A szezon leggyengébb teljesítményét sikerült bemutatnunk Ljubljanában, értékelte csapata keddi vereségét Énekes Lajos. A Sapa Fehérvár AV19 edzője szerint gyáltalán nem az történt a pályán, amit a szakvezetés szeretett volna, nagy egyéni hibákból gólpasszokat adtunk az ellenfélnek, saját magunkat csak kétszer hoztuk ilyen helyzetbe. A sok betegség után a Villach ellen Ondrejciken kívül mindenki az edzők rendelkezésre áll.
"Három nap alatt két hosszú utazás fárasztotta betegségekkel sújtott csapatunkat, a hiányzók mellett többen is nem teljesen egészségesen játszottak Ljubljanában, de így is meg kellett volna nyernünk a keddi meccset. A sok kulcsemberét nélkülöző ljubljanai csapat nagyon jól küzdött, játékosaikat jól motiválta, hogy az eddigi kevesebb szereplési lehetőség után övék lehet a főszerep. Pedig összesen csak 15 mezőnyjátékost tudtak nevezni, 7 védőt és 8 csatárt, és ez nekik adott plusz erőt.
Közülünk sokan úgy gondolták, gyengébb ellenféllel találkozunk, de ismét kiderült, ebben a ligában nincs rossz csapat. Az EBEL-ben nem indul gárda, amelyik ellen megengedhetnénk magunknak, hogy ne teljes erőbedobással és koncentrációval küzdjünk. Hiába volt a harmadik harmadban 20-6 a kapura lövési arány a javunkra, hiába volt sok helyzetünk és kapuvasunk is, ez ebben a játékban általában így szokott lenni, mert az első két harmadban egyáltalán nem voltunk jobbak ellenfelünknél.
A Villach ellen nyerni kell, sok pontot vesztettünk el az utóbbi öt meccsen, és a hatos sorozatban minimálisan elvárt hat ponthoz két hazai sikerre van most szükségünk. A ljubljanai játékkal kevés esélyünk lenne a győzelemre csütörtökön, de annál ma jobban fogunk játszani. A kérdés az, mennyivel. A csapaton a fáradtság a tapasztalatok szerint két nap után jön ki, ez ma van, de az edzésmunkával próbáltunk segíteni. Ondrejcik visszatérésére körülbelül egy hetet várnunk kell, de a betegek felépültek. Palkovics Krisztián belázasadott az előző mérkőzés előtt, lázcsillapítóval kezdte a meccset, nem játszott rosszul, de a felénél szólt, hogy nem érzi jól magát, ezért a végére az öltözőben maradt. De Vas János és David Bornhammar mellett mostanra ő is meggyógyult."
A csütörtöki mérkőzés kezdési időpontja rendhagyó: 18.15 óra. A találkozót a Sportklub Tv élőben közvetíti. A Villach elleni kilátások három ok miatt is biztatóak. Egyrészt hazai pályán mindkétszer simán, 5-1-re és 6-2-re nyert a Fehérvár. Másrészt még nem volt hazai meccs, amelyen a Sportklub Tv nyilvánossága előtt ne szerzett volna pontot a magyar bajnok. Harmadrészt, a szezonban még nem volt sorozat, amikor egymást követő három találkozón is pont nélkül maradtunk. Márpedig az elmúlt két fordulóban nulla pontot szereztünk. A Villach a hírek szerint három játékosát fogja nélkülözni, Mikael Wahlberg, Jonathan Ferland és Wolfgang Kromp sem utazik Székesfehérvárra.
A magyar EBEL-csapat Satosaarival a kapuban kezd. Három bekkpárral (Tokaji–Alen, Ackeström–Jobb, Horváth–Bornhammar) és a következő négy csatársorral vesszük fel a küzdelmet: Palkovics, Martz, Mihály – Kovács, Fekete, Vas J. – Ladányi, Vas M., Sofron – Kóger, Nagy, Peterdi. A két csatárcsere: Benk és Vaszjunyin.
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 13:32:33
Pierre 2010.01.07. 13:34:36
Hajrá Volán!
kapusLaci 2010.01.07. 13:36:30
Hajrá Volán!!!
kapusLaci 2010.01.07. 13:37:04
bagyula 2010.01.07. 13:43:56
á.m 2010.01.07. 13:44:52
20:45-től adja a fehérvártv.
bagyula 2010.01.07. 13:45:24
@kapusLaci: En is bizok! Hajra Volan!
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 13:47:52
exL:1 2010.01.07. 13:52:16
DominiKing 2010.01.07. 13:54:48
"A Villach ellen nyerni kell"
Pont. Még egy felkiálltó jelet is tennék mögé!
Reszkess Villach, jön a FEHÉRVÁRI CUNAMI!
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
kapusLaci 2010.01.07. 13:57:58
DominiKing 2010.01.07. 14:01:22
Nagyon lemaradt szegény, úgy látszik az osztrákokat nem csak a pályán nehéz legyőzni. (Ráadásul már azt is megengedhették maguknak, hogy a 3. helyezett Salzburgos srácra is elkezdjenek szavazni!)
DominiKing 2010.01.07. 14:03:24
Uteapu 2010.01.07. 14:11:49
[Roller] 2010.01.07. 14:12:27
Kiváncsi leszek Pedróra, sokat hagyott ki, nem hiszem, hogy nagyon hozzá tud tenni, de meglátjuk.
Mindenesetre rajtunk szerintem nem fog múlni! valahogy kiszúrkoljuk azt a két pontot.
[Roller] 2010.01.07. 14:13:06
HAJRÁ VOLÁN!!!
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 14:15:13
Dachstein 2010.01.07. 14:22:25
És akkor ma HAJRÁ VOLÁN!!
orion66 2010.01.07. 14:38:07
Győzni kell, nincs mese, mindent bele srácok! :)
Remélem azért Hetényi is fog védeni hamarosan.
pfrancesco 2010.01.07. 14:48:18
exL:1 2010.01.07. 14:55:03
Norbee00 · http://sapafehervarav19.blog.hu/ 2010.01.07. 14:59:03
Szurkoljatok helyettem is, mert ma hivatalosan fotelszurkoló leszek,de itthon is HAJRÁ VOLÁN!
ma muszáj nyerni, és újra 5. helyen leszünk. Pedró meg majd kiderül, az első és a második harmadba, mutathatja meg, hogy mit tud, mert szerintem a 3. harmadba ismét csak 3 sorral játszunk.
suomi 1995 2010.01.07. 15:04:54
DominiKing 2010.01.07. 15:17:08
Konklúzió:
Ma elsöpri a FEHÉRVÁRI CUNAMI a Villachot.
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
Skandinávia-mánia 2010.01.07. 15:21:55
Előttünk garantáltan jobban fognak játszani, és ez nem csak nekem személyes tapasztalat!
Na megyek...ki a Csarnokba! :D
--<<{[# !!!HAJRÁ VOLÁN!!! #]}>>--
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.01.07. 15:25:33
Rajtunk nem fog múlni! Nemsokára indulok a csarnokba. :)
HAJRÁ VOLÁN!
N.Grist 2010.01.07. 15:27:42
pfrancesco 2010.01.07. 15:37:48
Voitih 2010.01.07. 15:37:48
Maple Leafs77 2010.01.07. 15:40:09
kocek94 2010.01.07. 15:44:08
peace:D
DominiKing 2010.01.07. 15:45:44
fegya94 2010.01.07. 15:52:43
Sztem ma 4:0-ra győzünk.HAJRÁÁÁ VOLÁÁN!
kocek94 2010.01.07. 15:56:05
Skandinávia-mánia 2010.01.07. 16:02:34
De ma nyerünk, a 4:0 nagyon nagyon jól hangzik! Ahh...
DominiKing 2010.01.07. 16:04:10
Hajrá FEHÉRVÁR! Hajrá Magyar Hoki!
kocek94 2010.01.07. 16:04:39
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.01.07. 16:05:53
IndiszKretén 2010.01.07. 16:06:39
Hajrá Volán, csak a 2 pont!
Skandinávia-mánia 2010.01.07. 16:10:10
Amúgy a város hierarchiája és az égtáj is érvényesül, hogy fel vagy le megyünk. Ezért van, hogy Csudapest fel, a Vidék meg le...
kocek94 2010.01.07. 16:14:27
Skandinávia-mánia 2010.01.07. 16:17:34
ON: Mostmár tényleg megyek, mégegyszer HAJRÁ VOLÁN!
DominiKing 2010.01.07. 16:17:35
kocek94 2010.01.07. 16:20:36
DominiKing 2010.01.07. 16:21:20
kapusLaci 2010.01.07. 16:22:04
@DominiKing: természetes hogy összetartunk!!!
fabot 2010.01.07. 16:22:40
DominiKing 2010.01.07. 16:24:01
Az életem mentetted meg!
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.01.07. 16:24:46
kocek94 2010.01.07. 16:25:20
kapusLaci 2010.01.07. 16:26:27
DominiKing 2010.01.07. 16:37:18
(Aki meg nem támogatott a fent jelzett témakörben, azt pedig elkeserítem, mert a meccs időponjában visszajövök!)
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
DominiKing 2010.01.07. 16:38:14
barney's 2010.01.07. 16:42:36
tolsztoj 2010.01.07. 17:02:45
Ha nem ez lesz az eredmény, akkor...... biztosan más lesz:-))))
hajrá AV19, hajrá MAGYAR HOKI!!
barney's 2010.01.07. 17:05:54
EA 2010.01.07. 17:50:53
Előre is köszi!
EA 2010.01.07. 17:51:43
DominiKing 2010.01.07. 17:55:18
DominiKing 2010.01.07. 17:57:52
tolsztoj 2010.01.07. 18:07:23
eradam 2010.01.07. 18:07:59
:D
tolsztoj 2010.01.07. 18:08:15
eradam 2010.01.07. 18:12:04
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2010.01.07. 18:15:43
Mindenki nyomjon 15 percenként egy szavazatot Sofira! Bár ezt az előnyt szerintem már nem lehet behozni. :/
DominiKing 2010.01.07. 18:30:11
Közben szédületes volt Kovács gólja.
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
MecKenna 2010.01.07. 18:43:36
MecKenna 2010.01.07. 18:46:50
DominiKing 2010.01.07. 18:47:00
DominiKing 2010.01.07. 18:48:50
MecKenna 2010.01.07. 18:50:08
van, több hektóval :)
barnabas7 2010.01.07. 18:55:40
DominiKing 2010.01.07. 19:02:29
FOXMULDER 2010.01.07. 19:12:29
Szóval rajtam nem múlt:) :)
kislo (törölt) 2010.01.07. 19:16:28
DominiKing 2010.01.07. 19:18:51
1. Schumnig 15958
2. SOFI 10869
3. Futottak még
De nálam Sofi az első!
ferences 2010.01.07. 19:31:59
DominiKing 2010.01.07. 19:34:14
Továbbra is hajrá Volán!
zsolt777 2010.01.07. 19:37:50
LaCok 2010.01.07. 19:38:08
veghist 2010.01.07. 19:40:28
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2010.01.07. 19:44:12
kislo (törölt) 2010.01.07. 19:45:51
mondjuk attól meg lehidaltam h a zágrábnak milyen szép csarnoka van ...
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2010.01.07. 19:46:29
Miskolcifan 2010.01.07. 20:02:43
EA 2010.01.07. 20:11:34
pont a legjobbkor...
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 20:11:59
Kreck 2010.01.07. 20:12:56
qx92 2010.01.07. 20:13:05
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 20:13:08
LaCok 2010.01.07. 20:13:50
vki vmi mást?
peterbalogh 2010.01.07. 20:14:13
fassszzoommmm
Kreck 2010.01.07. 20:14:18
FOXMULDER 2010.01.07. 20:14:33
ekkora fájdalom....
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 20:15:06
vladiv 2010.01.07. 20:16:22
:-/
kislo (törölt) 2010.01.07. 20:16:25
EA 2010.01.07. 20:16:38
Miskolcifan 2010.01.07. 20:17:03
kislo (törölt) 2010.01.07. 20:17:50
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 20:20:24
gogosz 2010.01.07. 20:21:19
veghist 2010.01.07. 20:21:40
gogosz 2010.01.07. 20:21:50
qx92 2010.01.07. 20:22:11
hokista25 csikszeredabol 2010.01.07. 20:23:58
Horiko 2010.01.07. 20:24:23
MecKenna 2010.01.07. 20:24:43
qx92 2010.01.07. 20:24:55
fehérváricsabi 2010.01.07. 20:26:14
DominiKing 2010.01.07. 20:26:45
Csakazértis!
Aaaaaalbaaaa Volán!
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
gogosz 2010.01.07. 20:27:12
qx92 2010.01.07. 20:27:53
FOXMULDER 2010.01.07. 20:28:15
Miskolcifan 2010.01.07. 20:29:11
DominiKing 2010.01.07. 20:30:18
fehérváricsabi 2010.01.07. 20:30:20
gogosz 2010.01.07. 20:30:22
jágör68 2010.01.07. 20:31:12
Már ha egyáltalán bejutunk. A brianconi légiónak és Vasnak elég hosszú lett ez a szezon már eddig is.
veghist 2010.01.07. 20:31:49
dandi09 2010.01.07. 20:33:41
szomorú, de nem a világ vége.. az alapszakasz végén kell jó helyen lenni, azt nem jegyzik a nagy könyvben hogy most hol állunk..
remélem hamarosan vége lesz ennek a rossz szériának.. és azért mert korábban kényeztettek bennünket, szárnyalt a csapat, azért nem kell most szidjuk mert ők is emberből vannak.
bízzunk bennük, Hajrá AV19!!
tolsztoj 2010.01.07. 20:36:09
Hát sajnos biztosan más lett! :-((( De nagyon!
Ez most már valódi hullámvölgy, de reméljük hogy most már VÉGE!!!
kislo (törölt) 2010.01.07. 20:36:22
munkagep 2010.01.07. 20:36:26
Sajnos azoknak lett igaza akik azt mondták hullámvölgyben vagyunk, pedig nagyon védtem a srácokat, de most már ők is így látják.
Nem értem, hogy lehetünk ilyen rosszak emberelőnyben, semmi elképzelés nem volt a támadásainkban, tragédia.
FOXMULDER 2010.01.07. 20:39:09
mert én viszont Sofron István fan vagyok :) :D
magyar fan is, de inkább Sofi fan!!
munkagep 2010.01.07. 20:42:34
DominiKing 2010.01.07. 20:49:55
Igenis most kell buzdítani őket! A srácok is tudják, hogy ez nem az igazi. Lehet itt szakmailag a szemükre hányni mindent(ember -előny -hátrány, sor cserék és kapusteljesítmények), de azért aki látta az utóbbi vesztes meccseket, az nem mondhatja, hogy nem küzdenek (zárójelbe mondom csak, hogy ráadásul, szerintem minden esetben még jobban is játszottak mint az ellenfél). Senki nem gondolhatja, hogy direkt minket akarnak felbosszantani a sok kihagyott emberelőnnyel. Én abban reménykedem, hogy ez nem hullámvölgy, hanem csak balszerencse.
(Egyébként a cunaminak van hullámvölgye!)
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
kislo (törölt) 2010.01.07. 20:53:11
ENNYI!
AVfan 2010.01.07. 20:53:37
Ennyi emberelőnyt nem kihasználni, elég nagy könnyelműség. Nem pihentetni, babusgatni kell a fiúkat, hanem végre kidolgozni egy értelmes és eredményes taktikát az előnyök kihasználására.
Jó lenne visszatalálni a helyes útra, míg nem késő...
focijoci1969 2010.01.07. 21:02:35
Bencito 2010.01.07. 21:12:04
2. Nagy Gergő büntetése egy vicc, le akarta ütközni a gyerek Gergő kifordul, az meg nekiesett a palánknak ...
3. Megint elvitték Tomi lábát, de most legalább kaptunk 2 percet
4. Bornhammar kiállítása a semmiért, ebből kaptuk a 3. gólt
5. Vesztes meccs után is illik körbe menni és megköszönni a szurkolást ...
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.01.07. 23:31:31
Valaki írta fent, hogy nem direkt nem lövik be a helyzeteket, előnyöket. Szerintem senki nem is gondolja így, csak nagyon bosszantó, hogy annyi szép helyzetet hagyunk ki és annyi tiszta helyzetben lövünk mellé...
Kéne egy ember a csapat mellé, aki rendberakja fejben őket. Várható volt, hogy eljön egy ilyen időszak, hosszú a szezon, nem lehet mindig topon lenni, csak elég rosszkor az alapszakasz utolsó felében jött ez a visszaesés.
Srácok, lesz ez még jobb is, csak ne adjátok fel! HARCOLJATOK, mi veletek harcolunk!
HAJRÁ VOLÁN!
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.01.07. 23:32:34
2010.01.08. 01:21:09
A sikerért elvitathatlanul meg kell dolgozni, magától nem jön, ezt legalább jól megtanuljuk!
Ladányi szerintem nem hozza a tőle elvárhatót (demotivált), az elvégzett munkát/befektetettt energiát hiányolom( pont azt, amit a VB-n ő hiányolt a fiatalokból). Vas Márton sem meggyőző sajnos, elég ránézni a kanadaira és látszik az idei év nem a hullámvölgyekről, hanem a folyamatos ponthiányról szól nála.
Martzet nem látom magyar válogatott szintű centernek! Sajnos Kiscsicsó óta ez hiányposzt az első sorban, de Martz még így sem válogatottba való! Ha már honsoítunk nem "magyart" legalább tuti legyen!!!!!!
Dunaújvárosból kell egy center a válogatottba, tudjátok kire gondolok. A másik hármat a Volánból meg lehet oldani!
Pire Földim! Szedd már össze magad. Ott ahol -20 van ilyenkor, nem ilyen kisassszonyok játszanak befagyott segglyukkal mint te ahogy nyomod meccsek óta! Mutasd már meg milyen kemény tökű székly legény vagy a sok sírósszájú között!!!!!!! Csűrbe a sírósokkal!!!
Üdv,
Szabi