Csak az első harmadot nyerte meg a KAC, de az elég volt a két ponthoz, mert ismét a végjátékban bukta el a pontszerzést a Fehérvár Klagenfurtban. Előnyből szerzett vezetést Manny Viveiros csapata, és Siklenka gólja után közel 40 percig kellett várni a következőre, amelyet szerencsére Ladányi Balázs révén a magyar együttes szerzett. Közelinek tűnt a hosszabbítás, de az 57. percben Brandner – milyen csapat az, ahol egy ilyen játékos a negyedik sorban szerepel? – eldöntötte a mérkőzést. Hiába tett meg ismét mindent a Fehérvár a végén, emberelőnyben a kapust is lehozva támadtunk, de nem sikerült bepréselni az egyenlítést. A Klagenfurt 2-1-re nyert. Két góllal megúszni egy meccset a KAC otthonában dicséretes, egynél viszont nyilvánvalóan többet kell lőni a győzelemhez. A középszakaszban három győzelemmel kezdtünk, ezt három vereség követte, vasárnap a Salzburg érkezik Székesfehérvárra. Pénteken mind az öt mérkőzésen a hazai csapat nyert rendes játékidőben. A tabellán a Linz első és a Medvescak második helye biztosnak látszik, de a 3-6. helyen állók között egy pont a különbség, még bármi lehet.
Klagenfurt–Fehérvár 2-1
2012.02.03. 22:46 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: ebel
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.