Három kétesélyes mérkőzést játszanak a Mol Ligában pénteken. Két magyarországi csapat romániai túrán vesz részt a hétvégén, a Fehérvár Brassóban, a Ferencváros Bukarestben kezdi a vendégjátékot, eközben a két legjobb helyen álló OB I.-es csapat egymással meccsel, a Dab.Docler a Miskolcot fogadja. A dunaújvárosiak ismét komoly sorozat előtt állnak, két ligában négy mérkőzést játszanak négy nap alatt.
"Mindenhol az A csapatunk játszik – tájékoztatta blogunkat Szilassy Zoltán, a Dab.Docler és a válogatott edzője. – A pénteki meccs után vacsorázunk, csomagolunk, és azonnal indulunk Innsbruckba. Reggelre kiérünk, kiteregetünk, majd edzünk egyet, és az esti mérkőzés után ott is alszunk. Vasárnap átmegyünk Zell am Seebe, ahonnan a meccs után hazautazunk. Hétfő délelőtt érünk haza, 5-6 utazó csapattaggal kiegészül a farmcsapat, így játszunk az UTE elleni tévés meccsen, a többiek pihennek, majd kedden nyolc játékosunkkal együtt megyünk a válogatott edzőtáborába. Kicsit húzós program vár ránk, de nekem egy szavam sem lehet, már nem rohangálok a jégen, a srácoktól viszont azt várjuk, hogy oldják meg a feladatot."
A dunaújvárosiaknál két sérült van. Sevela kapus vállában múlik ugyan a gyulladás, de pénteken még biztos nem véd, Rajna és Kiss T. lesz a két kapus. Elképzelhető, hogy a hétvégi túrán már mindhárom kapus ott lesz. Kiss Dániel vállsérülése jóval súlyosabb, de már az is gyógyul, a korcsolyaedzéseket el is kezdhette, de felső testét még nem lehet terhelni. "Nem kapkodunk, folyamatosan jön rendbe a sérülés, a Kontinentális Kupára játékra teljesen készen áll majd a fiatal hátvéd."
Lubomir Chmelo és Budai Krisztián után hamar egy újabb miskolci lett a hét játékosa, ezúttal Fodor Szabolcs. A klub új szponzorral megerősödve, Greg Lindqvist pedig szinte teljes csapattal vág neki a dunaújvárosi meccsnek, a miskolciaktól két fiatal játékos hiányzik majd, Mokrai Ádám és Tóth-Jávor Ádám.
A Ferencváros 13 mezőnyjátékossal utazott Romániába. A három finn légiósból ketten belázasodtak, egyedül Heikkinen tudta vállalni a játékot. Az UTE-meccsen vállszalagszakadást és kulcscsonttörést szenvedett Borbás Gergelyt szerdán megműtötték, rá hosszú kihagyás vár. "A betegek és sérültek mellett sok olyan játékosunk sem tudott elutazni velünk, akiknek munkahelyi elfoglaltságuk van. Sajnos ez minden külföldi túránkon megnehezíti a dolgunkat. Minden fiatal játékosunk itt van velünk, aki él és mozog – mondta Dobos Tamás." Újabb junior korú játékos kaphat bizonyítási lehetőséget a zöld-fehéreknél, ott van a csapattal az 1993-ban született Yfantidis Márk is, aki nyáron érkezett a Vasastól.
A Brassó komoly visszavágásra készül, a Fehérvár-farmot fogadja. Bartzenék kétszer is jelentős vereségbe szaladtak vendégként, 6-3 és 7-3 volt az eredmény, és bár hazai pályán 7-1-re nyertek, még egy győzelemmel adósok ebben a párban. Esélyeiket mindenképpen javítja, hogy teljes kerettel várhatják a fiatal Volánt. Ugyanakkor a vendégeket erősíti két EBEL- és válogatott-kerettag, Orbán Attila és Tóth Adrián is.