Közel két hónapos kihagyás után péntek este Ladányi Balázs úgy ül le a Briancon kispadjára, hogy edzőjére bízhatja a döntést: pályára küldi-e, vagy sem. Ez nemcsak a bajnoki címre hajtó klub, hanem a magyar válogatott szempontjából is roppant jó hír.
A Rouen otthonában kezdi a bajnoki döntő három nyert meccsig tartó szériáját a magyar légióval felálló Briancon. Az előjelek vegyesek. A Rouen kirobbanó formábat sejtető eredményekkel jutott be a döntőbe. Igaz, rég játszott vele egy szinten lévő csapattal. Márpedig a Briancon ilyen. Ezt bizonyítja az is, hogy az alapszakaszban Ladányiék mindkétszer megverték mai ellenfelüket, egyszer hosszabbításban. Máskülönben a Rouen összesen négyszer kapott ki ebben a szezonban.
Ladányi sajátos produkcióval örvendeztette meg francia csapata és a magyar hokiszurkolók tömegeit az elődöntő utolsó mérkőzésén. Nem játszott, mégis ő lőtte a továbbjutást jelentő gólt.
A magyar csatár visszatérése többször közelinek tűnt, de mindahányszor meghiúsult. A péntek kora délutáni állapot szerint viszont játékra jelentkezik. Edzője dönti el, hogy egy ilyen hosszú kihagyás után milyen szerepet szán neki a finálé első felvonásán.
Úgy tartják, a hazaiak a legjobb támadójátékot nyújtják, míg a vendégeké a legszínvonalasabban védekező csapat. Ez a tabellán is látszik, előbbiek lőtték messze a legtöbb gólt, utóbbiak szedték be a legkevesebbet.
negyeddöntő
Rouen (1)-Dijon (8) | 3-0 | 11-3 | 7-1 | 5-2 | ||
Briancon (2)-Tours (7) | 3-0 | 9-4 | 6-1 | 3-1 | ||
Grenoble (3)-Mont Blanc (11) | 3-0 | 3-2 | 2-1 | 4-1 | ||
Angers (4)-Morzine-Avoriaz (5) | 3-2 | 2-6 | 4-3 | 2-3 | 4-1 | 4-1 |
elődöntő
Rouen (1)-Angers (4) | 3-0 | 5-2 | 9-1 | 8-1 | 03.22. | 03.25. |
Briancon (2)-Grenoble (3) | 3-0 | 5-4 | 2-1 | 3-2 | 03.22. | 03.25. |
döntő
Rouen (1)-Briancon (2) | 0-0 | 03.28. | 03.29. | 04.01. | 04.02. | 04.05. |
zzzzzzz 2008.03.28. 16:35:21
zoliadon.myminicity.com/ind
vaze 2008.03.28. 16:39:08
Van törlesztenivaló is, hiszen januárban a Ligakupa döntőjében a Rouen nyert 4-3-ra a hosszabbításban.
hokikori 2008.03.28. 22:48:47