"Az elmúlt években az U8-as bajnokságtól az U16-osig igen léptünk előre, szervezett és jó színvonalú, sokcsapatos versenyek vannak, több korosztályban van alsó- és felsőház. Azt gondolom, ma Magyarországon 16 éves koráig mindenki a képességeinek megfelelő szinten, fejlődésének megfelelően tud mérkőzéseket játszani" – mondta blogunknak Marton Tibor, a MAC edzője, aki évek óta dolgozik a magyar utánpótlás-válogatottaknál is. A magyar jégkorongsport reformjával kapcsolatos sorozatunkban Ocskay Gábor után ezúttal egy olyan szakember foglalja össze tapasztalatait és beszél az előrelépéshez szükséges részletekről, aki az utánpótlás-nevelés minden szintjét naprakészen ismeri.
"A bajnoki rendszer ezért jó így, ahogy van. Persze néha vannak viták, ilyen például az előkészítő bajnokság, ahol régóta tart a vita a szakemberek között az eredmények számolása ügyében, pedig ez a mostani rendszer jó. Aki érmet szeretne nyerni, elmegy külföldi tornákra, de mióta nem számoljuk az eredményt, és kötelező a sorcsere, összehasonlíthatatlanul több gyerek játszik, és kap pozitív élményt, amikor kapcsolatba kerül a hokival.
Régen egy minikupát, ahol az összes csapat játszott, fél nap alatt meg lehetett rendezni, most egyszerre több helyszínen, három erőcsoportban zajlanak a kupák, ráadásul a nagy pályán keresztbe játszva nem két, hanem három felületen párhuzamosan. Rendre szervezünk nemzetközi tornákat, évről évre hívnak magyar csapatokat rangos külföldi kupákra, ahol rendre jól szerepelnek a csapataink, öregbítve a magyar jégkorong hírnevét. Tapasztalataim szerint serdülőkorig versenyképesek vagyunk.
Az idei szezonban azért volt jó a kölyök- és a serdülőbajnokság, mert megfelelő számú mérkőzést tudtak játszani a csapatok, megfelelő színvonalon, előre borítékolható eredmények nélkül. Most nagyon fontos, hogy azon dolgozzunk, az U18-as és U20-as játékosaink is fejlődni tudjanak. Ehhez elengedhetetlen, hogy korosztályukban erős ligában tudjanak hétről hétre olyan mérkőzéseket játszani, amelyek folyamatosan kihívást, fejlődést jelentenek. Idén az ifjúságiaknak jóval kevesebb mérkőzésük volt, mint a serdülőknek. Míg serdülőben volt alsó- és felsőház, addig az ifibajnokságban sokszor nagy volt a különbség a csapatok között. Előfordult, hogy az egyik egy hónapig nem játszott bajnokit. Ez így tovább nem mehet, drasztikusan meg kell emelni a mérkőzésszámokat, és akármennyire is nehéz, hét közben is kell játszani.
Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy ez minden résztvevő részéről csak komoly áldozatvállalással sikerülhet. Jó lenne megoldani, hogy minél több klub tudjon U18-as csapatot indítani, mert azt látjuk évtizedek óta, hogy ennél a korosztálynál fogynak el a gyerekek. A MAC-nál is indítunk ifjúsági csapatot megint. Szeretnék minél jobban kiterjeszteni az általunk képviselt szakmai koncepciót, amiben hiszünk, és ami az alsóbb korosztályokban sikeresen bevált. Persze ehhez időre és türelemre van szükség.
Egy előkészítő csapatot könnyebb finanszírozni, mint egy ifjúságit, ezért talán fontosabb lenne, ha a szövetség a felsőbb korosztályokban segítene. Körbe kell nézni, hogy megy ez máshol. Vannak országok, mint Szlovákia, ahol az ifjúsági és a junioredzők fizetését a szövetség állja. Így a kluboknak nem érdekük az edzőkön spórolni, tehát mindenki próbál minél felkészültebb szakembereket szerződtetni. Megoldás lehet a játékvezetői díjak átvállalása, esetleg az utazások támogatása. Meg kell nézni, a környező országokból milyen csapatokat tudunk bevonni. Sokan azt gondolják, mivel az alsóbb korosztályokban nagyobb a létszám, ez a probléma magától megoldódik, de ebben nem hiszek.
Részben azért, mert évről évre sok játékos próbál szerencsét külföldön. Tapasztalatból mondom, a külföldre igazolók 90-95%-a számára ez nem jelent előrelépést a karrierje szempontjából, viszont indokolatlanul nagy terhet rónak a szülőkre, és sokszor ez a tanulás rovására is megy. A fiatal játékosok külföldre igazolásával kapcsolatban nincs recept, általánosságban nem lehet eldönteni, kinek mikor hová érdemes mennie fejlődése érdekében. A lényeg talán az, hogy nem kell mindenáron kimenni, érdemes körültekintően eljárni, minél több emberrel, edzőkkel is beszélni, tanácsot kérni. Fontosnak tartom, hogy a szülők ne tegyék fel a kölyök-, serdülőkorú gyermekük életét egy vágányra, a tanulás is fontos, nemcsak a jégkorong. Még egyet érdemes megfontolni: nem érdemes azt gondolni, hogy külföldön biztosan minden jobb, mint itthon.
Ráadásul ezek a játékosok nagyon hiányoznak a hazai bajnokságból, nagy szükség lenne itthon rájuk, velük erősebb bajnokságok lennének. Idén legalább tíz gyerek játszik olyan külföldi csapatban, ami nem jelent előrelépést számára. Ha ők itt maradnának, sokkal erősebb lenne a bajnokság. Nyilvánvalóan ez a korosztály az, ahol sokan döntenek a tanulás és a hoki között. Szerintem a kettő megfér egymás mellett, mivel azonban nincs megfelelő perspektíva, sokan a tanulást favorizálják. Ebben a kérdésben is sokat segítene, ha komoly, többcsapatos bajnokság lenne ifiben és juniorban. És természetesen az is fontos, hogy közben a felnőttcsapatok olyan jövőképet jelentsenek, amiért megéri éveken át naponta keményen harcolni.
A bajnokság színvonala és a játékosok száma mellett a legnagyobb hiányosságnak a felsőbb korosztályokban az erőnléti munka hiányát látom. Fontos, hogy egy ifijátékos jó atléta is legyen, jó kondícióval, magas szintű mozgáskoordinációval, fejlett, jégkorong-specifikus izomzattal rendelkezzen. Az egész éves erőnléti edzések elengedhetetlenek, és ezt nem kell mindig a csapattal közösen végezni. Ha valaki valamiben gyenge, akkor dolgozzon önállóan, ez az egyén érdeke. A srácoknak meg kell érteniük, ha komolyan gondolják a sportot, keményen kell dolgozniuk. Igényesnek kell lenniük a magaviseletükben, az életvitelükben, a táplálkozásukban és az edzésmunkájukban.
Furcsa, hogy a játékosok nehezen értik meg, miért fontos ez. Pedig az, éppúgy, mint az egyéni bemelegítés és a levezetés, vagy az, hogy a hat óra, az hat óra, nem hat óra öt perc, vagy az, hogy az öltözőben rendet kell tartani. Ezt a külföldről érkező edzők nem is értik. Az apró, de fontos dolgok terén is előre kell lépnünk tehát, bár azt gondolom, ha a csapaton belül versenyhelyzet van, akkor ezek könnyebben megoldódnak. A jégkorong nagyon kemény és összetett játék, amely a sportolók részéről sok készségfejlesztést igényel, de csak ez az út vezet a teljesítőképesség növeléséhez. Sok év kemény, komoly és célirányos munkája kell, hogy mindezeket el lehessen sajátítani.
Fontosnak tartom, hogy legyenek hokiakadémiák az országban, de nem lenne jó, ha a jégkorong egy vagy két klubba centralizálódna, vagy korosztályonként kiemelten csak 20-30 játékossal foglalkoznánk megfelelő szinten. Azt gondolom, jó volna, ha lenne egy akadémia a MAC-nál és egy Miskolcon, de épp ilyen fontos lenne, hogy minden jégpályán minden korosztályban legyenek csapatok, ahol a játékosok megkapják a szükséges képzést. Én a számokban hiszek. Fontos, hogy minél többen jégkorongozzanak, nem tartanám szerencsésnek, ha kiemelnénk csapatokat, mert akkor a többi klub elsorvadna, és a kiemelteknek sem lenne kivel játszaniuk, ez nekik sem jelentene hosszú távon fejlődést. Versenyhelyzetet kell teremteni a csapaton belül és a csapatok között is. Fontos lenne, ha nagy számú ifjúsági és juniorkorú játékosnak tudnánk megfelelő szintű képzést és versenyeztetési lehetőséget nyújtani.
Ehhez külföldi edzőket is be kell vonnunk a képzésbe. Ez talán a MAC-nál működik a legjobban, az elmúlt években öten dolgoztak nálunk. Sokat tanultunk tőlük, a kapcsolataik révén eljutottunk rangos tornákra, edzőink részt vehettek nemzetközi képzésekben, tavaly például a Frölundánál járhattunk, és megnézhettünk egy svéd válogatott tábort is Keresztury Kristóf kollégámmal. Idén a serdülőcsapatunk a Jokerit Helsinki által szervezett tornán vehetett részt. Azt látom, sok fanatikus és a fejlődésre, tanulásra nyitott magyar edző van, akik folyamatosan képezik magukat, figyelik az újításokat.
De előrelépni csak akkor tudunk, ha mindannyian egy irányba húzunk. Sokaknak a pillanatnyi előnyök fontosabbak, mint a hosszú távú, egységes, szisztematikus munka. Nem egymás ellen kell dolgozni, hanem együtt, meg kell nézni, mi hol megy jól, és ezeket a tapasztalatokat nem titkolni kell, hanem meg kell osztani egymással. Legyen szó egy konkrét edzésfeladatról, egy taktikai elemről, tapasztalatról vagy akár szponzorok bevonásáról. Sokat segítene mindenkinek egy olyan légkör, ahol egy edző vagy egy klubvezető nyugodtan felhívhatna egy másik edzőt vagy klubvezetőt tanácsért."
