"Kettős érzések vannak bennem: az első két meccsen megszerzett két győzelem bravúr, és a harmadik hely is erőn felüli teljesítmény, legalábbis a határhoz közeli – értékelte blogunknak a ljubljanai divízió 1/A csoportos világbajnokságot Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója. – A Szlovéniával és az Ausztriával játszott meccseknek voltak pozitív oldalai is. A Nagy-Britannia elleni találkozó azonban más lapra tartozik." A folytatás tovább után olvasható.
"A szlovén csapat egy nagyon fegyelmezett játékkal sokkal nagyobb csatára lett volna kényszeríthető. Ott volt egy nagyon jó kapusteljesítményünk, a védelem is elfogadhatóan játszott, de a csatároktól hiányoztak a gólok, egy góllal nem lehet meccset nyerni. Az osztrák meccsünk a szlovén árnyékában ment el, az első harmad után elfogyott az energia, és mentálisan sem bírtuk azt a meccset. A sok kiállítás megpecsételte sorsunkat. E két meccsben hasonló momentumok voltak felfedezhetők, az elsőn Sofron István hagyott ki egy szólót 0-1-nél, abból fordulva kerültünk kettős emberhátrányba, amiből 0-3 lett az eredmény. A második meccsen pedig Hári János hozhatta volna vissza a játékba a csapatot 2-4-nél, de ő is kihagyta a lehetőséget.
Szlovénia ellen gyorsan elment a hajó, de próbáltunk olyan energiákat mozgósítani a szépítés érdekében, amitől már Ausztria ellen sem maradt kellő erőnk. Pedig az osztrákok ellen az első harmad után az látszott, hogy ha úgy játszunk tovább, olyan fegyelmezetten, akkor bármi is lehetett volna a vége. De elfáradtunk, elsősorban azért, mert sokat voltunk hátrányban, amikor pedig mi kaptunk előnyt, már fel sem tudtunk állni. Addigra szétestünk.
A vb utolsó mérkőzése külön kategória nálam. Ott egy nálunk gyengébb csapattól kaptunk ki. Szögezzük le, a terveket maximálisan teljesítette a válogatott, bronzéremmel jött haza Ljubljanából, de félek, hogy az ötödik meccs miatt több száz szimpatizánst elvesztettünk. A szombati mérkőzés csökkenthette azok számát, akik jövőre egyhetes szabadságra mennek a csapat miatt, és rengeteg pénzt költenek azért, hogy szurkolhassanak a válogatottnak. Tudom, hogy ez volt az ötödik játéknap, ami ráadásul már tét nélküli volt, de játékban sokkal több kellett volna akkor is ettől a csapattól.
Ukrajnától megszabadultunk egy évre, de ezeket a dolgokat félre kell tenni, a sors ezt majd visszaadja, és lehet, hogy nem pozitívan. Tudom, hogy nem tudatos volt ez a produkció, de ennél többet vártunk a válogatottól. Biztos vagyok abban, ha nyernünk kellett volna, legyőzzük a briteket, mert ez a brit csapat gyengébb volt, mint az utóbbi évekbeli. De a szakmaiság meg az egyéb kérdések mellett azt is szem előtt kell tartani, hogy ide családok utaztak ki, nem egy közülük csecsemővel a karján, hogy szurkoljanak a magyar válogatottnak. Azért utaznak ennyien velük, mert megszokták, hogy ha nem is mindig nyernek, de a fiúk életüket, vérüket adják a pontokért. Ezt az alázatot kell majd egy kicsit visszahozni a következő világeseménytől kezdve a rendszerbe, és az idősebbek feladata, hogy mindezt a fiatalokkal is megértessék.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy látatlanban elfogadtam volna a bronzérmet a vb előtt, nagyon szép eredmény volt ezt elhozni Ljubljanából. Azt se felejtsük, amit már sokan elmondtak előttem, hogy 2008-ban Japán és Ukrajna legyőzése A csoportba jutást ért, most pedig csak bemelegítés volt az átszervezett divízió 1-ben a nagy feladatok előtt.
Az egész világbajnokságon nagyon tetszett a negyedik sorunk játéka. Benk András, Galanisz Nikandrosz és Magosi Bálint jól harcolt, kiválóan védekezett és eredményesen támadott. Bartalis István kimondottan jól játszotta végig a tornát, és amíg egészséges volt, Sikorcin Ladislav is nagyon jól mozgott ebben az új sorban, Kovács Csaba mellett. Mindig benne van a pakliban, hogy a csapatból néhányan nem játszanak csúcsformában. A válogatott játékosok sem gépek, hanem emberek, akik egyszer jól, másszor kevésbé jól teljesítenek. Négy erős csatársorral mentünk Ljubljanába, azt gondoltuk előzetesen, hogy ez lesz az erősségünk, és az első két meccsen jöttek is a gólok minden egységtől. A végére sajnos elfáradtunk. Szokatlan, hogy egy világeseményen mi kapjuk a legtöbb kiállítást, rég volt ilyen, ez sem jellemző ránk, de mutatja, hogy a fegyelem hiánya volt az egyik fő probléma.
Sajnos az egész mezőnyt tekintve kiemelkedően a leggyengébb volt az emberelőnyös játékunk, ennek alacsony hatékonysága szembetűnő volt, és nagyon fontosnak, döntőnek bizonyult, hogy a kritikus helyzetekben nem tudtunk jó megoldásokat választani. Ma ezeken dől el egy-egy mérkőzés sorsa. A bulik elhozatalában szintén nagyon rosszak voltunk, egyedül Vas Márton szerezte meg a bedobások több mint felét, összességében alig több mint a bulik egyharmadát hoztuk el. Ez azt jelenti, hogy 10-ből 6-7-szer az ellenfél tud támadást indítani, ez pedig nagyon sokat jelent, hiszen kétszer annyit kezdeményezhetnek, mint mi.
Függetlenül attól, hogy messzebb kerültünk az A csoportba jutástól, nagyon jó lépés volt a vb-rendszer átalakítása az IIHF-től. Bárki feljuthat és bárki kieshet, jól mutatja ezt Ukrajna példája. Ez a világbajnokság hasonló volt a Sapa Fehérvár AV19 idei EBEL-szerepléséhez. Egy frenetikus alapszakasz után keserű szájízzel zártuk a szezont.
Ugyanakkor azt kell mondjam, a felnőttek szereplésénél sokkal fájdalmasabb, hogy az U18-as válogatott kiesett, az U20-as pedig nem jutott fel, így mindkettő a negyedosztályban játszik jövőre. Ezért erre erőt kell koncentrálni, nem lehet, hogy hosszú távon ezen a szinten játsszanak fiataljaink, hiszen előbb-utóbb nekik kell a felnőtteknél húzóemberré válniuk. Néhány éven belül 5-6 meghatározó játékosnak érkeznie kell a válogatotthoz, és nekik még ki kell nőniük. Ez ügyben még van hiányérzetem.
Példát kell mutasson az, hogy Bálizs Bence kiemelkedően tud teljesíteni egy felnőtt világbajnokságon újoncként is. Emögött rengeteg munka és akarat van, csak így megy, ez az út viszont mindenki előtt nyitva áll. Fel kell tudnunk építeni nagy játékossá olyan személyiségeket, akik nemcsak hokisként, de alapanyagként és emberként is jók, és ugyanúgy 15-20 évig tudják szolgálni a magyar jégkorong ügyét, mint az a nagy generáció, amelyik Szapporóban a csúcsra ért."
