Ennél jóval többet kellett volna mutatnunk, elviselhetetlenül sok gólt kaptunk egyéni hibákból, kezdte a Fehérvár–Graz EBEL-meccs értékelését Énekes Lajos edző. Folytatva előző évi hagyományunkat, igyekszünk minden mérkőzést kielemezni a szakember segítségével, és felvázolni a soron következő találkozó várható érdekességeit is.
Énekes Lajos szerint több összetevő játszott közre abban, hogy sima 6-1-es vereséggel nyitotta a csapat a szezont. "Egyrészt a Grasz nagyon erős, és sokakat megtévesztett, hogy az előző héten csak a harmadik helyen végeztek az emléktornán. Ez a Graz sokkal jobb a tavalyinál. Persze mi is erősebbek vagyunk, ez nem lehet kifogás. De a taktikai fegyelem sem volt olyan, amilyet a felkészülési meccseken tapasztaltunk.
Pedig minden jel szerint jól álltunk a mérkőzéshez. Az első harmad kiváóan sikerült, a színvonal magas volt. A látottakkal teljesen elégedettek voltunk, ezt az öltözőben is elmondtuk, a srácok is érezték. A középső játékrészben a második és a harmadik gól után sok játékosunk esetében éreztük, jelentős kudarcélmény érte őket, amit nem tudnak feldolgozni. Volt bírói ítélet, ami hátrányosan érintett minket, de egyfelől 1-6 után ilyenről nem illik beszélni, másfelől pedig amelyik csapat egy-két ilyen momentumot nem bír mentálisan feldolgozni, az vereségre van ítélve.
1-3-nál csatáraink még többet akartak kihozni magukból, de eltértek a játékrendszertől, egyénieskedtek, változtattak a megbeszélteken. Ez nem célravezető, tisztán láthattuk. Ha valaki modósít a rendszeren, azzal a sora játékát teszi tönkre, ha többen is ezt teszik, az egész csapat játéka megy rá, mert szétesik minden. Ez történt a 26. perc után velünk. A hivatalos (38-42) és a házi statisztika (31-33) szerint is sokat lőttünk kapura, volt jó néhány gólszerzési lehetőségünk, de be kell látni, a grazi helyzetek élesebbek voltak. Sajnálom, hogy Satosaari hat gólt kapott, mert ha valaki nem érdemelte ezt, az ő. Sajnos a csapat nem tudott segíteni neki ezen a meccsen. A találkozó összefoglalója itt tekinthető meg.
Minimális változtatást eszközlünk a sorok között. Vas János és Peterdi helyet cserél, a két Vas játszik Ladányival, Peterdi pedig Fekete és Kovács társa lesz a Red Bull Salzburg ellen. Ezúttal Vaszjunyin és Flinta marad ki a keretből, tehát Maklári lesz a hetedik bekkünk. Hegyi Ádám is öltözik. A kapuban nem változtatunk."
Jarmo Tolvanen közvetlenül a mérkőzés után nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, azt mondta, "szerencsére pontosan tudjuk, hogy mit csináltunk rosszul, a csapattal együtt értjük, hogy mi vezetett ide". A finn mester magyar segítőjét arról kérdeztük, miben kell javítani a vasárnap esti Red Bull Salzburg elleni presztízsmeccsig. "Az egyéni hibákat fel kell számolni. A görcsös akarásnak véget kell vetni. Az emberelőnyös játékba is belenyúltunk egy kicsit. A hátrányokban nem volt problémánk, ha jól emlékszem, hatból egyszer kaptunk gólt, pedig a Graz nem játszotta rosszul a fórokat."
A vasárnapi cél is egyértelmű. "Mindenképpen nyerni szeretnénk, fontos lenne, hogy ne érhesse szó a házunk elejét, mint legutóbb, ráadásul joggal." A szezont bajnokveréssel kezdte Pierre Page csapata, három játékosát a héten elvitték az NHL-be. Nyilvánvalóan önbizalommal telve érkeznek Székesfehérvárra.
Az utolsó 100 komment: