Az EBEL 2012/13-as idénye szeptember 7-én, egy pénteki napon kezdődik, és a döntő hetedik mérkőzésének időpontja 2013. április 11. A lebonyolítás szerint két teljes oda-vissza körből, azaz 44 meccsből áll az alapszakasz. Ezt követően a mezőnyt kettévágják, az első hat helyezett a rájátszásba jut és aminél jobb helyekért verseng, a 7–12. helyezettek pedig a maradék két helyért küzdenek a középszakaszban, amely január 20-án kezdődik. Mindkét csoport egy teljes kört, azaz 10 mérkőzést játszik ebben a fázisban. Újdonság, hogy az első három helyezett ellenfelet választhat a negyeddöntőben, természetesen a középszakasz végeredményének sorrendjében, az 5–8. csapatok közül. Ez nagyon bölcs szabálymódosítás, amely megfelel az Európa számos élbajnokságában alkalmazott szabályoknak, és megszünteti az Olimpija Ljubljanáéhoz hasonló eseteket. Emlékezetes, a szlovén csapat finn edzője kivezényelte saját kapusát a kapuból az ellenfél büntetőlövése közben, mert vereségre volt szükség ahhoz, hogy a kívánt ellenfelet, jelesül a Fehérvárt kapják a rájátszásban. Mostantól kezdve a minél jobb helyezésekért kell harcolni. A negyeddöntők február 24-én kezdődnek. Az EBEL lehetőséget ad a Jesenicének a junior EBEL-beli részvételre, és támogatja, hogy emellett a Nationalligában is induljon a szlovén csapat. Az Innsbruck EBEL-nevezése még nem végleges, tíz nap haladékot kaptak arra, hogy minden kérdést tisztázzanak.
44 meccses lesz az EBEL-alapszakasz
2012.05.23. 20:14 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: ebel
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.