A Dab.Docler és az SC Csíkszereda kiütötte ellenfelét, a Vasas Bp. Stars megküzdött a győzelemért. A 4. forduló után már alakulnak az erőviszonyok, ha elhamarkodottan kellene diagnosztizálni a helyzetet, azt mondhatnánk, négy felső és három alsó csapatra osztható a Mol Liga. Persze ez csak a pillanatnyi állapot, messze még a vége.
Izgalmas, a szezon elejéhez képest színvonalas játékot kaptak azok, akik ellátogattak Káposztásmegyerre, a Vasas Bp. Stars–Ferencvárosi TC meccsre. Ebből a hatvan percből megállapítható volt, mindkét csapat előrelépett tavalyi önmagához képest. Egyelőre a Starsban sok, az FTC-ben is több örömteli momentum körvonalazódik. A hazaiak megérdemelten nyertek, mert jobban játszottak, a vége 5-3 lett.
Több jó formában lévő játékosuk van, és a két védelem teljesítménye között jelentős különbség mutatkozott. Nagyon jó látni, hogy Rajna Miklósban a pályafutásából elpazarolt előző esztendő után újra bízik aktuális csapata, és a 18 éves kapus megbízható, remek teljesítménnyel szolgál rá erre. Három meccs alatt közel 92 százalékkal védett. Ez a juniorválogatott sikere szempontjából nagyon fontos momentum lehet.
Ha jégen van, 40 évesen is uralja a terepet Sille Tamás. Jó erőben, nyugalmat árasztva oldja meg feladatát, gyorsan reagál a helyzetekre, erőseket lő. A svájci világbajnokságon mutatott formáját hozza, látszik, komolyan gondolta szezon előtti nyilatkozatában, hogy továbbra is megküzd válogatottbeli helyéért. Kangyal Balázs sem fáradt bele a dolgokba, a stabil védekezés mellett az emberelőnyös játékoknál csatárposzton vállalt kellemetlen szerepet, a kapu előterében állva tartotta a pozíciót, erőteljesen.
A védelemből Szirányi játéka hívta fel magára a figyelmet, hátul kevés hibával oldotta meg a feladatot, a támadásokat is élénken segítette, sokszor lőtt, egyszer egy szép szólót is bemutatott, végigcselezte a vendégvédelmet. Az előrejátékban szép dolgokat láthattunk a Starstól. Holéczy Roger továbbra is a legjobban bulizó magyar jégkorongozó. Alig nyertek vele szemben, és a fontos pillanatokban soha. A másik tulajdonsága, ami szintén szembetűnő, hogy nem lehet elvenni tőle a korongot, amit az esetek szinte száz százalékában saját emberhez továbbít. Amit Sándor Szilárd tud ebből a játékból, azt még mindig élmény nézni. Okosan, ügyesen, erőlködés nélkül jégkorongozik.
Fodor Szabolcs felszabadult a mellőzött szerepkörből, nagyon erőteljesen, lelkesen játszik új csapatában, az FTC-nek két gólt brusztolt össze. Fodor Csanád apró termete ellenére megél a jégen, technikás, gyors játékos, a starsos fiatalok közül a legreményteljesebb. Két gyengébb év után Gröschl Tamás is visszatalálni látszik az útra, ami a válogatottságig vezethet. Nagy kedvvel pörög, testi erejét kihasználja, koronggal is nagyon lendületes a szezon eleje óta. Negatívum, hogy a Stars három fiatal védője közül Bereczki Gergőt egyelőre nem használja Williamson mester, Nagy Richárd és Géczi Gergely pedig bizonytalan a kiélezett helyzetekben.
Az FTC kapujában Budai Krisztián teljesítményére nem lehetett panasz. Jó néhány bravúrt bemutatva korrigálta védői hibáit, akik sokszor kellemetlen helyzetbe hozták a válogatott kapust. Ezzel együtt nem lehet elégedett magával a 32-es, mert egy nem védhetetlen lövésből is gól lett.
Úgy tűnt, vasárnap elsősorban a védekezésben kapott ki a Ferencváros. Voltak, akik hozták, amit tudnak, de mások mélyen maguk alatt teljesítettek, mint például a többnyire remek Rencz Dániel. A légiós bekkek sem emelkedtek a csapatátlag fölé, de a jobbak közé sorolhatóak. Néhány támadásból is látszik, legalább négy remek csatár van a zöldek keretében, Hoffmann, Jánosi, Davis és McLaughlin. A két magyar válogatott aktívan, de nem elég élesen játszott. Támadásaikban a legtöbbször ott van a gólszerzés lehetősége, de egyelőre nem érték el azt a formát, ahol tavaly abbahagyták.
Davis egykori csapata ellen ismét bizonyította, elhamarkodott dolog volt elküldeni őt tavaly. Fürge, erős, remekül kerül helyzetbe, általában jó megoldást választ. McLaughlin is akcióközelben mozgott, könnyedén került koronggal a kapu előterébe, de nem voltak elég hatékonyak lövései. A fiatal sorból Szilágyi Leventét lehetett a legtöbbször észrevenni, szerencsés gólja előtt többször is helyzetbe került, de a hatékonyság nála is hiányzik. Ezen módosítania kell a jövőben. Gergely Zsombor és Barabás Miklós dicsérhető játékot mutatott, előbbi jól építkezett, utóbbi jól rombolt. Az összefoglalót, és a nyilatkozatokat itt nézhetik meg, a hazai edző és Fodor Szabolcs értékelése pedig itt található.
A szerencse és a csapatok teljesítménye forgandó. Legutóbb Mayer Péter csapata nyert az FTC otthonában, és Pindák László adott hangot szégyenkezésének, a vasárnapi produkció miatt viszont Mayer tréner kényszerült hasonlóra: "Sajnálom, hogy ezért a teljesítményért szurkolóink pénzt adtak. A csapat nevében is szégyellem magam. Ez a produkció még az OB II.-ben is kevés", nyilatkozta a miskolci klub hivatalos honlapjának. Ugyanitt a vendégek svéd mestere elismerte, nehéz meccsre számítottak előzetesen, nagy volt számukra a tét a múltkori hazai vereség után. 8-2-es győzelmük meglepő eleme, hogy míg előnyből egy gólt sem lőttek, emberhátrányból hármat is. A gólokat és az értékeléseket mozgóképen is megtekinthetik nyájas olvasóink:
8-2-re nyert a Dab.Docler is. Ez annak fényében, hogy az UTE-t fogadták, némileg meglepő, de aki ismeri a lilák elmúlt hetekbeli programját, nem csodálkozik. Nincs rá jobb szó, a pirosak legyalulták a jégről a lilákat. Minden hazai sor eredményes volt, jobban koncentrálva tíz fölé is kerülhettek volna. Igaza volt tehát Pék Györgynek a múlt heti nyögvenyelős miskolci győzelem után, hogy például a Dunaújváros ellen nagy pofonba futottak volna bele. Egy héttel később meg is történt mindez.
A végeredmény szempontjából érdektelen záró harmadra egy remek Hüffner–Fisera bokszmeccs maradt, a technikás bunyó jól látszik az összefoglalóban is. J. P. MacCallum Dab.Docler-edző elégedett volt a látottakkal, de megjegyezte, még van hová fejlődniük. A csatárok ügyesek, gyorsak, a védelem jól működik, a kapusok lehúzzák a rolót a Dab.Docler csapatában. A két legjobb teljesítményt Peter Sevela és Kiss Tamás nyújtja, a szlovák kapus három meccsen 96 százalékkal védett eddig.
vaze 2009.09.21. 16:34:55
brainska (törölt) 2009.09.21. 16:55:23
Fugeute 2009.09.21. 16:56:57
check 2009.09.21. 16:58:03
Egyébként meglepően jól látja Pék mester a dolgokat (más kérdés, hogy Zlocha nélkül Sikorcin és Dubek is csak van), kíváncsi leszek mit hoznak ki a dologból januárra. Remélhetőleg egy versenyképes Újpest lesz belőle. Mondjuk az, hogy az általa igazolt légiósok szerinte sem jobbak a hazaiaknál némileg elgondolkodtató.
orion66 2009.09.21. 17:08:54
Egyszer alig hallom Pék sutyorgását, utána meg öcsém is hallja a ház másik végében J.P. üvöltését. :(
De alakul a jegkorong.tv, egyre jobbak a videók.
A lassítások meg tetszettek, hogy a hosszú interjúk, értékelések alatt vannak.
OliBLOOD 2009.09.21. 17:26:37
check 2009.09.21. 17:39:08
Igaza van Olinak, az utolsó percekig nagyon elszántan védtük a kaput, ez nagy pozitívum és az elszántságra - mármint arra, hogy van tartása a csapatnak - jó bizonyíték a Stars elleni győzelem (0-2-ről ugye).
Lazlee 2009.09.21. 17:42:38
check 2009.09.21. 17:49:41
munkagep 2009.09.21. 17:52:42
És melyik ez a négy felső? Mert a Dab, az SC és a Brassó OK, de a Stars / Fradi / Miskolc / Újpest között nehéz különbséget tenni szerintem.
forestjr 2009.09.21. 18:00:48
Persze, ha az összes lövés bemegy, akkor lehetett volna 48-38 is. Дa мы мoжем! :)
qx92 2009.09.21. 18:27:21
az Scnel en egy kicsi hanyatlast latok de majd kiderul mi lessz a vege
1nf3rn0 2009.09.21. 18:45:24
qx92 2009.09.21. 18:49:19
1nf3rn0 2009.09.21. 19:01:05
*Bud Spencer
qx92 2009.09.21. 19:04:49
Zsootika 2009.09.21. 19:09:03
brainska (törölt) 2009.09.21. 19:12:37
"Uppsz, igen, Sevela tényleg nagyon nagy igazolás, mondjuk, abban is követi Józsit, hogy elsőre ő is kapott egy nagy olasz gólt (potyolínó), de utána nagyokat fogott - és volt ereje az 59. percben ordítozni (jogosan) a hátvédekkel, amikor elkorizott és lőtt az ellenfél. 8-2-nél ez szép, mint ahogy az is, hogy <b>Gazsi meg Hegyi Ádám belefeküdtek a lövésbe</b>, vagy hogy Magó a második harmad közepén énekelt a kispadon! :)"
Jóéjt!
Jó kis csapat :))
1nf3rn0 2009.09.21. 19:16:52
*szintén BS :)
freddyD 2009.09.21. 20:31:29
Hüffner gólja hatalmas, Sájevics meg 2-3 gólnál kicsit rozsdásan mozgott/helyezkedett. Attól függetlenül ez nem rajta múlott és lehet, hogy a nem bemutatott képeken nagyokat védett. Csak én a felvételekből ezt láttam
Lazlee 2009.09.21. 20:41:09
zsoltihockey 2009.09.21. 20:41:31
jeges a maci 2009.09.21. 20:56:57
OB II-re elég lesz... talán
facsipesz 2009.09.21. 21:42:50
Szirányi fejlődése nekem is feltűnt, bátran vállalkozott, és már biztosabb hátul, mint tavaly.
A csatárjáték egyértelműen felpörgött (Kangyal sokat panaszkodott tavaly ennek hiánya miatt), az öregek nagy kedvvel játszottak, és a fiatalok is bátran nyomták, jó volt látni a végén, hogy Svasznek is mosolyog (haverom rögtön: "bakker, ilyenkor nincs nálam fényképezőgép":))
Szajbert K. teljesítménye viszont továbbra sem meggyőző sajnos:(
Ha minden jól megy, vasárnap élőben nézem őket Újvárosban (és minőségellenőrzést tartok a zsírosdeszka-tea vonalon).
check 2009.09.21. 21:45:03
F. Kapus 2009.09.21. 21:54:45
kerusz 2009.09.21. 22:17:48
jeges a maci 2009.09.21. 22:19:12
Calgary 2009.09.21. 22:29:53
Az edzők ilyenkor mit mondhatnak az ilyen értelmetlen f.szságok miatt akár még egy eltiltást is kiharcoló "barmoknak"?
Bár lehet felesleges az idéző jel?!
Arról ne beszéljünk akit legyalul a palánknál ugyanúgy ebből él.
Tsoresz 2009.09.21. 22:38:23
brainska (törölt) 2009.09.21. 22:40:45
facsipesz 2009.09.21. 22:49:23
kerusz 2009.09.21. 23:19:40
kerusz 2009.09.21. 23:21:05
vaze 2009.09.21. 23:29:33
kerusz 2009.09.21. 23:34:28
vaze 2009.09.21. 23:37:02
jeges a maci 2009.09.21. 23:45:02
még jó hogy van csarnokunk...
kerusz 2009.09.21. 23:47:11
kerusz 2009.09.21. 23:50:39
vaze 2009.09.21. 23:59:23
Gyjoe 2009.09.22. 00:01:20
vaze 2009.09.22. 00:04:54
kerusz 2009.09.22. 00:10:48
Gyjoe 2009.09.22. 00:13:47
Nem csak erről a postról beszéltem, de itt is elhangzott, hogy inkább a gyengébbik háromhoz tartozik az Újpest (mindezt 2 meccs után). Továbbá az is, hogy a Pék által hozott légiósok nem ütik meg a mércét és ez jelent valamit...stb. ezek a felhangok még elég burkoltak, de léteznek. Erről beszéltem és nem "krahácsról".
Üdv: Gyjoe (a segédeim: Tolnai, Hetler :))
vaze 2009.09.22. 00:25:11
@kerusz: úgy tűnik, a Nagy Vladó távozásával nyílt a horizont és ennek én örülök! :) a propos Matejov: érdekelne, hogy a Nagytapolcsány hogyan muzsikál, mert ahogy hallom, Matejov mester nem akármilyen csapatot épít, még ha a Pöstyéntől ki is kaptak?! (U.N. OWEN?)
Fibonaci 2009.09.22. 06:33:36
poraszabolcs 2009.09.22. 07:05:54
poraszabolcs 2009.09.22. 07:06:41
jeges a maci 2009.09.22. 09:37:41
OliBLOOD 2009.09.22. 11:33:02
dabdocler.hu/kozosseg/csapatblog/
Fugeute 2009.09.22. 11:59:17
Szóval Magosi, legközelebb torolj, de aztán ne menekülj Heti elől:)
OliBLOOD 2009.09.22. 12:04:26
dabdocler.hu/content/kepgaleria/104/n_017-017.jpg
Meccs után is elég csúnyán nézett ki, de szerencsére nagy baj nem lett belőle (szerintem nem sokon múlott).
a. Bárd 2009.09.22. 13:04:19
Gondolom megmosta, megnézte a tükörben, múlt a fájdalom is, és játékidő szerint 2 perc múlva (ugye ami a "fetrengéssel" együtt már vagy 5-6 perc) visszament a jégre. Szerencse, h nem lett nagyobb baj belőle, hisz sajnos tavaly is volt ilyenből egy súlyos sérülés.
Inkább azon kéne elgondolkodni, hogy tudhatott saját kapuja mögül indulva egyedül gólt lőni
KicsiÉn 2009.09.22. 13:21:13
Mi azt szeretnék hogy ilyenkor ha vissza jön a szemét szimuláns a bíró verje pofán oszt akkor van jól.
Komolyan néha nem értem hogy van az hogy egy csapat iránti rajongás miatt ilyen szinten elrugaszkodnak a földtől a lelkes drukkerek lásd "Fugeute"
Szerinted?
OliBLOOD 2009.09.22. 13:34:44
Németh 8:25-kor megkapta az 5 percet, majd 12:15-kor Berzins kiállításával kettős előnybe kerültünk. 12:31-kor gólt szereztünk és így az egyik kiállítás letelt. Az 5 percesből 56 másodperc volt hátra a 2 percesből 1:44.
Mégis a 2 percet kapott játékosé telt le, mert az 5 percesnél nem lehet kiegészülni góllal.
Bíróknál is volt egy kis tanakodás ez ügyben ha jól láttam.
Mindenesetre furcsa, de logikus. Akkor lett volna mégfurcsább, ha már csak 1-2mp van hátra az 5 percesből.
a. Bárd 2009.09.22. 14:07:16
Viszont én emlékszem arra, amikor tavaly Sikorcint palánkra vágták, úgy kellett lekísérni a jégről, meglett az 5+végleges és utána visszajött, majd gólt lőtt.
Nem egyedi eset az ilyen.
De főleg úgy nehéz elképzelni Nika szimulálását, hogy az arcán szépen ott van az eset nyoma.
a. Bárd 2009.09.22. 14:09:27
Nem értem miért volt tanakodás, szvsz tök egyértelmű az eset :)
vaze 2009.09.22. 14:24:22
Fugeute 2009.09.22. 14:34:29
Fugeute 2009.09.22. 14:35:18
vaze 2009.09.22. 15:00:32
forestjr 2009.09.22. 15:06:25
Fugeute 2009.09.22. 15:12:19
vaze 2009.09.22. 15:29:01
@forestjr: Bajban lettünk volna, hogy ki rúgja rá a plexit! :)
brainska (törölt) 2009.09.22. 15:29:24
KicsiÉn 2009.09.22. 15:36:24
Heti pedig lehetne jó öklözőnek, de ebben az esetben keresse meg Svasznek papát, talán tud belőle sportolót faragni mert hokisnaak nem jó, mint te írod csak az ökle az úr. A korongot nem ütővel kell terelni?
Csak kérdezem.
Demko 2009.09.22. 15:41:23
fetyiszov 2009.09.22. 15:47:08
Fugeute 2009.09.22. 16:28:20
juj
forestjr 2009.09.22. 16:36:59
forestjr 2009.09.22. 16:56:35
brainska (törölt) 2009.09.22. 17:17:07
forestjr 2009.09.22. 17:41:28
Video Tóni 2009.09.22. 18:22:54
Demko 2009.09.22. 19:44:25
Fejér Lilla 2009.09.22. 23:43:29