"Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Minden folyik, és semmi sem áll." Hérakleitosz bölcs mondásával küldjük harcba fiainkat ma délután. Sokunkban él még elevenen a 2007. áprilisi miskolci U18-as divizió 2-es világbajnokság keserű emléke.
Annak idején is két csapat iskolázta le a mezőnyt, és a végén a fegyelmezett, taktikus hollandok beleköptek a levesünkbe. Bár a dudaszó még el sem hallgatott, amikor egyenlítő gólunk az ellenfél hálójába került, ez a már időn túli találat nem segítette hozzá az ifjúsági csapatunkat a feljutáshoz. Nyolc akkori játékosunk most is itt van a csapatban, és biztos, hogy az a feledhetetlen, keserű emlék többszörösen is arra sarkallja őket, hogy megmutassák a hazai közönségnek, ki az úr a háznál.
Igazi döntő következik. A várakozásoknak megfelelően a divízió 2-es U20-as világbajnokság A csoportjában csak az utolsó napon kerül fel a pont az i-re. Mialatt Észtországban hamar eldöltek a dolgok, ahol a litvánok hibátlan teljesítményüknek és az ellenfelek körbeverésének köszönhetően már bebiztosították a feljutásukat, Magyarországon a végsőkig kiélezett küzdelem folyik az aranyért.
Valóban a két legjobb csapat küzd a divízió 1-be kerülésért. Mind a kettő hozta az eddigi mérkőzéseit. Az angolok egy alkalommal ugyan csak hosszabbításban győzték le a spanyolokat, de mind a gólkülönbség, mind a kapura lövések száma tekintetében kimondható, a magyarok mellett ők emelkednek ki ebből a mezőnyből.
A statisztikát böngészve kiderül, csak a spanyol Juan Munoz (9+5) ékelődik be
a magyar és a brit játékosok közé a kanadai táblázaton. Ebben a versengésben a mieink megelőzik a szigetországi játékosokat, de nagyon oda kell figyelni Robert Farmer, Matthew Davies és Iain Bowie hármasra, akik két számjegyű ponttal büszkélkednek. A lövési hatékonyság versenyét is az érdekelt két ország csapata vezeti. A plussmínusz mutatókban csak a döntőt játszó két nemzet játékosai fértek be a harmincba.
Míg speciális játékban a magyar csapat eredményesebb, mint leendő ellenfele, addig a bulielhozatal az angolok specialitásának tűnik. A hálóőrök még nem igazán voltak tesztelve, de a bemelegítés a magyaroknak sikerült jobban. Lehetne még beszélni arról, ki milyen fáradtan érkezik a mindent eldöntő csatára, hiszen ellenfelünk a lelátóról nézhette a magyarok késő estig tartó rohamait. Az angolok már a délutáni mérkőzés utolsó harmadában takaréklángon pörgetve pihentek a mai összecsapásra. Ismert azonban J. P. MacCallum képessége mind a dietetika (táplálkozástan), mind a fizikai helyzetbe hozás terén, hiszen a dunaújvárosi csapat példája mutatja a magas fokú tudományos módszerek tudatos alkalmazásának eredményét.
A fent említett gondolatok csupán érdekes iránymutatásként szolgálhatnak, hiszen más a játék képe, ha szerényebb tudású csapatokkal kell játszani, és más akkor, ha egyenlő erők küzdelme folyik a pályán. Amennyiben a két csapatot irányító szakemberek ma 16.30-ra fizikális kondíció tekintetében jól készítették elő a fiatalokat, akkor fejben fog eldőlni az aranyérem sorsa. Nagy valószínüséggel a 60 percen keresztül tartó koncentráció és a fegyelmezett játék lehet a vágyott eredmény kulcsa.
rezsi777 2009.12.19. 11:17:10
Hajrá srácok!!!
csatoimi 2009.12.19. 11:18:30
Föld-lét 2009.12.19. 12:13:27
Föld-lét 2009.12.19. 12:15:26
Mondták a srácok, hogy pl korea ellen ez nehéz volt, mert megszokták, hogy csak támadnak.
Óvatos játékra van szükség.
brainska (törölt) 2009.12.19. 12:17:58
Hajrá Magyarok, a meccs során kivételesen nem kommentelünk vaze professzorral és Spigott szakíróval, a tv előtt ülve ordítunk, ahogy a torkunkon kifér! Gyerünk gyerekek!
Morgó Muki 2009.12.19. 12:28:03
Föld-lét 2009.12.19. 12:42:19
m4ncs · http://www.ymedia.hu 2009.12.19. 12:49:28
Föld-lét 2009.12.19. 13:02:06
alvering 2009.12.19. 13:21:31
Még 1 kis munka s húzás Főnixbe.
Horiko 2009.12.19. 13:37:04
Hajrá Fiúk! Hajrá Magyarország!
advocatusdiaboli 2009.12.19. 18:30:43
advocatusdiaboli 2009.12.19. 18:34:06
advocatusdiaboli 2009.12.19. 19:13:41