Több cikket írtunk már a magyar utánpótlásról. Ezek általában nagy vihart kavartak. Áttekintő jelleggel még nem foglalkoztunk a helyzettel. Ezúttal foglalkozunk.

A jégkorong utánpótlás-nevelés kérdése blogunkon markánsan először a Hári János svédországi sikereiről szóló írásunkban ütötte fel a fejét. Rengeteg probléma, sérelem jelent meg azóta a kommentekben, elsősorban Dancsfalvi Norbert esete, az ifjúsági válogatott felkészülési mérkőzéseken elszenvedett vereségei és az ifibajnokság visszásságai kapcsán. Nem kívánunk igazságot tenni, békíteni, inkább igyekszünk egyszerűen a tényekre koncentrálni.

Kiindulópontként Szilágyi Attilának, a Magyar Jégkorong Szövetség utánpótlás-bizottsági elnökének írásos beszámolóját használtuk. Ma Magyarországon 40 és 50 közé tehető azoknak a pályáknak a száma, ahol lehet korcsolyázni és jégkorongozni. Ez nem túl sok, de a helyzet évről évre javul. Nem állunk rosszul fedett szabványméretű pályák tekintetében, az 1990-es 1-ről 17-re emelkedett számuk; ebből 2-3 nem állandó (Papp László Budapest Sportaréna, debreceni Főnix Csarnok). Összehasonlításképpen: Szlovéniában 6, Ausztriában 25, Szlovákiában 45 ilyen létesítmény van. Utánpótlásképzés szempontjából szintén nagyon lényeges, hogy sorra jelennek meg a kisebb jégfelületek, amelyek nagy meccsekre alkalmatlanok, de korizni tanulásra, a szupermini és a mini korosztály nevelésére tökéletesen megfelelőek. Csak hogy példát is említsünk: Hári János a Pólus Center jegén ismerkedett az alapokkal.

Nélkülözhetetlen az előrelépés szempontjából, hogy vidéki központok alakuljanak ki, a meglévők mellé pedig újabbak sorakozzanak fel. E tekintetben is pislákol a fény az alagút végén, létrejöttek új bázisok (Zalaegerszeg, Kaposvár és – nem vidékiként, de – Pesterzsébet), a csarnoképítés új értelmet adott régi hokiklubok szürke hétköznapjainak (Miskolc, Debrecen), a közeljövőben sok város (Nyíregyháza, Eger, Sopron, Szekszárd, Baja) és kistelepülés (Veresegyház, Üröm, Lőrinci) csatlakozni kíván a hokicsaládhoz. S bár a fejlődés üteme lassú, az is igaz, hogy az elmúlt tíz évben több mint a duplájára nőtt az igazolt játékosok száma, ami ma már több mint kétezer főt jelent.

A nehézségek okai természetszerűleg összetettek. Az egyik fő elem a pénz, mivel a sportág relatíve drága, mind a szülőknek, mind a fenntartónak – ez utóbbi jellemzően az önkormányzat. A másik a képzett szakemberek alacsony száma.

Jelenleg a szövetség nem tud jelentős támogatókat bevonni. Ennek ellenére két sikeres programot vezettek be. Az egyik nagy lízingcég komplett felszerelésekkel támogatja a csapatokat, a legnépszerűbb gyorsétteremlánc pedig rendszeresen tornát szervez a miniknek és a szuperminiknek. Utóbbi cég ez évben a szövetséggel karöltve a városligeti műjégpályán toborzó napokat rendezett, ahol a nagyközönség bemutatót láthatott a 6-8 évesek alkotta csapatok edzéséből.

Kétségtelenül jelentős eredmény, hogy a bajnokságokban induló csapatok száma az elmúlt években emelkedett, ahogy az igazolt játékosoké is. Gyorsan vegyük végig, milyen korosztályokból állnak idén az utánpótlás-bajnokságok. Szupermini (U8, azaz 8 éven aluliak, 2000-es és 2001-es születésűek), mini (U10, 1998-99), előkészítő (U12, 1996-97), kölyök (U14, 1994-95), serdülő (U16, 1992-93) és ifjúsági (U18, 1990-91).

A bajnokságban induló csapatok száma évről évre szépen emelkedik, idén összesen 89 (2006/07-ben 83, 2005/06-ban 75) volt. Tegyük hozzá: ha valamely egyesület egy korosztályban több csapatot indít, az ebben az adatban is többszörösen jelenik meg. Így lehet, hogy a legmagasabb szám az UTE neve mellett áll, amely 14 csapatot állított versenybe 2007/08-ban.

A korosztályokat külön-külön vizsgálva az is látszik, hogy elsősorban az U12-ben és a még fiatalabbaknál jelentős a növekedés. Az előkészítősök létszámának emelkedése örvendetes, a jövő szempontjából ez vízválasztó korcsoport. Először játszanak nagy pályán a gyerekek, és már nem hétvégi tornarendszerben, hanem bajnokságszerű lebonyolítás keretében. Igaz, megosztja a véleményeket, hogy néhány éve csak a kölyökbajnokságtól kezdődően számolják az eredményeket. De az már komoly versengés akkor is, ha a jegyzőkönybe az eredmény helyett csak a lejátszva szó kerül.

A juniorbajnokság megszüntetése (legyünk optimisták, szüneteltetése) mellett negatívum, hogy ez évben több klub is befagyasztotta az utánpótlásképzést. Történelminek nevezhető, hogy az FTC nem indított csapatokat, mi több, teljesen negligálta az utánpótlást, és az sem örvendetes, hogy Szombathely kiszállt a jégkorongból. A nagy budapesti egyesületek helyére az alsóbb korosztályokban új szereplők, lelkes kis közösségek léptek. Ezek élén jellemzően volt első osztályú és válogatott játékosok állnak, akik megpróbálnak eredményesek lenni a képzésben is. Erre példa a Pesterzsébeti Farkasok csapata, ahol Dobos Tamás és segítői dolgoznak közel száz gyermekkel, és a Dragó Skorpiók SE, ahol Dragomir Györgyék teszik ugyanezt.

A magunk részéről üdvözölnénk, ha a jelenleginél élénkebb élet alakulna ki az utánpótlás-válogatottak körül. Az U18-as csapatra mindez természetesen nem vonatkozik. Igazán komoly válogatott tornákra nem járnak már az U16-osok sem, bár a keret persze találkozik alkalmanként. Az ez alatti korosztályoknál azonban nincs nemzeti szelekció. Pedig hatalmas motivációt jelentene a srácok számára kisebb korban is a címeres mez viselése. Érdemes volna minél több csapatból meghívni a legjobbakat. Egy-egy ilyen meccs után hazatérve bizonyosan még nagyobb erőkifejtésre sarkallná csapattársaikat a cél, hogy ők is válogatottak lehessenek.

Igaz, korábban volt ilyen, de a szövetség álláspontja szerint szakmailag nem indokolt a 16 éveseknél fiatalabbak beválogatása, versenyeztetése. Egyrészt nagyon nagyok a különbségek abban a korban, másrészt a serdülőkor környékén dől csak el, kiből lesz igazi játékos, és kik azok, akik abbahagyják. Mindettől függetlenül fenntartjuk egy bekezdéssel fentebbi véleményünket.

Egy fontos témával nem foglalkozik jelen írásunk: a válogató-felmérő edzőtáborral. Ezt a kérdést szeretnénk a későbbiekben alaposan, önálló írásban megvizsgálni.

Végezetül foglaljuk össze: a 18 éves korból kiöregedett játékosok versenyeztetését mihamarabb meg kell oldani. Ezzel a témával foglalkoztunk részletesen, azért nem citáltuk ide csak egy link erejéig. Az újonnan alakult csapatokat integrálni kell a meglévő versenyrendszerbe. A megszűnés által fenyegetettekbe életet kell vinni. Pénzügyi forrást kell találni, mert a szülők, családok egy része nem képes sok éven át önköltséges alapon vállalni a gyermek jégkorongozását, és nagyon rossz kilátás az, hogy az anyagi helyzet az elsődleges rosta.

A KSI megszűnése óta gyakorlatilag nem létező sportiskolarendszert újra kell szervezni, akár csak egy-egy osztály erejéig, a mai körülményeknek megfelelően, jellemzően a meglévő csarnokok közelében – Miskolcon, Debrecenben és Kaposváron már vannak próbálkozások. Pesterzsébeten szimpatikus, jónak tűnő rendszer körvonalazódik, de még az út elején tartanak. A részvételt az edzőképzésben ösztönözni kell. Minél több és ezen belül minél magasabb színvonalú mérkőzéseket biztosító bajnoki rendszert kell felállítani, ahol a jók a jókkal, a közepesek a közepesekkel játsszák le mérkőzéseik túlnyomó többségét, és nem gyakoriak a 46-0-ás végeredmények.