Az egymást követő második napon maradt pont nélkül a magyar juniorválogatott, egy újabb egygólos vereséget könyvelhettünk el a juniorok világbajnokságán. Ezúttal azonban nem egy feljutásra esélyes csapat győzött le minket, hanem az a Hollandia, amely a spanyoloktól 5-0-ra, a litvánoktól 6-2-re kapott ki. 0-0 volt az első harmad, majd a középső húsz percben három gólt kaptunk, sorrendben: emberelőnyben, azonos létszámnál, emberhátrányban. 0-3-nál biztató volt, hogy gyorsan gólt lőtt Farkas Simon, de ezt jó ideig nem követték további találatok. Fekti Ádám góljára az 56. percig kellett várni. Még ebben a percben nagy esélyt kaptunk az egyenlítésre, de ismét csak egy emberelőnyös gólt kaptunk a fórból. 4-2-nél is tudtunk újítani, lehoztuk a kapust, és végigtámadtuk a hátralévő két és fél percet. Varga Arnold az utolsó percben szépített, és ezzel beállította a 4-3-as végeredményt. Hiába lőttünk 27-et kapura a harmadik harmadban, ez csak arra volt elég, hogy megmutassa, miként kellett volna játszani az egész mérkőzésen. Pénteken szünnapot tartanak a donyecki vb-n, szombaton Dél-Koreával játszik a kilencből két pontot szerzett magyar U20-as szelekció.
Hollandia–Magyarország 4-3
2011.12.15. 17:56 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: vb u20 junior
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.