Hogy nézzen ki a Mol Liga, menjen-e második magyar csapat az EBEL-be, milyen legyen a versenykiírás, mit kíván a magyar hokifan? Már a sokadik évben is olyan folyamatokat és fejleményeket látunk, tapasztalunk ezen kérdések körül, amelyek nem tetszenek nekünk. Ezért a blog szerkesztői összedugták fejüket, az alkotó csapatba Vaze nicknevű levelező tagunkat is bevontuk. Ebből aztán helyzetértékelés és megoldási javaslat született. Nem mondhatjuk, hogy mindenben egyetértettünk, de konszenzusra jutottunk. Szokásunktól némileg eltérően az alábbiakban megmondjuk, milyen bajnokságot szeretnénk.

Az Alba Volán első csapatának kiválásával és az Interliga megszűnésével a magyar bajnokság számára új utakat kellett találni. Kézenfekvő volt, hogy az ekkor már a magyar pontvadászatban is játszó SC Csíkszereda mellett további erdélyi csapatok is vegyenek részt a küzdelmekben, próbálják meg legalább részben betölteni a fehérváriak által hagyott űrt. 2007-2008-ban érkezett a HC Csíkszereda, és rögtön döntőzött, majd a következő szezonban bekapcsolódott a Progym és a Steaua Bucuresti is, új szponzor belépésével létrejött a Mol Liga. Az új sorozatban mindenki meg akarta mutatni az erejét, komoly támogatással több csapat is soha nem látott erősségű kerettel vágott neki az évnek. A csapatok erejére jellemző, hogy az EBEL-szereplő Volán több mérkőzésen is kemény küzdelemre kényszerült a Mol ligások ellen, két alkalommal vereséget is szenvedett.

Sajnos az első Mol Liga-szezon mindent megmutatni akarása komoly áldozatokkal járt. Főtámogatója visszalépését követően megszűnt a ligagyőztes HC Csíkszereda, a Progym már év közben megvált legjobbjaitól, és a következő szezonnak javarészt ifista korúakból összeállított csapattal vágott neki, a Steaua pedig hónapokig nem tudott fizetést adni játékosainak. Mindkettejüknek ki kellett hagyniuk a Mol Liga 2009-2010-es idényét. Mellettük távozott az Alba Volán farmcsapata is, rájuk az EBEL-keret megerősítése miatt nem jutott elegendő pénz, igaz, ezzel a frissen indított juniorbajnokság létszáma nőtt.

Mindezek ellenére a második idény az előzőnél is kiegyenlítettebb küzdelmeket hozott. A mérkőzések színvonala ugyan olykor elmaradt a korábbi szezonban látottakétól, de a csapatok játékereje közelebb került, gyakorlatilag nem volt előre lefutott mérkőzés. Több csapat esetében – a Dab.Docler, a Ferencváros és a Miskolc ide sorolandó – határozott és jelentős fejlődésről beszélhetünk. A Mol Ligát követő OB I. heti négymérkőzéses terhelése megfelelt a komoly bajnokságokénak, sőt túl is ment azon, az izgalmak nőttek, az esélyek kiegyenlítődtek. Az eredményeket előre megtippelni szinte lehetetlen volt, minden egyes forduló komoly izgalmakat, 60 percig éles küzdelmet tartogatott. Túlzás nélkül minden idők legérdekesebb magyar bajnokságának voltunk tanúi.

Mit tanulhatunk mindebből? Ahhoz, hogy a játékosok fejlődni tudjanak, rendszeresen olyan mérkőzéseket kell játszaniuk, ahol az elsőtől az utolsó pillanatig koncentrálni kell, ahol gyorsan kell jó döntéseket hozni, és ahol minden hibának komoly ára van. A játék minden elemében, így az erőhokiban is próba elé kell kerüljenek, hiszen az A csoportban, de még a divízió 1 élmezőnyében szereplő válogatottak játékosai is mind ilyen közegből érkeznek. Tempót diktálnak, ütköznek, brusztolnak, pozíciót foglalnak és tartanak meg.

Eredményesen csak akkor lehet felvenni velük a versenyt, ha játékosaink ilyen helyzetekben is helyt tudnak állni. Nem kétséges, hogy az EBEL minderre felkészíti őket. És az sem kétséges, hogy nem lehet csak az EBEL-ben játszókra számítani a válogatott összeállításánál. A magyar jégkorong jelene és jövője szempontjából az EBEL-szereplés nagyon lényeges, de nem erre épül a következő generációk tudása.

A második nagyon fontos tanulság, hogy tartós fejlődés csak lépcsőzetesen valósítható meg. Hogyan is jutott el a Volán az EBEL-be? Az első lépcsőfokot meggyőződésünk szerint az jelentette, hogy éveken keresztül (2003 óta folyamatosan) viszonylag simán nyerték a magyar bajnokságot. Ezután döntöttek úgy, hogy feljebb lépnek, és kipróbálják magukat egy erősebb közegben. Az első két évük vergődés volt, saját játékosállományukat kiegészítették magyar szinten erős és drága légiósokkal, ám ez kevés volt ahhoz, hogy partiban legyenek az osztrák közép- és a szlovén élcsapatokkal. A harmadik évben – részben a szerencsének és a gazdasági válságnak, részben a kétéves tanulási folyamatnak köszönhetően – a keretet feltöltötték a még nem náluk játszó legjobb magyar játékosokkal (Vas testvérek, Mihály, Ladányi), a hiányposztokra EBEL-szintű légiósokat igazoltak, a fiatalokat kölcsönadták, a kevésbé hatékony játékosok eligazoltak. Mindezt a többi EBEL-csapat költségvetésének töredékéből valósították meg.

Mit tudna csinálni egy második magyar csapat az osztrák ligában? Ugyanezt semmiképpen, hiszen nincs annyi EBEL-kompatibilis magyar játékos, amennyi egy második csapat gerincét alkothatná. Lehetne venni két és fél vagy három légiós sort és játszhatna 5-8 magyar játékos. Mindezt alsó hangon kétszer akkora pénzből, mint amennyivel a Volán most gazdálkodik. Ráadásul tudjuk, hogy a légiósok vásárlása bizonyos mértékig mindig lutri, tehát a sikerre, a tisztes helytállásra semmi garancia nincs. Esetleg a Volántól próbálhatna meg elcsábítani játékosokat, ebben az esetben ugyanazt a tortát osztjuk el másképpen, miközben felverjük az árakat. Természetesen ha üzletileg sikeressé, de legalább nullszaldósá tehető lenne egy ilyen vállalkozás, azonnal bele kellene fogni. De jelenleg égen-földön nem látszik olyan csapat, amelyik saját lábán meg tudna állni, amelyik a kiadásait, jelen esetben 300-400 millió forintot a bevételeiből, üzleti alapú szponzorációból, jegyeladásból, merchandise-ból fedezni tudna. Fontos szempont az is, hogy a Volán kiválása óta nincs egy csapat sem, amelyik tartósan kiemelkedne a magyar mezőnyből, mint korábban éppen a székesfehérvári alakulat.

A gondokat fokozza, hogy a jelenlegi Volán gerince pár éven belül kiöregszik, tehát a kérdés reálisan nézve nem az, hogy induljon-e második magyar csapat, hanem hogy hogyan tartható versenyben a meglévő egy. Ne feledjük, hogy idén Peterdi Imre is ki tudott kerülni a keretből, amin ugyan lehet vitatkozni, de jelzi, hogy milyen erősségű játékosok kellenek. Palkovics Krisztián nyilatkozta nemrégiben, hogy lehetséges, ez az utolsó idénye a válogatottnál, tehát nincs messze az idő, amikor Fehérváron is el kell gondolkodni a közvetlen utánpótlás kérdésén. Mindezeken felül a hol, mikor, kivel kérdését is fel kell tegyük. Az EBEL-szereplés komoly összegekbe kerül, a Mol ligás, OB I-es, illetve az EBEL-es csapatok költségvetése között jelenleg egy-két nagyságrend a különbség, a jegybevétel komoly tétel kell legyen a költségvetésekben. A Volán az EBEL egyik legkisebb, de a magyar bajnokság egyik legnagyobb befogadóképességű csarnokában játszik, ehhez mérhető, reálisan évi 25-30 hazai meccsre igénybe vehető csarnok egy van még, Dunaújvárosban. Kangyal Balázs, a Vasas Bp. Stars klubmenedzsere említette, némi átalakítással az Icecenter is több néző befogadására lenne alkalmas.

Ami a fent leírtakból következik: a magyar jégkorong nem attól lesz jó, hogy két csapatot indít az EBEL-ben, hanem akkor lesz jó, ha még egy csapatot ki tud állítani. Jelenleg nem ez a helyzet. Fordítva ülünk a lovon, ha összekeverjük az okokat és az indikátorokat. A szakadék pénzügyileg talán még nagyobb, a Magyarországon játszó élklubok költségvetését minimum több mint háromszorozni kellene.

Mit kínálhat ehhez képest egy jó Mol Liga? Fokozatos, belső folyamatokból építkező fejlődést, egyre erősödő, hazai viszonylatban piacképesebb szereplési lehetőséget a magyar játékosok (ifjú tehetségek, rutinosak és vízhordók) nagyobb számának. És ez sem kevés. A magyar jégkorong szerkezetét piramisszerűen kell felépíteni. Ma már – számos okból kifolyólag – rengeteg gyerek jár hokizni, a szuperminiben régiókra kellett osztani az országot, az alsóbb korosztályokban, de mára már a serdülőknél is soha nem látott létszámú mezőny alakult ki. A fejlődés alapja és az elsődleges cél, hogy ezeket a gyerekeket minél tovább bent tartsuk a rendszerben. Ehhez jó infrastruktúrára, egyre erősebb korosztályos bajnokságokra, egyre erősebb felnőtt bajnokságra van szükség.

Egészségtelen arányokra utalna a hosszú évek után épp újraindult juniorbajnokság és a négy magyar csapat részvételével zajló Mol Liga mellett két csapat szerepeltetése az osztrák ligában. Ezt a magyar jégkorong jelenleg nem tudja eltartani, sem gazdaságilag, sem a játékosállományt tekintve. Ha a fejlődés következő lépcsőjeként egy második EBEL-csapat indítására fordítjuk az erőforrásokat, azzal a magyar bajnokság ismételt háttérbe szorítása mellett is letesszük a garast. Ennek negatív következményei lehetnek a támogatásokban, a médiaérdeklődésben, a nézőszámokban. Az EBEL zárt liga, kiesni, feljutni nem lehet, irreális azt gondolni, hogy a hazai bajnokság erősödésével újabb és újabb csapatok nyernek bebocsáttatást a klubba. Egyes csapatok önkényes kiemelésével a magyar jégkorongot óhatatlanul első- és másodrendű szereplőkre osztjuk fel. Aki kimarad, annak a zárt klub és a másodrendűség miatt nem lesz lehetősége utolérni a többieket egyhamar, konzerválódik a különbség az EBEL-csapatok és a többiek között. A magyar jégkorong nem eléggé nagy ahhoz, hogy hat jelenlegi csapata közül négy mintegy háttérmunkásként a két kiváltságos egyesület táplálására legyen kárhoztatva.

A kívánatos cél tehát a korosztályos bajnokságok és a Mol Liga további erősítése. Ehhez az első lépések nem is igényelnek sok befektetést. A követendő példa, az EBEL szem előtt van, nem kell messzire menni, elég Székesfehérvárig. Jó csapatok, kiegyenlített erőviszonyok, összehangolt marketingstratégia, kemény kézzel vezetett, következetes liga, a döntéseket magukra nézve kötelezőnek tartó klubok a siker alapjai. Fontos a bíró- és edzőképzés tudatos tervezése (nem tudjuk nem észrevenni az észak-amerikai trénerek fokozatos beszivárgását), az, hogy a nem volános magyar játékosoknak is legyen több mint 50 komoly meccsük az idényben, egyenletesen elosztva, egyre nagyobb nézőszámok előtt. Arra kell ösztönözni a csapatokat, hogy ne csak az utolsó két hónapra építsenek versenyképes kereteket. Egyszóval tegyük vonzóvá a Mol Ligát, egyszersmind adjuk vissza az alapszakasz értékét. Hogy hogyan lehet mindezt megtenni, arra van alább egy javaslatunk, hangsúlyozottan vitaindítóként. Bár a továbbiakban kizárólag a Mol Ligával foglalkozunk, jelezzük, hogy természetesen a teljes magyar versenyrendszert át kell gondolni, benne a Magyar Kupával és a másodosztállyal.

A Mol Liga létezésének elmúlt két éve alatt egyértelműen a szlovák Extraliga utáni legszínvonalasabb bajnoksággá nőtte ki magát a Kárpát-medencében. A cél nem lehet más, mint a további fokozatos, szerves fejlesztés, az, hogy az itt versenyző klubok hosszú távon elkötelezzék magukat a részvétel mellett, ne lebegtessék minden szezon elején, hogy esetleg máshol szeretnének indulni. A nagy létszámú utánpótlás pár éven belül felnőttkorba lép, várható, hogy a csapatok száma növekedni fog. Debrecen évek óta 2011-re teszi a visszakapcsolódást. De ha számottevően nem is nő az első osztályú csapatok létszáma, akkor legalább a színvonal emelkedik a vérfrissítésnek köszönhetően. Ezért nem lehet cél, hogy a magyar bajnokság másodrangú sorba süllyedjen az EBEL mellett. Előremutató program mellett a Mol Ligának nem is lehet alternatívája az osztrák vagy szlovák másodosztály, netán a szlovén vezetésű Slohokej Liga.

Természetesen ehhez sok mindenben előre kell lépni. Míg a március-április a legtöbb európai bajnokságban a következő szezon előkészítésének is az ideje, Magyarországon ekkor pihenőre tér a jégkorong. A következő szezont időben elő kell készíteni, a bajnokságot ki kell írni. Ennek március végéig meg kell történnie ahhoz, hogy elég idő legyen a felkészülésre. Ezt a feladatot a szövetségnek kell elvégeznie. Meg kell szerezni a szükséges pénzt, ki kell alakítani a szabályrendszert. Fontosnak tartjuk, hogy ne a klubok alkupozíciójától és akaratától függjön a kiírás, hanem előre lefektetett, szakmaiságra épülő szempontok mentén kerüljön kialakításra. Ehhez nagyon fontos, hogy az anyagi fedezetet is megszerezze, ráadásul nem nyár folyamán, hanem már tavasszal, a versenykiírás kiküldéséig. Ha nem teszi, középtávon ki fogja szervezni az MJSZ alól a bajnokságot egy tőkeerős vagy tőkét szerző vállalkozó, ahogy az EBEL vagy a Slohokej Liga esetében is történt. Ez nekünk ma Magyarországon nem tűnik kívánatos fejleménynek.

Tudomásul kell venni, hogy főleg földrajzi és gazdasági okokból a jelenlegi keretek (magyarországi és romániai csapatok) nem nagyon fognak megváltozni. Ehhez kell igazítani a liga gazdasági stratégiáját, ideértve a szponzorok keresését is. A szponzoráció egész éves feladat, nem kizárólag az új szezon előkészítésének időszakára korlátozódik.

A Mol Ligának a jövőben a teljes szezonon átívelő, komoly sorozatnak kell lennie, amely teljes egészében a magyar bajnokság helyébe lép. Így a szezon első felében elvégzett munka nem válna köddé a Mol Liga befejeződése és az OB I. középszakaszának kezdete között, a szeptember és január közötti sikeres szereplés a szezon végi helyezésben is megmutatkozik. Legyünk őszinték, az elmúlt években két fél bajnokságból állt a szezon, menet közben többször is nullázódtak az elmúlt hónapok munkájának eredményei. A közös liga magasabb szintre emelése nem utolsósorban a főszponzor által vásárolt portfólió értékét is jelentősen növelné. Ez esetben az országos bajnokság szuverenitása némileg korlátozódik, hiszen más ország(ok) csapatainak teljesítménye beleszól a bajnoki végeredménybe, de úgy gondoljuk, ez nem túl jelentős kompromisszum. Ha az EBEL miatt az osztrákok el tudják ezt fogadni, akkor mi is tegyünk így.

Javaslatunk szerint az alapszakasz 3 oda-vissza körből áll. Ez a 2010-11-es szezonra várt 9 csapat esetén csapatonként 48, 10 résztvevő esetén pedig 54 mérkőzést jelent, mindkét esetben 54 játéknapon. A meccsekre hetente 3, az utóbbi évek szokásainak megfelelően állandó játéknapon kerül sor. Az 54 játéknap az osztrák ligához hasonlóan azt jelenti, hogy nincs egyhónapos téli szünet, a világ legjobb sportja tehát saját közegében, télen folyamatosan programot kínál a szurkolóknak. Természetesen a fentiekből az is következik, hogy a Volán EBEL-csapata nem tud hazajönni, hogy bekapcsolódjon a végjátékba. A magyar bajnok ennek megfelelően az itt legjobb helyen végzett magyarországi csapat, a Volánnal pedig egy külön tornán mérkőzhetnének meg a legjobb hazai csapatok a szezon végén, egy külön trófeáért. Jelen cikkünk mellékszálaként jegyezzük meg, hogy a Magyar Kupa szezon előtti lebonyolítása esetén még egy jeles alkalom kínálkozna a fehérváriak, jelen esetben a legjobb magyar hokisok hazai láthatására. De az MK esetében hosszú távon fontosnak tartjuk, hogy ez ne csak az OB I.-es csapatok terepe legyen, hiszen az országos kupák egyik legfontosabb sajátossága, hogy a lehető legtöbb csapat vegyen részt rajtuk.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a dobogós helyezéseket eldöntő rájátszást "drágán" lehessen csak elérni. Ezért azt javasoljuk, hogy csak négycsapatos legyen a felsőházi rájátszás. Automatikusan ide kerülne az alapszakasz első két helyezettje, a melléjük csatlakozó további két csapatról pedig a 3.-6. helyezettek két nyert mérkőzésig tartó mini-selejtezője dönt 3.-6. és 4.-5. párosításban. Ez a selejtező összesen 3 játéknapot igényel, tehát az első két helyezettnek csak egy hétig nincs tétmérkőzése. Az elődöntők és a döntők négy, a bronzmeccsek három nyert mérkőzésig tartanak, a négy közé jutott csapatok kiemelési sorrendje az alapszakaszban elért sorrendjüknek megfelelő.

Mivel a bajnokság célja az is, hogy a szezon során minden csapat megfelelő számú mérkőzést játsszon, az alsóházba került csapatok számára alsóházi rájátszást kell rendezni. Ennek során (az alapszakaszban elért pontszámot megtartva) még egy oda-vissza körmérkőzéses sorozatra kerülne sor. Ez a résztvevők számától függően csapatonként további 8 vagy 10 mérkőzést jelent. Ezzel a csapatok minimum 55 (9 induló esetén) illetve 61 mérkőzést (10 induló esetén) játszanának a bajnoki idényben.

A körmérkőzéses szakaszban a 3x20 perc után 5 perces hosszabbításra, majd büntetőkre kerülne sor, az egyenes kieséses szakaszban (selejtező a felsőházba kerülésért, és a felsőházi mérkőzések) pedig a 3x20 perc után, ha szükséges, 20 perces időtartamú hosszabbításokra kerülne sor mindaddig, amíg valamelyik csapat el nem éri a győztes gólt. Az egyenes kieséses párharcokban a sorsolást úgy kell kialakítani, hogy a pályaelőny nélküli csapat is garantáltan kapjon hazai mérkőzést.

Fontos a légiósszabály újragondolása is. Jelenleg a 3+1/5+0 szabály érvényes. Az első szezonban egységesen 5+1 légióst lehetett nevezni, információink szerint a romániai csapatok e szabály visszaállítását szeretnék elérni. Ekkor a 10 közül mindössze 3 csapat játszott légiós kapus nélkül. A második évadnak a 7 közül 5 csapat légiós kapus nélkül vágott neki. Úgy tűnik tehát, hogy lehet a csapatokat ösztönözni arra, hogy hazai kapussal játsszanak. Feltétlenül szükségesnek tartjuk tehát a differenciálást aszerint, hogy hazai vagy légiós kapus véd. Ugyanakkor a színvonalat emelik a jó légiósok. A 3+1/5+0 helyett ennek érdekében megfontolandó lehet tehát pl. a 4+1/7+0 szabály bevezetése. Természetesen ez továbbra is csak az egy mérkőzésre nevezhető légiósok számát korlátozza, a keretben továbbra is korlátlan számú légiós lehet.

Az átigazolási időszak vége és az OB I. középszakaszának kezdete az elmúlt két szezonban gyakorlatilag egybeesett. Ez, és a középszakasz előtt az addig megszerzett pontok eltörlése ösztönözte a csapatokat arra, hogy január vége felé a keretüket gyökeresen átalakítva a magyar bajnokság érdemi részének egy megújult, a korábbinál sokkal értékesebb csapattal vágjanak neki, holott a jó és színvonalas bajnokságra egész évben szükség van. A bajnokság szempontjából az lenne a kívánatos, hogy a csapatok már az első fordulótól kezdve teljes értékű kerettel játsszanak. Éppen ezért szükségesnek tartjuk az átigazolások korlátozását. Két javaslatunk van: az egyik, hogy az idény során csak korlátozott számú (pl. négy) játékost lehessen igazolni. A másik szerint a külföldi játékosok átigazolásának végső határideje december közepe legyen. A hazai játékosokra ilyen korlátozás nem vonatkozna. (A dátumhoz kötött korlátozást sem lehet mérkőzések tologatásával kijátszani, hiszen a halasztott mérkőzéseken csak a meccsek eredeti időpontjában a kerethez tartozó játékosok játszhatnak.) Ugyancsak rendezni kell a farmcsapat és az anyaklub közötti játékosmozgásra, illetve a kölcsönben szereplő játékosokra vonatkozó szabályokat, hogy olyanok ne játszhassanak egy csapat legfontosabb mérkőzésein, akik korábban abban a csapatban egyáltalán nem is szerepeltek.

Nem lehet tovább halogatni egy megfelelő verseny- és fegyelmi szabályzat elkészítését. Számos olyan eset történt a közelmúltban, amelyekben a szövetség és a liga a hiányos szövegezés vagy a megfelelő szankciók hiányában az események után kullogott. Nem kell itt sem feltalálni a melegvizet, elég lenne az EBEL megfelelő szabályzatait értelemszerűen átvenni, és a jelenlegi szabályzatok homályos utalásait konkrétakká tenni.

Egy komoly sorozatnak kötelező saját magát is komolyan vennie. Az elmúlt három szezon mindegyikében előfordult, hogy elmaradtak mérkőzések gyakorlatilag büntetlenül azért, mert vagy az egyik, vagy mindkét csapat úgy döntött, hogy nincs kedve a mérkőzést lejátszani. Alapvető követelmény, hogy minden mérkőzést le kell játszani. Természetesen előfordulhat, hogy az eredeti időpontban ez lehetetlen. Ezért a bajnoki idényben három játéknapot fenn kell tartani az elmaradt mérkőzések pótlására. Ezeket minden csapatnak kötelező szabadon hagynia.

El kell érni, hogy mindenkiben tudatosuljon, a Mol Liga termék. Léte attól függ, hogy a közönség hogy fogadja. Nem lehet a nézőszámot mellékesnek tekinteni. A szurkolók ma már sok minden egyéb lehetőség közül választhatnak, a csapatoknak hétről hétre meg kell nyerniük maguknak a nézőket. Meg kell érteniük, hogy ehhez minőségi produkciót kell nyújtani. A Mol Liga és a benne játszó csapatok egymásra vannak utalva, az egyik sikere elképzelhetetlen a másiké nélkül. Ha – akár szóban a sajtón keresztül, akár tettekkel – a Mol Liga ellen dolgozunk, akkor hosszabb távon a saját csapataink ellen teszünk. A mégoly elkötelezett szurkoló is akkor megy ki szívesen kedvenc csapata mérkőzéseire, ha magas színvonalat és izgalmakat kaphat a pénzéért cserébe. Mindezek mellett pedig mindenképpen szükséges a mindeddig szinte nem is létező marketingmunka erősítése. Hogy csak egyet említsünk, két, sok szempontból sikeresnek értékelhető idény után végre el lehetne indítani a liga saját honlapját is.