Szerda este rendezték meg a francia Liga Kupa döntőjét, amelyben a három magyart foglalkoztató Briancon találkozott a Rouennel. A második számú kupasorozat fináléját 2500 néző látta Méribelben. A Francia Kupában a legjobb 8 között járnak a csapatok, a döntő majd február közepén lesz, a párizsi Bercy Sportcsarnokban.
Itt a Briancon tűnt esélyesebbnek, k azért is, mert a legutóbbi bajnoki fordulóban éppen a Rouen ellen nyertek Széligék, idegenben. A tabellán is megelőzik ellenfelüket. Ennek ellenére háromszor vezetett a Rouen, igaz, mindahányszor egalizáltak Ladányiék. 3-3-as döntetlen után a 3. ráadáspercben a Rouen kanadai csatára eldöntötte a csatát. A 26 éves Carl Mallette az előző szezont az EBEL-ben töltötte, ott sem tétlenkedett, az Innsbruck színeiben 47 mérkőzésen 63 pontot termelt. Azt megelőzően első európai szezonjában francia gólkirály lett, fél évad alatt.
Annak érdekében, hogy a magyarok franciaországi produkcióját megfelelőképpen tudjuk értékelni, néhány szót ejtünk az ellenfél másik két gólszerzőjéről is. A nagyobb név Ladislav Benysek. A 32 éves cseh fiatalember kétszeres világbajnok (1999 és 2000), négy szezont lehúzott az NHL-ben (Edmonton, Minnesota), játszott a finn és a svéd első osztályban is. A 31 éves Eric Houde is megjárta az NHL-t, de három szezon alatt sem sikerült gyökeret vernie, a Montreal túl erős volt neki. Az AHL-ben produkált nagyon jó idényt, majd főleg Németországban játszott.
A magyar sor a döntőben egyszer villant, a gólt Ladányi szerezte, Vas gólpasszt adott. Előbbi 7 meccsen 10 ponttal (2+8), utóbbi 7-tel (3+4) zárta a sorozatot.