Egymás után a huszadik hazai meccsét nyerte a Detroit, a Red Wings a Philadelphiát verte vasárnap. Ezzel éppen a Flyers 1976-os rekordját, valamint az 1929–1930-as bostoni menetelést ismételte meg a detroiti csapat. 102 napja senki sem képes nyerni a Joe Louis Arenában. Ha kedden a Dallas sem tudja megállítani a Detroitot, akkor egyedüliként lesz minden idők legsikeresebb klubja az NHL-ben az egymást követő hazai győzelmeket tekintve. Ezúttal sem volt egyszerű dolga a Red Wingsnek. Legutóbb is csak szétlövésben sikerült verni az Anaheimet, a Philadelphia pedig kétszer vezetett, de az európai légiósok ezúttal is nagyot alkottak: Pavel Dacjuk, majd Henrik Zetterberg egyenlített, az utolsó harmad legelején pedig Johan Franzen döntötte el a meccset. Tomas Holmström egyébként éppen a Duck elleni meccsen játszotta 1000. meccsét, mindegyiket a Detroitban. A klub történetének hatodik játékosa – Gordie Howe, Alex Delvecchio, Niklas Lidström, Steve Yzerman és Kris Draper után – aki eljutott ehhez a mérföldkőhöz. A 39 svéd olimpiai bajnok 1996 óta áll a Detroit alkalmazásában, ezalatt négy Stanley Kupa-győzelmet aratott a csapat. Az ünneplés közben Holmström hozzátette, még 500 jó NHL-meccset érez magában.
A Detroit megszerezte 20. hazai győzelmét
2012.02.13. 10:56 Ryan O'Brien
Szólj hozzá!
Címkék: nhl holmström
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.