Sokáig vártunk arra, hogy a kétségtelenül színvonalasabb EBEL-ből érkezett Alba Volán összemérje erejét a Mol Ligában edződött csapatokkal. Aztán becsúszott két vereség, majd a kapkodás, a vádaskodás és az indulatos véleménynyilvánítás foglalta el a higgadt elemzés helyét. Elgondolkodtunk, megosztjuk önökkel, mi jutott eszünkbe.

Jó magyar szokás szerint minden résztvevő megpróbál bűnbakot keresni. Volt már pellengére állítva szakvezető, következtek a játékosok, megjelentek a fáradtságra vonatkozó magyarázatok. Nagyon kevesen foglalkoznak a pszichés hatásokkal.

Adva van az egyik oldalon országunk kirakatcsapata, az Alba Volán. A másik oldalon a kevésbé elismert ligából érkezett kihívó. Az egyik oldal feladata az elejétől fogva nem az, hogy egyszerűen legyőzze az ellenfeleit. Olyan elvárásokat fogalmaztak meg, hogy igazolja a színvonalkülönbséget, amely kétségtelenül létezik a Mol Liga és az Erstebank Eishockey Liga között. Ennek a differenciának, ahogyan az a prémiumcélban is tükröződött, nem egyszerűen a söpréssel bezsebelt győzelmekben kellett volna megmutatkoznia. A HC Csíkszereda elleni vesztes csata utáni 20 százalékos fizetéscsökkentés visszaszerzéséhez a fehérváriaknak minimum öt góllal, a pénz feléhez legalább hárommal kellett volna nyerniük majdnem minden meccsüket, egy kivétellel. A célkitűzéseket a szponzorok és a szurkolók minél nagyobb elégedettsége érdekében, a legnagyobb jó szándékkal határozták meg, de óriási teherként nehezedtek a csapatra. Olyan ez, mintha egy gárdának 0-5-ről kellene megfordítania egy még el sem kezdődött mérkőzést.

Az első pillanattól kezdve totális letámadást kell végrehajtania, közben nem követhet el hibát a védekezésében. Óriási presszió nehezedett a fehérvári játékosok vállára, míg ellenfelei veszíteni való nélkül, kizárólag a skalp megszerzésének a céljával korcsolyáztak a jégre. Az esélytelennek tartott kihívónak bizonyos értelemben könnyű: vagy tisztes helytállást, vagy csodát produkál. Jelentős arányú vereség sem okozhat traumát.

Az Alba Volán több játékosát éri a kritika, hogy nem teljes erőbedobással küzd, az ellenfeleit lenézve mozog a pályán. A HC elleni mérkőzéstől a bajnoki döntő harmadik összecsapásáig minden tv-közvetítést volt szerencsém megtekinteni – és függetlenként nem tudom megerősíteni a vádakat.

Óriási elánnal, hihetetlen lendülettel vetik magukat a küzdelembe a játékosok. Ez mind a két oldalra igaz, de a sebességkülönbség és a testjátékból adódó pozíciós előnyszerzés szinte minden esetben az Alba Volán fölényét igazolja. Ezt le lehet mérni a kapura lövések, valamint a tilos felszabadítások számából, de a támadóharmadban eltöltött időből is. Nincs itt nagy gond az akarattal, és a tudáskülönbség sem képezheti vita tárgyát.

A mentális teher azonban képes olyan hatást gyakorolni az érintett játékosokra, ami kritikus helyzetekben hibás döntéshozatalhoz vezethet. Mindenki teszi a dolgát, mindenki odateszi magát. Csak az egyik fél felszabadultan játszik, a másik görcsöl.

Milyen üzeneteket érdemes átgondolni? A székesfehérváriakkal a Mol Liga három élcsapata (HC, Dab.Docler, UTE) volt képes szoros mérkőzést játszani. Az említett csapatokkal szemben már többször diadalmaskodott az Alba Volántól súlyos vereséget szenvedett SC, amely akkor – ez is igaz – tartalékosan állt ki. Az említett mérkőzések statisztikai mutatóiban egyértelműen megmutatkozik az EBEL-esek fölénye, de az eredmények azt bizonyítják, hogy a Mol Ligát nem szabad lesajnálni. Az utóbbi mérkőzések, de az OB I. alsóházában most is tartó Miskolc–Ferencváros párharc is bebizonyította, érzékelhető javulást hozott a liga a Kárpát-medence hokiéletébe.

Nem a kárörvendésnek van itt a helye. Hanem a közös örömnek. A sikeres kihívók és szurkolóik igazán büszkék lehetnek eddigi teljesítményükre. De az Alba Volán híveinek sincs okuk az elkeseredésre. Keddi vereségük semmivel sem jelentősebb, mint amikor ők mértek hasonló csapást az EBEL élcsapataira. Talán érdemes lenne megpróbálni kisebb pszichikai teherrel csatába küldeni a játékosokat, és akkor felszabadultan, könnyedén, szép játékot produkálva tudnának úgy is büszkén lejönni a pályáról, ha csak egy góllal győzik le ellenfelüket. A keddi vereséggel azt a 20 százalékot már úgysem tudják visszaszerezni. Ez a görcs már nincs. Meglátjuk, a keddi 2-3 miatt keletkezett-e másik.

Végezetül szeretném felidézni a székesfehérváriak utolsó hazai EBEL-mérkőzésének második, gól nélkül végződött harmadát. Amely talán az egész idény legmagasabb színvonalú játékát hozta. A csapat úgy vonult vastaps kíséretében az öltözőbe, hogy egyszer sem rezdült meg az ellenfél hálója.