Csütörtökön 11 órakor elnökségi ülést tart a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ). A legnagyobb érdeklődéssel várt téma a magyar csapatok külföldi indulásának megvitatása lesz. Információink szerint a hétfői határidőig a Fehérvár-farm és a Dab.Docler jelezte hivatalosan, hogy jövőre szeretne külföldi bajnokságban játszani. Korábban a liga azt a javaslatot terjesztette az elnökség elé, hogy csak az távozhasson, aki az érvényben lévő versenyszabályzatnak megfelelően idehaza is indít csapatot a megfelelő korosztályban, ez esetben a felnőttben. Ezenkívül is várhatóak fontos döntések: nyilvánvalóan előbb-utóbb véglegesíteni kell a versenyrendszert, el kell fogadni a 2011/12-es szezonra szóló kiírást. A szokásoknak megfelelően szakmai beszámoló várható a felnőtt és az ifjúsági válogatott világbajnoki szerepléséről, ugyanakkor a következő szezonra szóló szövetségi kapitányi kinevezések csak a később esedékes elnökségi ülésen várhatók. Az elnökségnek döntést kell hoznia abban a tekintetben is, hogy a Sport Tv-vel a bajnoki mérkőzésekre szóló többéves szerződés lejárta után mely televíziós társasággal kíván együttműködni. Korábban megírtuk, a Digi Tv erősen érdeklődik mind a magyarországi, mind a romániai jogok iránt. Ez nem érinti a világbajnoki mérkőzéseket, hiszen az A csoportos és a divízió 1-es vb-k közvetítési jogai még hosszú évekig a Sport Tv birtokában maradnak.
Az elnökség dönt a csapatok elengedéséről
2011.05.26. 08:10 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: fehérvár mjsz dab.docler
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.