Annyi gólt ütött a hazaiaknak a Sapa Fehérvár AV19, mint amennyit a középszakasz előző négy fordulójában összesen kaptak, mégsem sikerült pontot szerezni. Két linzi gólra Vas Márton válaszolt még az első harmadban, a szünet utáni újabb hazai találat után pedig Sofron volt eredményes fehérvári részről. A 33. percben azonban ismét kétgólosra nőtt a hazai előny, és ez így is maradt a második pihenőig. A 44. percben már háromgólos lett a hátrányunk, de az 50. percben emberhátrányból az első sor harmadik csatára, Ladányi is eredményes volt, 4 és fél perccel később pedig Kovács Csaba révén egy gólra csökkent a különbség. A befejezés előtt Kevin Primeau a kapus lehozatalával is megpróbálkozott, azonban az egyenlítés sajnos nem sikerült, nyert a Linz 5-4-re. A további felsőházi meccseken az Olimpija 3-1-re verte a Klagenfurtot, a Salzburg pedig hosszabbításban 4-3-ra a Medvescakot. Az alsóházban az osztrák csapatoknak fekete napjuk volt. A Znojmo nagyon fontos győzelmet aratott Bécsben (4-6), az ezer sebből vérző Jesenice pedig 2 másodperccel a rendes játékidő vége előtt döntetlenre mentette a grazi meccset, aztán a büntetőkben a győzelmet is megszerezte (1-2). A táblázaton a Volán továbbra is harmadik, az előny az ötödik helyezett Salzburg előtt 2 pont. Az alsó házban a Znojmo rájátszást érő helyen áll, a Vienna Capitals viszont két pont hátránnyal csak negyedik.
Linz–Fehérvár 5-4
2012.01.31. 22:58 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: ebel
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.