Bede Márton Index-publicista életében először megnézte a magyar válogatottat élőben, és az a benyomásunk, hogy nem utoljára. Írt erről egy naiv-rácsodálkozós szöveget a mikroblogjára, amelyet mi jól átveszünk, hiszen az mindig nagyon érdekes, hogyan lát a szűz szem. Egyébként ugyanúgy, mint a rutinos. Hajtás alatt olvasható az olvasmány.
"A hokiról ugye sokan azt hiszik, hogy de hát nem is látni a korongot, és tévén keresztül végülis van is ebben valami. Nem sok, de valami azért igen. Azt hittem, egy csarnokban, ráadásul annyira nem is olyan közel a pályához már végképp követhetetlen lesz a meccs, de szerencsére egyáltalán nem.
Ha jól számolom, az életben eddig focit, kézilabdát, bringát, bokszot, Forma-1-et, lovaglást, birkózást, atlétikát és úszást láttam élőben sporteseményen, és ezek közül szinte mindegyik jobban követhető tévében. A legjobb esetben is csak annyit lehet mondani, hogy élőben azért más. Úgyhogy igazán nagy megelepetés volt, hogy a jéghoki ezerrel élvezhetőbb élőben, mint a tévében.
Egyfelől sokkal jobban látni a korongot, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a hoki elképesztő dinamizmusa egyszerűen nem jön át a tévében, itt meg hatvan percen át pörög mindenki a jégen. Tök szórakoztatóak a támadások, a sorcserék, a játék hullámzása, ahogy egy ideig az egyik csapat dominál, aztán fordul a kocka, és őket szegezik kapuhoz. Az egyetlen hátránya ennek a sebességnek az, hogy az egyes eseményeket néha fel sem fogja a szem és az agy, a góloknál például kell egy-két pillanat, amíg egyáltalán leesik a tantusz, hogy mi is történt.
Tök jó volt a hangulat, a legutóbbi hasonló élményem két éve egy kézimeccs volt Veszprémben, de ez azt is verte. Szégyen, de most jutott csak eszembe, hogy magyar csapatsport-válogatottat most láttam előszőr élőben. Pedig olyan jó érzés lenne ezt az élményt gyakrabban átélni, úgy drukkolni, bazmegelni meg kaparni a falat, ahogy azt egyébként belőlem csak a Barcelona tudja kihozni.
Hokimeccsen még soha nem voltam, a BS-ben sporteseményen is csak egyszer, réges-régen, úgyhogy így a civilizált légkör is kellemes meglepetés tudott lenni. És nemcsak az Index páholyában, ahova be lehet rendelni üvegpohárban a gintonicot, amit egyébként nem tettem meg, mert sporteseményen sörön kívül mást nem iszunk.
Gondolom, akkor is nagy élmény lett volna, ha nem a magyar jéghoki történetének legjobb meccsét látjuk, de azért persze sokat adott ez az összképhez. Előzetesen meg voltam győződve, hogy simán kikapunk, a gyorsan beszedett első gól és az 1-3-as első harmad után pedig így is tűnt. Aztán összeszedtük magunkat, és nemhogy alárendelt szerepet nem játszottunk, hanem hosszú ideig mi voltunk a jobbak a pályán.
Gazda Albert szerint a második bekapott gólunkért volt kár, szerintem az csak egy szimpla kapushiba volt. A harmadikon viszont jól felidegesítettem magam, még azt a szentségtörést is képes voltam kimondani, hogy ebben is olyan hülyék vagyunk, mint minden sportban. Feleslegesen kiütni a nézőtérre a korongot, amikor bőven elég lett volna felszabadítani, súlyos fegyelmezetlenség, 10 másodperccel a harmad vége és a szusszanás előtt gólt kapni meg úgyszintén. De még így is megnyerhettük volna a meccset, és csak nüanszok meg egy kis szerencse döntött az olaszok javára.
Bárcsak egyszer fociban is kijutnánk legalább egy B-vébére."
