Hétfőn edzés közben súlyos szemsérülést szenvedett a Dab.Docler csapatkapitánya. Szilassy Zoltánt a budapesti szemklinikára szállították, a műtét utáni hetet ott tölti. Telefonon értük el. Jelezte, éppen csöpögtetik szervezetébe az infúziót, úgyhogy beszélgethetünk, van időnk. Őszintén és tisztán beszélt múltról, jelenről, jövőről.
Mindenre tisztán emlékszik. Edzésen a harmadon belüli védekezést gyakorolták. Galanisz Nikandrosz ellen bekkelt, amikor a fiatal csatár ütője egy lövés után eltalálta a jobb szemét. "Rettentő véletlen volt. Gala abszolút semmiről nem tehet, vigasztaltam is, nehogy lelkiismeret-furdalása legyen. Nagyon szeretem őt, jó barátok vagyunk, és az eset után sincs semmi gondom vele."
Az ütő szétrepesztette Szilassy szemgolyóját. A hihetetlen jó kedélyállapotban lévő csapatkapitány viccelődve magyarázza az okokat. "Aki ismer, tudja, elég furcsán, magasan tartom a fejemet, a szemem már eddig is érdekesen állt. Nagyon mélyre mentem le, a fejem combmagasságban lehetett. Plexiben edzettem, de nem védett meg."
A 34 éves válogatott játékos életében ez nem az első eset volt, amikor a szeme veszélybe került. "Sok szemsérülés van a hokiban, de azok jellemzően nem így történnek. Általában a korong talál fejbe minket. Nekem sem az első szemsérülésem, két komolyabb is volt. Egy plexi nélkül, tavaly, egy tizenvalahány éve, szintén plexiben, mint most. Eddig leginkább a szemöldököm és a szemem környéke sínylette meg."
Minden kényes kérdésről nyíltan beszélt a 2006 óta Dunaújvárosban játszó csatár: "Édesapámmal a kórház folyósóján azt nézegettük, ha a jobb szememmel esetleg nem fogok látni, nagyjából a látóterem 15%-át veszítem el. Ez azt jelenti, hogy folytathatom a hokit egy szemmel is, legfeljebb kimegyek a jobb szélre játszani. Végül is nem lesz változás, eddig sem láttam meg a pályán az üres embert. De erről igazából még nem foglalkozom. Ha véget ér a kezelés, majd a pihenő, ráérek a jégkorongra gondolni."
A játékos szerint ha valaki most bemegy hozzá, és látja, legfeljebb azt hiheti, hogy bevertek neki egy nagyot. Monoklija van, bevérzett a szeme. "Az első és legfontosabb, hogy ne alakuljon ki fertőzés a szemgolyóban. Naponta kétszer kapok nagy infúziót, nyomják belém a C vitamint és a szteroidokat. Az első fázis után jövő hétfőn vagy kedden mehetek haza. Ezt követi a második szakasz, az hosszú lesz, két-három hónapig nyugdíjas tempóban élhetek odahaza. Kímélnem kell magamat, öt kilónál többet nem emelhetek jó ideig. Ezt követően döntenek a korrekciós műtét szükségességéről, attól függően, hogy az ideghártya meg a szemfenék milyen állapotban lesz."
Jelenleg látása visszanyerését illetően nem túl optimisták az orvosok. A szem hátsó részéről ebben a stádiumban nem lehet diagnózist felállítani, mert rengeteg vér kerül oda egy ilyen sérülés és műtét után. Szilassy Zoltán szemgolyóját három órán át közel harminc öltéssel varrták össze. "Az egyik orvos specialista mesélte nekem, hogy voltak itt már nagy csodák, amikor azt hitték, abból a szemből nem lesz semmi, aztán mégis lett. Ezt a kérdést egyedül az idő fogja eldönteni. Igazából az a helyzet, hogy a legkevésbé az foglalkoztat most, fogok-e tudni jégkorongozni. Másra nem gondolok, mint a gyógyulásra. Ha egy százalék esélyem van, meglovagolom. Vigyázni fogok magamra, betartom az orvosok utasításait. Nagyon szerencsés ember vagyok. Gyönyörű kisfiam és feleségem van, családi vállakozásom, most kaptam építési engedélyt, sok dolog van az életemben, ami motivációt jelent. Tevékeny ember vagyok, aki ismer, tudja. Bárhogy is alakul a sorsom, nem zárom ki, hogy augusztusban ott leszek a jégen a Dabban, persze teli plexiben. Meglátjuk, mire lesz energiám."
A kórházban rengetegen keresik a sérült játékost. Sok régi csapattársa járt nála, és sokan az ellenfelek közül. Mint meséli, 14-15 éve elszakadt Budapestről, azóta leginkább Fehérváron és Dunaújvárosban játszott, ennek ellenére régi csapattársai is érdeklődnek. Az újságokat olvassa, de számítógépet nem nézhet, kímélnie kell szemét. Ennek ellenére legjobb barátjától értesült, hogy a hokis fórumokon és blogunkon sokan szurkolnak neki.
"Ez nagyon jólesik, köszönöm. Külön örülök, hogy az ellenfelek szurkolói is írtak nekem. Fontos tudni, hogy bár a pályán néha elveszítjük a fejünket, és olyanokat is csinálunk, ami az ellenfél vagy a nézők ellen való, a páylán kívül és a bajban számíthatunk egymásra. Érdekes, hogy sokan hívnak olyanok is, akik nem ismernek. Be vannak tojva, hogy milyen hangulatban vagyok, nem tudják, miként reagálok. Aztán ha megszólalok, és beszéltünk keveset, megkönnyebbülnek."
Bár most csak a gyógyulásra gondol, azért a pályafutása utáni tervek is szóba kerültek. "34 éves vagyok, mire teljesen meggyógyulok, mármint, hogy újra hokizhatnék, 35 is lehetek. Nekem már nem kell belehalnom abba, hogy visszatérjek a pályára. Persze ha menni fog, akkor újra játszom, még akkor is, ha csak egy ép szemem lesz. Több példa van erre. A legismertebb az NHL-es 1/1-es Bryan Berard esete, akinek 2000-ben Marian Hossa ütője vitte ki a szemét egy NHL-meccsen. Azóta is aktív játékos, lehúzott hat szezont az NHL-ben, most a KHL-ben játszik. De a barátaim azóta több példát is gyűjtöttek.
Visszatérve a hoki utáni életemre: már ebben a szezonban is beszélgettünk arról, hogy előbb-utóbb edzősködnék. Nyilvánvaló, hogy nem akarok elszakadni a Dabtól, mert nagyon jól érzem ott magam, és mindenkit nagyon megszerettem Dunaújvárosban. De még nem gondolkodom ezen sem. Jelenleg csak egy biztos: teljes életet fogok élni."
(az akciófotókat Mudra László készítette és a Dab.Docler bocsátotta rendelkezésünkre)
OliBLOOD 2009.01.22. 11:51:47
qx92 2009.01.22. 11:52:57
Bencito 2009.01.22. 11:54:06
nagypi 2009.01.22. 11:55:18
kiralyfi 2009.01.22. 11:58:30
Maestro 2009.01.22. 12:01:04
jobbulást:)
freddyD 2009.01.22. 12:05:30
Jobbulást kívánok és sok erőt!
Gilderoy 2009.01.22. 12:21:28
munkagep 2009.01.22. 12:47:26
stgotio 2009.01.22. 12:50:32
sempreLippi 2009.01.22. 12:54:04
$Norbert$ · http://www.marketing112.hu 2009.01.22. 12:54:09
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.01.22. 13:08:15
Zoli, igazán örülök, hogy ilyen a hozzáállásod, minél gyorsabb gyógyulást, és sok kitartást kívánok erre a nehéz időszakra. Minden magyar hokirajongó veled van!
banyszi 2009.01.22. 13:08:47
kapusLaci 2009.01.22. 13:09:53
Cirmos01 2009.01.22. 13:16:14
Már nagyon vártuk ezt a cikket, és nagyon örülök, hogy ilyen optimista jövőképed van! :-)))
IGAZI SPORTEMBER!
Sityusz 2009.01.22. 13:21:10
Pentele · http://ppm.powerplaymanager.com/hu/online-sport-menedzser-jatek.html 2009.01.22. 13:21:31
kriga 2009.01.22. 13:27:11
"Naponta kétszer kapok nagy infúziót, nyomják belém a C vitamint és a szteroidokat."
Csak aztán a visszatérés után nehogy a doppingellenőrökkel gyűljön meg a baja! :)
üveg 2009.01.22. 13:40:06
montipájton 2009.01.22. 13:56:10
Erről van szó, ez a maygar HOKI igazi csodája. Szívszorító, mégis nagyon jó érzés ezt a ciket olvasni. A legeslegjobbakat kívánom Zolinak!
trombi0001 2009.01.22. 13:56:56
"Végül is nem lesz változás, eddig sem láttam meg a pályán az üres embert."
Én meg, ha szálka megy az ujjamba, sajnálgatom magam...
Porthoska 2009.01.22. 14:03:22
Minél gyorsabban épülj fel!!! Mindenki visszavár :) :D
heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.22. 14:08:36
lemieux 2009.01.22. 14:12:32
Mihamarabbi gyógyulást!
2009.01.22. 14:19:35
ÉN#21# 2009.01.22. 14:59:06
Gyógyulj gyorsan Zoli!!!!!!!
szekely gobe 2009.01.22. 15:07:51
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2009.01.22. 15:19:09
(az a franya fejfedo...)
Bubo99 2009.01.22. 15:19:47
Raon 2009.01.22. 15:26:54
kispufi 2009.01.22. 15:30:34
celebesz 2009.01.22. 15:48:13
Tényleg nagyon jólesett olvasni ezt a cikket:)
hustyuk 2009.01.22. 15:52:35
2009.01.22. 15:56:50
Ennek ellenére barátaim és a magam nevében is mielőbbi gyógyulást kívánok!
pisze68 2009.01.22. 16:22:08
Leo945 2009.01.22. 16:26:00
I'm a Ranger! 2009.01.22. 16:34:51
avessik 2009.01.22. 17:03:30
eurocat 2009.01.22. 18:06:00
Liladínó 2009.01.22. 18:28:42
OliBLOOD 2009.01.22. 18:32:32
indapasssucks 2009.01.22. 18:54:39
DE
de a srác hozzáállása jó, remélem rendbe jön, és nem sok minden marad vissza.. Csak ne kapkodj, idő kell hozzá. Anno én is kaptam egy durvát, de 5 év után már csak emlékeztető jelzések maradtak, amúgy semmi gáz, szóval fel lehet épülni.
tom40 2009.01.22. 19:34:24
Igazi harcos. Nem temetem, de amire jól emlékszem, ahogy kűzdött Niedermayerék mellett a Kisstadionban... szép emlékek
ShanklyGates 2009.01.22. 20:26:13
Teljes szívemből kívánok gyógyulást neki!
righthofen 2009.01.22. 20:36:42
EisHockey 2009.01.22. 20:50:48
solarys 2009.01.22. 21:05:13
Nagyszerű természetre vall, hogy egy ilyen súlyos sérülés után, ilyen pozítivan, irónikusan tudod szemlélni a kialakult helyzetet.
Ezek után tovább erősödik a meggyőződésem, ezek a korongos srácok nagy sportemberek!
KITAO 2009.01.22. 21:51:49
jégróka 2009.01.22. 22:52:05
Red Wings07 2009.01.22. 23:24:27
Zoli neked jobbulást és mielőbbi visszatérést kívánok neked.
gm 2009.01.23. 10:13:45
facsipesz 2009.01.23. 12:59:11
beth01 2009.01.24. 22:28:50
Mégegyszer jobbulást, remélem a továbbiakban is hallunk róla és a blog is készít hasonló cikket vele, hogy mindig tudjuk támogatni, hacsak néhány jó kívánság erejéig is.
facsipesz 2010.03.21. 15:09:42
Azt gondolom, óriási erőfeszítéseit méltó módon koronázta meg a Stars ellen ütött mindent eldöntő győztes góllal.
A fenti cikk fényében egy ilyen teljesítmény feltétlen elismerésre érdemes. Az újvárosi hoki sokat köszönhet neki.
Gratulálok!
1885* 2010.03.21. 15:17:26