Az eddigi folyamatokhoz illeszkedően külföldről igazolt új játékost az Újpest, de végre olyan csatár érkezik, akiért talán érdemes lesz kilátogatni a lilák OB I-es meccseire. A szlovák Jan Zlocha nem fiatal, 38 éves, viszont minőségi játékos.
A jelenlegi szezonban a szlovák Extraliga újoncánál, a Ski Park MHK Kezmarokban játszott, innen érkezik a Megyeri útra. 16 mérkőzésen 3 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott.
Kisebb tornákon szerepelt a válogatottban is, 16 alkalommal, 4 gólt szerzett. Kétszeres szlovák bajnok, 2004-ben a HK Dukla Trencin, tavaly pedig a HK SKP Zilina csapatával. 2005-ban szerepelt a szentpétervári BEK-döntőben, 2 mérkőzésen 1 gólt lőtt. Három alkalommal (legutóbb 2002-ben) az Extraliga All Star-mérkőzésén is pályára léphetett.
Zlocha a csütörtök esti FTC-NZ elleni mérkőzésen tudásának megfelelően az első sor bal szélén kapott helyet. Várjuk ki a végét, de Sihvonen bemutatkozása óta tudhatjuk, nem szabad lebecsülni a negyvenhez közelítő idegenlégiósokat.
quitz · http://bodicsek.blog.hu 2007.11.16. 01:31:25