Sok a különbség az európai és a tengerentúli hoki szabályai között. Így több más mellett a pontrendszer sem azonos. A témával foglalkozó európai és amerikai kutatók egyetértenek abban, a hárompontos rendszer sokkal jobb – írja a nemzetközi szövetség honlapja. Nálunk épp az idén merült fel, hogy átálljunk az EBEL-es szisztémára, ám ez szerencsére nem történt meg. Egy különös adat az EBEL-ből: az alapszakaszban a meccsek több mint 21 százaléka ért véget döntetlennel, a rájátszásban viszont csak háromszor volt iksz.

Míg a tengerentúlon 1999-es bevezetése óta a 2+1-es pontrendszert alkalmazzák, addig a világbajnokságon, illetve majd minden európai bajnokságban is hárompontos a szisztéma. Hosszas vizsgálatok után vezették be a világbajnokságokon a hárompontosat, és ez a szövetség szerint remekül bevált. Számokkal bizonyítható, hogy a támadójátékot erősítik, illetve arra sarkallják a csapatokat, hogy 60 percen belül eldöntsék a meccseket. Ezzel elkerülik az unalmas végjátékokat.

Az NHL-ben a csapat a győzelemért 2, a vereségért nulla pontot kap. A hosszabbításban kiharcolt siker ugyanúgy két pontot ér, a vereség egyet. Az IIHF szerint ennél sokkal jobb, ha a rendes játékidőben kiharcolt győzelem három pontot ér, a hosszabbításos pedig eggyel kevesebbet. Ezzel 1997-ben kísérleteztek először, 2007 óta pedig minden hivatalos IIHF-eseményen ez a szabály. Dave Fitzpatrick sportigazgató állítja, a rendszer jót tett a sportágnak. Izgalmasabban alakulnak a véghajrák, örülhetnek a szurkolók.

A magyar OB I.-ben a 2002/03-as bajnokságban játszottak a csapatok utoljára klasszikus rendszerben. Ekkor még nem döntötték el a találkozók sorsát, ha 60 perc után mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett. A győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont járt, a vereségért 0. 2003/04-ben már a jelenleg is használt pontozás szerint történtek a dolgok, 3-2-1-0 szisztémában. A rendes játékidő után hosszabbítás jön, majd büntetők. A rendszer magyar bajnokságra gyakorolt hatását nem lehet érdemben elemezni a csapatok alacsony száma és a köztük lévő jelentős minőségi különbség miatt.

Érdekes ugyanakkor, hogy az EBEL-ben a győzelemért két pont jár, akár 60 perc után születik, akár hosszabbításban vagy a büntetőkkel. A vereségért csak akkor nem kapnak pontot a csapatok, ha a rendes játékidőben maradnak alul. Ez a rendszer kedvezhet a döntetleneknek, hiszen egyrészt iksz után is meg lehet szerezni a maximális pontszámot, másrészt a felmerülhet a gyanú, hogy az egymással szimpatizáló két csapat szándékosan játszik egálra, mert mindketten pontokhoz juthatnak.

Az előző szezon adatai alapján az EBEL-alapszakaszban a meccsek 21,1%-a ért véget döntetlennel, míg a nemzetközi gyakorlatot követő német DEL-ben ugyanez az adat 19,5%. A különbség nem brutális, de a gyanakodók szerint az EBEL-ben megfigyelhető, hogyan gyarapszik a bajnokság vége felé a rájátszásba igyekvő osztrák csapatok döntetlenjeinek száma. További megfontolásokra ad okot a tény, hogy az EBEL tavalyi rájátszásában 38 mérkőzésen csak háromszor volt szükség extra játékra, ez 7,9%. Márpedig ezeken a találkozókon kiegyenlítettebb a mezőny, és nagyobb a tét.

Habár idehaza is felmerült, hogy a következő szezontól az EBEL-es pontrendszert vezetnék be, szerencsére ez nem történt meg.  A következő szezonban a Mol Ligában, az OB I.-ben, az OB I/B.-ben, a junior- és az ifjúsági bajnokságban a rendes játékidőben elért győzelem esetén a győztes csapat 3 pontot, a vesztes csapat 0 pontot kap. Döntetlen esetén jön a hirtelen győzelemnek nevezett szakasz, annak eredménytelensége esetén büntetőlövésekkel kell dönteni. Ekkor a győztes 2, a vesztes 1 pontot kap.

A serdülő, kölyök és női korosztályos bajnokságok alapszakasz-mérkőzésein a győztes csapat 2, a vesztes csapat 0 pontot kap, és ezekben a bajnokságokban lesz döntetlen is, amely egy-egy pontot ér