Élő tévéműsorban, nyolcszáz iskolás közreműködésével mutatták be a minap a 2010-es vancouveri téli olimpia kabalafiguráit. A szervezők előtte hétpecsétes titokban tartották, miféle állatokat – vagy akármiket – választottak ki, hagyták, hadd tippelgessenek a népek jávorszarvasokra meg hódokra. Aztán előálltak Migával, Quatchival meg Sumival – utóbbinak se Michaelhez, se Ralfhoz nincsen köze; elnézést –, és mindjárt előkerül még az úgymond nem hivatalos Mukmuk.
Ha jól értjük, amolyan népmesei-mondabeli-misztikus figurák ezek, mint holmi juharleveles turulmadarak, csak közben viccesek is. A játékokat már gyártják, és mennek tömött sorokban a boltokba. Az emléktárgyak értékesítéséből a szervezőbizottság 600 millió dollárt szeretne keresni 2010-ig.
John Furlong, az illetékes testület egyik feje elmondta: "Olyan figurákat akartunk, amelyek elvarázsolják a gyerekeket. Olyanokat, amelyek visszatükrözik a kanadai és a brit-kolumbiai embereket, az emberek lelkivilágát és az egész vidéket, úgy, ahogyan van." Első körben 177 profi dizájnert hívtak meg egy csomó országból (Kanadából, Ausztráliából, Ausztriából, Japánból, az USA-ból és így tovább), közülük ötöt kiválasztottak, ebből a szűkített mezőnyből került ki a győztes.
Amikor megláttuk a Meomi Design-os Vicki Wong és Michael Murphy munkáit, máris tudtuk, hogy megtaláltuk az igazit. Ezek a figurák – és a sztorijuk – annyira kanadaiak és vancouveriek, hogy csak. Kultúránkat és világunkat kiválóan megismertethetjük általuk a földkerekségen. És ez a fő célunk – nyilatkozta boldogan Ali Gardiner, a bírálóbizottság elnöke.
Bónusz: ha ide kattintanak, szemük elé tárulnak a sportágankénti emblématervek – köztük természetesen a jégkoronggal.
Bettyno 2007.11.29. 23:04:55
Az Olimpia jobb volt, mint a Kupa döntő meg az egész playoff együttvéve. A pályabeosztás jobb az NHL-ben, de a playoff botrányosan unalmas volt. Hajrá Svédek!
torres10 2007.11.30. 00:21:10
noelwalrus · http://thewalrus.blog.hu 2007.12.01. 13:05:25