A Miskolci Jegesmedvék fennállásuk során először szereztek bajnoki érmet azzal, hogy bejutottak az OB I. döntőjébe. Hosszú sorozat végén, a maximális öt meccset kihasználva verték a Ferencvárost. Az EBEL-ben érdekelt Sapa Fehérvár AV19 vár rájuk, valamelyik csapat négy győzelméig tart a csata. Az első meccs vasárnap 18 órakor kezdődik Miskolcon, a Digi Sport Tv ezt az egyet nem közvetíti, hétfőtől viszont minden találkozó adásba kerül. A miskolciak legsikeresebb szezonja a jelenlegi, mindhárom sorozatban döntőbe jutottak, tehát három érmet szereztek. A Mol Liga- és a Magyar Kupa-fináléban alulmaradtak ugyan, de a célokat teljesítettek. Ráadásul a bajnoki döntőbe jutással minden bizonnyal a nemzetközi kupaszereplést is kiharcolták, jövőre a Miskolc képviselheti hazánkat a Kontinentális Kupában. Emlékezetessé kívánják tenni ezt a hokiestét, ennek megfelelő körítéssel készülnek. Jó mérkőzésre van kilátás, hiszen tavaly az elődöntőben kiderült, hogy a Miskolc ellen nem lazíthat a bajnoki címvédő – miközben célja nem lehet más, mint a zsinórban 10. bajnoki cím megszerzése –, mert akkor nehéz meccs vár rá. A döntő nyitányát a Sós Zoltán, Németh Márton, Pálkövi Botond hármas vezeti. Tovább után az edzők nyilatkozatai következnek.
Greg Lindqvist (Miskolc): "Kemény edzésekkel készülünk a vasárnapi meccsre, amiről tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. És nemcsak ez lesz az, hanem a döntő összes találkozója. Ezzel tisztában vannak a játékosaim is, de mindent meg fognak tenni a pályán. A döntőnek mindig van egy hangulata, amihez a plusz adrenalin is hozzátartozik. Nem feltett kezekkel megyünk fel a jégre, hanem mindent beleadunk, és majd meglátjuk, az mennyire lesz elég.
Hazai pályán, hazai közönség előtt játszani mindig különleges, ráadásul most egy olyan csapattal találkozhatunk, mint az EBEL-ben versenyző Fehérvár. Ez feldobja a csapatomat. Sajnos Martin Saluga nem tud játszani, a sérülése most már ezt végképp nem teszi lehetővé, és még Popovics Patrik jégre lépése is kérdéses, ezen kívül még van néhány játékos, aki kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódik."
Énekes Lajos (Fehérvár): "A sikeres elődöntők után néhány nap pihenőt adtunk a játékosoknak, majd elkezdtük a döntőre való rákészülést. A héten sok jó dolgot csináltunk, ami egyrészt fontos volt az előttünk álló sorozat előtt, másrészt a válogatott felkészülését szolgálja, bár egyelőre a döntőre koncentrálunk, azon belül is mindig a következő mérkőzésre.
A keretből egyedül Sikorcin Ladislav bajlódik sérüléssel, és természetesen a műtött Tokaji Viktorra sem számíthatunk, de egyelőre mindenki más hadra fogható. Minden meccsre más összeállításban fogunk kiállni a jégre, hiszen a légiósaink közül mindig csak öt játszhat egy meccsen. Tudjuk, hogy a Miskolc mögött egy nagyon sikeres szezon áll, és mint csapat is remek teljesítményt nyújtanak, ezért csak akkor van reális esélyünk ellenük, ha a legjobb formánkat nyújtjuk."
Negyeddöntők | ||||||
Sapa Fehérvár AV19 (4.)–Újpesti TE (5.) | 2-0 | |||||
4-0 | 6-3 |
Elődöntők | ||||||
Dab.Docler (1.)–Sapa Fehérvár AV19 (4.) | 0-3 | |||||
0-3 | 1-6 | 2-7 | ||||
Miskolci Jegesmedvék (2.)–Ferencvárosi TC (3.) | 3-2 | |||||
7-1 | 3-4 | 3-1 | 3-6 | 4-1 |
Döntő | ||||||
Miskolci Jegesmedvék (2.)–Sapa Fehérvár AV19 (4.) | 0-0 | |||||
03.18. | 03.19. | 03.21. | 03.22. | 03.26. | 03.28. | 03.30. |