Miután fájdalmas körülmények között elvesztette az EBEL döntőjét, a szlovén bajnokság rájátszásában is komoly nehézségei akadnak az Olimpija Ljubljana együttesének.
Az elődöntőben a HK Jesenice Mladi csapatával játszottak két nyert meccsig. Az Alba Volánhoz hasonlóan a jeseniceiek is elindították hazájuk bajnokságában fiataljaikat. A Mladi ezt a csapatot jelöli. Az első meccsen 4-3-ra nyert az EBEL-kerettel felálló Olimpija, már ez a szoros eredmény is hatalmas meglepetést okozott. Hát még az, amikor a az ellenfél hazai pályán pontosan ilyen arányban diadalmaskodott, harmadik, mindent eldöntő találkozóra kényszerítve az EBEL-másodikat. Itt már 4-0-s ljubljanai győzelem született.
A fináléban a nagy Jesenice várta az Olimpiját. A Hala Podmezalka megtelt pénteken. A drukkrek nagy örömére 1-1-es első harmad után 6-1-ig rohantak kedvenceik, az utolsó percekben már csak szépítő gólra volt jó a vendég fővárosi csapat.
A második meccsen Elik góljával ugyan vezetést szereztek a vendégek, de hatot kaptak cserébe, ahogy megszokhatták. Mindkét meccsen négyezer jesenicei szurkoló szórakozott. 2-0 tehát a Jesenicének. Az EBEL-szezon után mégiscsak Linzbe igazolt Westlund kapus még sérült, Mohoric véd helyette.
Most két ljubljanai meccs következik, kedden és szerdán. A csörte négy győzelemig tart.
lakota 2008.04.07. 09:15:53
medvid 2008.04.07. 12:24:11