A szurkolók két csoportra oszthatók: vagy a játékvezető ítéleteiben látják a legnagyobb problémát, vagy egyéni hibák miatt egyes játékosokat említenek a vereség forrásaként. Szerintem az az igaz, ami az igaz: azért vesztettünk, mert lassúbbak voltunk a szlovénoknál. Mondjuk ki: nagyon gyenge mérkőzést játszottunk péntek este. Ladányi Balázs szavai ezek, aki szokott őszinteségével és önkritikájával tekint vissza a szlovénok elleni mérkőzésre és az egész divízió 1-es világbajnokságra. Nagyon nagy elemzés jön.

"Az egész vb alatt elégedetlen voltam a teljesítményünkkel, azt gondolom, az öt meccs közül egyik játékunkkal sem vertük volna a péntekit nyújtó Szlovéniát. Úgy érzem, a Pannon Hoki Gálán jobb formában játszottunk, mint a vb-n, az osztrákok vagy a norvégok elleni teljesítmény elég lehetett volna a szlovén válogatotthoz is, de Ljubljanában nem tudtunk úgy menni, mint az Arénában. A lengyelek ellen jól ment a csapatnak, de ott nagyon fáradt, mélyponton lévő ellenfelünk volt, amely gyermeteg hibákat követett el, ebből szereztük az első két gólunkat. Az első rossz keresztpassz volt, a második olyan védekezési hiba, amit nem is akartam elhinni. Emberhátrányban a két első ember egyszerre ment rá a kék vonalas védőre, ilyet évek óta nem láttam. Ellenük többek között ezért lett 6-0, nem azért, mert olyan nagyon jól játszottunk volna. Azt előre tudtuk, hogy Szlovénia nem követ el ilyen hibákat.

Ezzel együtt az egész vb-n ezen az egy meccsen játszottam úgy, hogy valamennyire elégedett lehettem a teljesítményemmel. A britek ellen sem volt rossz a csapat, nagy dolog, hogy kapott gól nélkül tudtunk lejönni, mert tudatosan készültek ránk, kielemezték a játékunkat, taktikusak és fegyelmezettek voltak. De még így is kicsit több gólt kellett volna ütnünk, személy szerint nekem is maradt adósságom ez ügyben.

Mindenki úgy játszik, ahogy az ellenfél hagyja. Mi ugyanúgy játszottunk a lengyelekkel, ahogy a szlovénok velünk. Hagytuk őket. A döntő mérkőzésen számomra nagyjából a harmadik percben kiderült, hogy az ellenfél jobb nálunk. Többször előfordult már ilyen, gyors ritmusváltással fel szoktuk venni a tempót. Sokszor nyertünk ilyen kezdés után, nem lehetetlen feladat ez. Bíztam benne, hogy fel tudunk pörögni. De egyszerűen gyorsabbak, frissebbek, taktikusabbak voltak. És nem jött az a változás, ami ahhoz kellett volna, hogy esélyünk legyen. Egyenlítettünk nagy nehezen egy szerencsés góllal, de a második harmadban a kiállítások miatt elment az esélyünk.

1-2-nél még benne volt, hogy találunk egy gólt valahogy, és elhúzzuk a büntetőkig, de fordítva lett, ismét ők lőttek. Ezen a meccsen nem is érdemeltük volna meg a feljutást, mert egyszerűen fogalmazva lehokiztak minket. Más kérdés, a két csapat egész hetes produkciója alapján mégis jók lehettünk volna, mert Szlovénia a lengyelek és a britek ellen is csak a hatalmas szerencséjének köszönhette, hogy nem szenvedett vereséget. A lengyelek a meccs nagy részében föléjük nőttek, a britek csak a vége felé, de akkor egyértelműen, több helyzetük is volt a sikerhez. Mi ezt a két csapatot ehhez képest könnyedén múltuk felül, viszont épp a szlovénok ellen nem ment nekünk a játék.

Tokaji Viktor kiesése nem hivatkozási alap. Nagyon fontos láncszemünk, az egyik legjobb védőnk, de ha őszintén nézzük, nekünk nincs Anze Kopitarunk, aki egyedül szinte bármire képes a divízió 1-ben. Ha egy ilyen játékosunk esett volna ki, akkor mondhattuk volna, hogy na, ezért nem tudtunk nyerni. De  nálunk nincs ilyen szintű hokis.

Ezen a vb-n egy A csoportos szintet közelítő, EBEL-tempójú csapattal találkoztunk, és simán kikaptunk.. Kívülről nézve csak Dél-Korea ellen játszottunk rosszul, belülről viszont csak a lengyelek ellen jól. Könnyen lehet, azért ment ilyen simán az a győzelem, mert fáradtak voltak. Iszonyatosan kihajtották magukat Szlovénia ellen egy nappal előtte.

A szezon végi vb-kre úgy megyünk, hogy előtte kilenc hónapja a jégpályán éljük le az életünket. Nekünk, fehérváriaknak nagyon jó volt a szezon után, hogy más szemlélet szerint készültünk a vb-re. Ted Sator jeges edzései, J. P. MacCallum fizikai tréningjei jólestek. Megdöglöttünk, de élveztük, kiköptük a tüdőnket, de nem volt az egésztől herótunk, alig vártuk, hogy megmutassuk, milyen remek formában vagyunk. Ez a Pannon Hoki Gálán sikerült is. Vártuk a vb-t, szerettünk volna minél többet dolgozni, nem volt olyan érzésünk, mint az előző években, amikor vágtuk a centit, mikor ér véget a szezon.

Az Arénában olyan állapotban éreztem magam, mint a szezon során egyszer sem, és akivel beszéltem a csapatból, ők is így voltak. Ha az egész szezonban hasonlóképpen kondizunk és készülünk, lehet, épp péntekre kerültünk volna csúcsformába. Lehet, hogy az edzők is elszámoltak valamit, vagy az év közi és az év végi munka különbözőségére nem úgy reagált a szervezetünk, ahogy elvárható lett volna. Mindenesetre a vb előtt nem éreztünk fáradtságot, pedig kemény heteket csináltunk végig. A vb-n pedig volt egy tompaság rajtunk. Tényleg csak a lengyelek ellen voltak jó érzéseim.

Hibázik mindenki, volt már nemegyszer, hogy kihagytunk egy ziccert, üres kapura mellé lőttünk, a 2 az 1 elleni kontrákat nem jól passzoltuk át a társnak. Mivel ez csapatsport, nem egymás hibáit kell mentségül felhoznunk, egymást kell segítenünk. Egy góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Kaptunk négyet? Ötöt kellett volna lőnünk. Nem akarok Hetényi Zoltán hibáival foglalkozni, mert sokat köszönhetünk neki. A szlovénok valamivel előrébb vannak, mint mi, a valós különbség szerintem minimális, de pénteken nagy volt a differencia. De ugyanúgy, ahogy mi sem vagyunk hattal jobbak a lengyeleknél, ők sem ennyivel jobbak nálunk. Simán el tudom képzelni, a közeljövőben legyőzzük őket akár tétmeccsen is. Ha kritikus vagyok, tíz meccsből ötöt ők nyernek, hármat mi, a két döntetlen eldől valamerre. Ez nem Ausztria szintű válogatott, őket világversenyen ritkábban vernénk.

A fiatal soruk húzta a szlovénokat a vb-n, de korántsem csak nekik köszönhették a győzelmet. Ellenünk végig az volt a taktikájuk, hogy Rodmanék sorát egyfolytában ránk cserélték. Azt akarták, hogy minket kivegyenek a meccsből. Igaz, ezáltal ők sem villogtak, de más volt a feladatuk. Ezért is mondom, hogy nem a kapus veszít, nem a legtöbb pontot szerző játékos nyer, nagy sikert csak kőkemény csapatmunkával lehet elérni.

Ha gyorsabb az ellenfél, természetes, hogy mi kapunk több hátrányt. Ha elmennek rendszeresen, előbb-utóbb jön a kampó, a gáncsolás, mert ha a védőharmadban elengeded, egyből gólhelyzet alakul ki. Ezek a szabálytalanságok a kapu előtt bocsánatosak, mert a cél érdekében történnek, mondhatnám hasznosnak is őket. Volt egy-két véletlen magasbotos helyzet, amikor elcsúszott az ütő, például Vas János nem akarta fejbe csapni ellenfelét, csak az ütőjét akarta elütni, de épp akkor elhúzta a szlovén, így felcsapódott csapattársunk botja. Ez is benne van, de az akarás miatt kaphatunk ilyet.

Voltak fegyelmezetlenségeink, amik egy ilyen tétmeccsen nem férnek bele. Ilyenek a támadóharmadban összeszedett, teljesen értelmetlen kiállítások, vagy a tízperces fegyelmi. Ilyeneket komoly döntőkben máshol nem látni.

A fehérvári fiatalokat látom egész évben, róluk külön most nem is tennék említést. De a Mol ligás fiatalok közül eddig még nem tudhattam, Szirányi Bence, Hegyi Ádám és Magosi Bálint mire képes. Megmondom, ahogy van, maximálisan meg vagyok elégedve azzal, amit láttam. Szirányi szinte hiba nélkül játszott, Hegyinél volt egy-két megingás, de csak azért, mert néhány évvel idősebb, rutinosabb, kicsivel többet akart meghúzni, de majd ráérez, hogy nem kell. Magosi nagy lendülettel közlekedik a pályán, sokat melózik, remekül ütközik, harcol, a palánk mellett sokat küzd, majd továbbmegy. Hármójukra egy deka panaszom nem lehet. Ez is mutatja, hogy a Mol Ligából érkezve is lehet kiemelkedőt nyújtani.

Szeretnék a kapusokról is beszélni. Hetényi Zoltán 22 évesen az életében először került olyan helyzetbe, hogy világversenyen kimondva-kimondatlanul első számú kapusként számítottak rá. Tudta, ha nagy probléma nem akad, szinte végig védenie kell. Most nem volt itt másik kapus, aki segíthetett volna neki, egyedül kellett megoldania a helyzetet. Ilyen korban nemigen szoktak ekkora feladatot kapni kapusok, és ez nem véletlen. Hatalmas teher ez, de Hetényi remekül állta a rohamot, történelmi rekordot csinált, zsinórban három meccsen nem kapott gólt, sokszor egyedül tartotta a csapatot. A Korea elleni két kapott gólja is nagy mértékben a csapaté volt, nem az övé, akkor is meg lehetett volna a shutoutja. És nem feledkezhetünk el Rajna Miklósról sem, aki 18-19 évesen először játszott a válogatottban tétmeccsen, a horvátok ellen 8-0-nál betették. A csapat volt olyan kedves, odatette neki a meleg szitukat, de a negyvenedik percben, hidegen beállva is megoldotta, hogy ne kapjon gólt. Egy szavunk nem lehet rájuk, legfeljebb annyi, hogy a köszönetünket tolmácsoljuk.

A divízió 1-ben a dobogóért az elmúlt jó egy évtizedben nagyon jól megdolgoztunk. Bebizonyítottuk, valahol ezen a környéken van a helyünk, azt gondolom, lehet elvárás velünk szemben, hogy az első háromban végezzünk. De hozzá kell tennem, ez sem jár automatikusan. Ugyanakkor a feljutás Szapporo után is ugyanakkora bravúrt jelentett volna, mint amikor először sikerült. Most nem jött össze, gyengébbek voltunk, ezért más ment fel az A-ba. Jövőre sem lesz könnyebb dolgunk. Japántól nem szégyen kikapni, az A csoportból kiesőtől főleg nem, s máris csak a harmadik helyért küzdhetünk. Mindent a helyén kell kezelni. Bár szerettünk volna ismét feljutni, a második hely is szép eredmény. A negyedik már kudarc lett volna, de még mindig nem olyan, ami után az öngyilkosságra kell gondolni. Lógó orral hazajöttünk volna, egy hétig nem megyek ki az utcára, de aztán megy tovább az élet. A britek most életük vb-jét játszották, a végén mégis negyedikek lettek.

Japánban hetven év után feljutottunk, mert összejött minden. De önmagában ettől nem lettünk esélyesebbek az ismétlésre, nem lett jobb a magyar hoki helyzete, nem lettünk sokkal jobb játékosok, nincs kétszer annyi tehetségünk a fiatalok között. Lehet, hogy sokáig megint nem fog sikerülni, ki tudja. Most azt éreztük, mindenki szinte elvárja, hogy feljussunk. Főleg az utolsó meccs előtt kezdett el ez zavarni, ha jövőre is döntőt játszunk, biztos, hogy megszüntetem a kapcsolatot a külvilággal a meccs előtt, mert nagyon idegesített, hogy mindenki csak a feljutásról, a majdani ünneplésről beszélt. Mindenkinek elmondtam, hogy nagyon messze vagyunk még a sikertől, de éreztem, nem hiszik el nekem.

Sajnos a sikert és a kudarcot is nehezen értékeljük a helyén. A szapporói bravúrunkat lehet, csak akkor fogják igazán újra a helyén kezelni, ha újabb 20-30 évet kell várnunk arra, hogy a magyar jégkorong az elitbe kerüljön. Akkor ismét felértékelődik majd az, amit véghez vittünk, mert most érezhetően egy kicsit mindenki csalódott bennünk.

Bízom benne, hogy nem sokára ismét felkerülünk, mert azért érződik, hogy egyre közelebb van a lehetőség hozzánk, már nem vagy nem csak szerencsével tudunk a siker kapujába érni, hanem tudatosan, dominálva verjük ellenfeleink jó részét, még akkor is, amikor nem vagyunk kiemelkedő formában, mint ezen a vb-n is láthattuk. Már nem arra épül játékunk, hogy öt csoportellenfelünk közül három ellen beállunk védekezni, és a meccsenkénti négy-öt kontralehetőségre építkezünk. Már van némi realitása a nagy sikernek, hozzáteszem, annak viszont semmi esélyét nem látom, hogy az én játékos-pályafutásom alatt egyszer is megragadjunk az A csoportban. Ettől még messze vagyunk.

Még egyszer visszatekintve, nagyon érdekes vb volt ez. Ha a szlovénok kikapnak a lengyelektől és a britektől, egy szót nem szólhattak volna. Aki látta ezeket a meccseket, mindenki állítja, közel voltak a vereséghez. Ezek után ellenünk pedig remekeltek. De ilyen ez a sportág, mint láthattuk, a Dél-Korea elleni meccs után is lehet magyarázkodni, mert egy mérkőzésen minden előfordulhat. Négy győzelemmel mentünk a döntőbe, kívülről nézve egész héten jól muzsikáltunk, csak a koreai meccsünk volt gyenge, a szlovénok meg csak a két leggyengébb ellen játszottak egyértelműen sikert érdemlően.

Többen mondták nekem, milyen jó voltam, szereztem 6 pontot. Hát a 6 pont nagyon kevés, kellett volna 9-10, és legalább 4 mérkőzésen, közte az utolsón jól játszani. Akkor elégedett lennék. Így nincs mivel, ez nem volt jó világbajnokságom. Visszagondolok azokra az időkre, amikor kezdtünk a felnőtt válogatottban. Ha megragadtunk az aktuális osztályban, már siker volt. Csak az volt a fontos, ne essünk ki. Ma a dobogó sem elég már, ha nem jutunk fel, sokaknak hiányérzete támad. Ez nem baj, magunknak köszönhetjük mindezt, és semmiképpen sem szeretnénk az emberek bizalmát eljátszani. Egyszerűen csodálatos, hogy mennyien követnek minket, nagyon jól esik, milyen népszerű lett a válogatott.

Három éve egy-kétszázan jöttek ki értünk ugyanide, most közel kétezren. Ezért is fájó ez a vereség, mert nem csak az eredménnyel, de tudom, hogy a játékunkkal is sokaknak okoztunk csalódást. Megérkeztünk a pályára, és rázott a hideg, hogy két órával a mérkőzés előtt már mennyien vártak minket, ünnepelték a csapatot. Nagyon köszönjük a biztatást mindenkinek, reméljük, hogy hamarosan ismét örömet tudunk szerezni sok ezer szurkolónknak.

A vb-vel a hivatalos szezonunk véget ért. A szerződésem április 30-ig köt a Fehérvárhoz, a jövőről még nem tudok mit mondani. Szombaton délután öt körül értem haza. Azt a napot meg a vasárnapot kivettem szabinak, de tudtam, hétfőn már megyek a konditerembe, kardiózok vagy biciklizem egy órát. Ilyen csúcsterhelés után nem jó, ha egyből leáll az ember, a forma 1-ben is hűtik még a motorokat a verseny után, mert különben probléma lehet, ez az embereknél is így van. Kell egy kis levezetés, utána jöhet a pihenő. Mindenki maga dönti el, hogy a nagyjából egy-másfél hónapos pihenő alatt teljesen leáll, vagy az aktív pihenést választja. Én nem bírom ki mozgás nélkül, ilyenkor is rendszeresen sportolok. Legalább heti három mozgásra szükségem van, foci vagy tenisz, teljesen mindegy, de kicsit át kell mozgatni a testet.

Általában május végén kezdjük meg a száraz felkészülést. Magyarországon az együtt készülés a szokásos, de a tengerentúli edzők, miként JP is, kiosztják az egyéni edzésterveket, amit mindenki elvégez, aztán augusztusban eljön az igazság pillanata, egy orvosi vizsgálat során kiderül, ki hogy dolgozott. Ha jól, akkor minden rendben, ha rosszul, akkor levonnak a fizetéséből, ha nagyon elégedetlenek, akkor jobb helyeken elküldik a csapattól a játékost. A májusi-júniusi alapozás után júliusban szabadságot kapunk, és a vb-t követően valamikor augusztusban megyünk először jégre. Kanadában és Svédországban sok helyen csinálják a játékosok, hogy hetente néhány alkalommal lemennek jégre játszani, de nálunk erre nincs lehetőség, ilyenkor az első napokban kis túlzással újra kell tanulnunk korcsolyázni. És onnnantól gyakorlatilag egy szabadnapunk sincs április végéig."