Befejeződött a román bajnokság rájátszásához vezető küzdelemsorozat. A meglehetősen bonyolult lebonyolítási rendszer végén kialakult az elődöntők párosítása. Az utolsó szakaszt több nézeteltérés teszi emlékezetessé, ezeknek hosszan tartó következményei is lettek. Tovább után áttekintjük a szezon eddigi történéseit.
Mint ismeretes, a román bajnokságba kilenc csapat nevezett, köztük a Platina Chisinau, valamint a HSC és a Steaua farmcsapata. A bajnokság nagy részében a három Mol ligás csapat nem volt érintett, a többiek az alapszakasz első körében két oda-vissza kört játszottak. A Platina kizárása miatt a mezőny öttagúra szűkült, az alapszakaszt a HSC-farm nyerte meg. A két farmcsapat az így 16 fordulós szakasz után elbúcsúzott, a többiek selejtezőt játszottak a harmadik szakaszba jutásért. A háromcsapatos selejtező után a Sportul Studentesc esett ki, a Galati és a Progym folytathatta.
Amíg a kis csapatok kiválasztották maguk közül a két legjobbat, addig a nagyok a Mol Ligában vitézkedtek, ezeknek az egymás közti mérkőzései beszámítottak a román bajnokságba is. Itt a HSC lett a legjobb, ők a Mol Liga végéig felmentést kaptak a hazai bajnokság meccsei alól, cserében erőnyerőként az első helyen jutottak az elődöntőbe. A három Mol ligás két gyengébbje és a két legjobb kicsi egy újabb selejtezőkörben döntött arról, hogy négyük közül melyik lesz az a három csapat, amelyik csatlakozik a HSC-hez az elődöntőkben.
Ebben a sorozatban mindenki újabb két-két oda-vissza meccset játszott. Végül a Brassó lett az első, a Steaua a második, a Galati a harmadik, a Progym a negyedik. Született egy-két meglepő eredmény is. Az élre egyértelműen a március 4-i Brassó-Steaua kívánkozik, amit a 3+7-tel záró Peter Barinka vezetésével a hazaiak 15-0-ra nyertek meg. A brassóiak amúgy sem bíztak semmit a véletlenre, a 12 meccsen egyetlen vereséget szenvedtek, 110 gólt lőttek, 20-at kaptak, vagyis átlagban több mint 9 gólt lőttek és kevesebb mint 2-t kaptak. Ugyancsak durva győzelmeik voltak a Progym elleni 22-3, vagy a Galac elleni 15-0 és 14-0.
A Brassó-Steaua összecsapások közül a két legutóbbi sajnos egyéb dolgok miatt is sokáig beszédtémát ad. A 3-2-es Steaua-győzelemmel végződött összecsapáson Munteanu magas bottal tette ártalmatlanná Milan Vargát, aki nem is tudta folytatni a meccset. Az esetet tömegverekedés követte, összesen 283 perc kiállítással. Két nappal később a Steaua az utóbbi évek legnagyobb verését szenvedte el Brassóban. Még csak 2-0 volt az eredmény a brassóiaknak, amikor a 10. percben Berdila leköpte Adorjánt, ezért meg is kapta a végleges kiállítást. A Brassó még 13-szor talált a bukaresti hálóba, de az eseményeknek még nem volt végük. Adorjánnak nem volt elég a megalázó győzelem, az öltözőfolyosón vett elégtételt, levitte ellenfelét a földre, majd ütőjével verte. A fegyelmi bizottság vizsgálta az ügyet, a két meccsen történtek miatt egyebek mellett a Steauából Krug 3, Berdila 6 meccset kell kihagyjon, a Brassóból Nagy Csaba 2, Antal Zsombor 3 meccsen nem játszhat, a visszaesőnek számító Adorján viszont 2012. december 31-ig pihen.
Pénteken az elődöntőkben folytatódik a Brassó-Steaua párharc, remélhetőleg ezúttal már a játéké lesz a főszerep. A másik ágon a február eleje óta mérkőzés nélkül maradó HSC a Galati ellen kerülhet újra játékba. Az elődöntőkben három megnyert mérkőzés szükséges a továbbjutáshoz.