Ocskay Gábor mesterhármasával intézte el az Alba Volán az országos bajnokság döntőjének első meccsén a HC Csíkszeredát. A vége 5-3 lett, de nem volt egyszerű. Ahogy az mostanában lenni szokott, a meccs feléig tartotta magát az ellenfél.
Az EBEL-t járt bajnokcsapat erősen kezdett, bizonyítandó, nemcsak a záró harmadokat képes eltenni, a kezdést jelző sípszó után is oda csap, ahova köll. Ocskay révén a hatodik percben mentek kettővel, de alighanem úgy érezték, elég is lesz, mert a következő fél óra a házigazdáké volt a Vákár Lajosról elnevezett jégcsarnokban.
Előbb Bosak szépített, aztán Harabin egyenlített, úgyhogy negyven perc után 2-2-t mutatott a tábla, ami alighanem felülmúlta minden árva székely várakozásait, leszámítva azokét, akik gyűlölik Kurkó Jánost.
Ennél tovább nem tartott a lendület, nem is tarthatott, hiszen az Alba seperni akar, ha a fene fenét eszik is. Úgyhogy megint meglódult Ocskay, aztán korongot lopott Palkovics. Hiába zárkózott megint a HC Petres révén, az egyetlen igazán dicsérhető fehérvári légiós, Guntis Galvins mindent eldöntött a kék vonalról. Holnapután jön a folytatás.
A másik fronton a bronzért küzd Székelyföld Fejér megyével szemben, ott is a vendégek jártak jobban, csakhogy: az első partit 4-1-gyel tették el a szeredaiak a csalódott Dab-extra.hu-val szemben. A tavalyi döntős és az alapszakasz győztese reszkethet. A halbfinál is azzal ment el, hogy elsőre csúnyán megverte őket a HC Dunaújvárosban.
negyeddöntő
HC Csíkszereda (2)-Miskolc (7) | 2-0 | 3-1 | 5-1 | 03.02. | ||||
UTE (4)-Alba Volán (6) | 0-2 | 1-2 | 1-5 | 03.02. | ||||
SC Csíkszereda (3)-FTC (5) | 2-0 | 7-3 | 2-1 | 03.02. | ||||
A Dab.extra.hu (1) már elődöntős | 02.21. | 02.24. | 02.14. | 02.14. |
elődöntő
Dab.extra.hu (1)-HC Csíkszereda (2) | 1-3 | 2-6 | 3-2 | 1-2 | 2-3 | |||
SC Csíkszereda (3)-Alba Volán (6) | 0-3 | 1-5 | 2-3 | 1-5 |
döntő
HC Csíksz. (2)-Alba Volán (6) | 0-1 | 3-5 | 03.16. | 03.18. | 03.20. | 03.23. | 03.25. | 03.27. |
a 3. helyért
Dab.extra.hu (1)-SC Csíksz. (3) | 0-1 | 1-4 | 03.15. | 03.18. | 03.19. | 03.20. | 03.25. | 03.27. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 3 rubrika esetén 2, 5-nél 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.
banyszi 2008.03.14. 21:29:29
madefalvi 2008.03.14. 23:11:42
De lehetett volna 5-2 a HC-nek a második harmad után, s akkor kiváncsi lettem volna a végére
A Volán három súlyos potyagóllal nyert.
A HC nem omlott össze.
Tévedés, ennek a meccsnek semmi köze az SC-meccsekhez.
A HC-sek kaparnak.
Velük soha semmi sem biztos.
S nem fáradnak el a végére.
Jó érzés olyan meccset látni, amikor nem egyirányba fújnak a bírók.
Szerintem a Sportklub jobb, mint a HC.
De ez a HC nehezebb ellenfék a Volánnak, mint a Sportklub.
Gratula Volán, szép volt HC, Hajrá Sportklub!