Ma három mérkőzést rendeznek az OB 1 rájátszásában. Két párharc tegnap kezdődött, az SC Csíkszereda–FTC-Érsekújvár csak ma fog. Erről írunk részletesen.
Csíkszeredában egymás után játsszák le a meccseket. Helyi idő szerint 15.15-kor bemelegítésként HC–Miskolc lesz, 19-kor jön az SC–FTC. Az UTE a Megyeri úton feni a fogát az Albára, szintén este 7-től.
Előző napi beharangozónk után most lássuk, hogyan készül egymás ellen Magyarország és Románia legnépszerűbb hokicsapata.
Az SC több okból is nyugodtan. Zsinórban több mint egy tucat tétmeccset nyertek, közte három román bajnoki döntőt a városi rivális HC ellen. Így egyet kell nyerniük a maradék négy találkozóból a címvédéshez. Természetesen a magyar bajnokságban is tovább akarnak jutni a legjobb négy közé. A fáradtságon kívül legfeljebb az eltiltások és a sérülések okozhatnak gondot. Filip Róbert eltiltása miatt csak március 1-je után játszhat a magyar pontvadászatban, tehát az esetleges harmadik meccstől kezdve. Antal István elnöktől megtudtuk, hogy négy játékosuk bajlódik kisebb-nagyobb sérüléssel. Nem akarnak kockáztatni pályára küldésükkel, a találkozó előtt döntik el, ki léphet jégre. Az érintettek: Sándor Szilárd, Moldován Ervin, Antal István, Lubomir Duda.
Kassai György, az FTC-Érsekújvár szakosztályelnöke bizakodó. Pedig a zöld-fehérek szlovák légiósok nélkül utaznak Erdélybe. Ők a honi első osztályú bajnokság rájátszásában érdekeltek. A Fradival lesz viszont az új csodafegyver, Nyikolaj Fegyasov. Az elnök elmondta: "A szlovákok valósággal könyörögtek, hogy náluk játsszon Kolja. Mi azonban nem adtuk fel az SC elleni párharcot. Hiszem, hogy vele esélyünk lesz egy mérkőzést megnyerni. Most a Ferencváros érdeke az elsődleges."
Fegyasov máskülönben Sájevics kapus barátja, így került a zöld-fehér klubhoz. Egyelőre úgymond próbajátékon vesz részt, amatőr státusban. Szeretne a jövő szezonban is itt játszani, jól érzi magát Magyarországon. Külön öröm számára, hogy egyszerre két bajnokságban is csillogtathatja tudását: Szlovákiában 8 mecsen 14 pontot, az OB 1-ben 7 találkozón 11 pontot szerzett. Természetes, hogy a szurkolók rögvest kedvencükké avatták. Az FTC hokiszakosztálya szeretne még két-három hozzá hasonló tudású orosz játékost hazánkba csábítani.
A csapat a Wizz Air segítségével repülővel utazik oda és vissza, köszönhető mindez a vendéglátók gesztusának is.
orion66 2008.02.28. 10:26:22
www.iihf.com/home-of-hockey/news/news-singleview/article/slovenia-makes-its-mark-in-austrian-playoffs.html?tx_ttnews%5BbackPid%5D=955&cHash=f4a37a725e
hokikori 2008.02.28. 17:40:41
Eddig minden a papirforma szerint alakul.
A mai mérkőzés: HC-Macik 5-1
hchoki.ro/index.php?option=com_mb2007&Itemid=&page=game&id_game=128