Miként a szerencse, a forma is forgandó. A Sportclub fantasztikus sorozatban van, a HC Csíkszereda és a Steaua csak vergődik a román bajnokság rájátszásában.
Amikor legutóbb vázoltuk a helyzetet, azt írtuk, az SC-nek egyszer kell legyőznie a Steauát Csíkban, és döntőbe kerül. Magasan átugrották a lécet, 7-2 és 8-2 arányban ütötték ki a fővárosiakat. Ezzel a tabella első helyét odaadhatjuk az SC-nek, hátralévő meccseiken kétszer úgyis megverik az utolsót.
Az SC sikere jól jött a helyi rivális HC-nek is. Az utóbbi időkben pocsék játékot produkáló Kurkó-fiúk nagy nehezen hozták a harmatos gyergyóiak elleni pontokat. Az első találkozó felénél a Progym vezetett 3-1-re, csak az 56. percben sikerült a vezetést megszerezni.
Most tehát a következő a helyzet a táblázaton: 1. SC 45, 2. HC 44, 3. Steaua 42, 4. Progym 1 pont. A HC Bukarestbe utazik, két meccset vív. Legalább egy hosszabbításos győzelmet kell aratnia, és SC-HC döntő lesz. A bajnoki címért folytatott páros meccs négy nyertig tart majd. Boldog lenne Csíkszereda, ha helyben rendeznék le a kérdést.
Lehet, hogy vasárnap 17.30-kor eldől minden. Ha nem, hétfőn ugyanakkor biztosan.