Az ötcsapatos mezőny furcsaságokat eredményez az ifjúsági világbajnokság divízió 1-es mezőnyében. A kazahoktól elszenvedett hosszabbításos vereség után a britek ellen azért volt fontos nyerni, hogy ne sodródjunk a kiesés határára. Simán összejött, saját kezünkben van a sorsunk, a feljutás sem elérhetetlen, legalábbis matematikailag. Nehéz nem észrevennünk: ha két szünnap után pénteken megverjük az olaszokat, akkor a vasárnapi zárótalálkozón ki-ki meccset játszunk a házigazda Lettországgal. Persze ne rohanjunk előre, egyszerre egyet lépjünk, és az elvárásokat se helyezzük a realitás fölé. Addig is megírjuk, miként látta az eddigieket Kevin Primeau, a csapat szövetségi edzője.
"Hallottam arról, hogy a britekkel komoly küzdelmek zajlottak az elmúlt években, és ennek megfelelően készültünk a nagy csatára. Megviselte játékosaimat az első napon emberelőnyben bekapott vesztes gól, volt is emiatt néhány szomorú óránk, de azután mindenki előre nézett, és a következő mérkőzésen elérendő győzelemre összpontosított. Nem mondhatom, hogy a kazahok ellen rosszul játszottunk volna. Becsúszott néhány hiba, de ebben a korban ezek még gyakrabban előfordulnak. Több játékosom is 16-17 éves, nagyon fiatalok, így nem volt még kellő idejük a rutint megszerezni."
Természetesen az eddigi két mérkőzés között voltak különbségek. "Az angolok ellen sokkal összeszedettebben játszott a csapat. Egységes csapat benyomását keltettük. Mind technikailag, mind fizikailag fel tudtuk venni a harcot az ellenfeleinkkel, de a britek elleni meccsen már jobban tudtuk megszervezni a játékunkat. A mieink közül sokkal többen mutattak jó teljesítményt, mint az első meccsen. A britek fizikailag jó formában voltak, kemény tempót diktáltak, de beleálltunk a meccsbe, felvettük velük a harcot. Ráadásul jobban járattuk a korongot, mint ők. Figyelemre méltó, hogy mind a négy sorunk eredményes volt. A győztes meccsen végig négysoroztunk, ez is sokat tett hozzá a teljesítményünkhöz. Végig bírta a csapat a tempót."
Minden csapat bemutatkozott már a világbajnokságon, hogyan értékeli az eddig látottakat? "Ugyan nem sikerült minden eddigi meccset végignéznem, de az egyértelműen megállapítható, hogy a lettek játsszák a legérettebb, legmagasabb színvonalú hokit. Magas technikai szintükkel és taktikai fegyelmükkel kimagaslanak a mezőnyből. Az olaszok tartották magukat az első meccsükön. A britek és az olaszok az észak-amerikai, keményebb fizikai stílust képviselik, amihez a mi játékunk is közel áll. A csapatunk magasság és a játékosok testfelépítése tekintetében az olaszok alatt van átlagosan, de ha beleállunk a ritmusba, sokat korcsolyázva és a korongot jól megjáratva játszunk, akkor jó eredményre lehetünk képesek ellenük."
A kanadai edző kérésünkre megnevezett játékosokat is, akik a két mérkőzésen kimagasló teljesítményt mutatottak. "Vojtkó mind a két mérkőzésen remek védőmunkát mutatott be és Yfantidis is hasznos játékkal hozta le a mérkőzéseket. Dömötörhöz a mérkőzés után külön odamentem, és megráztam a kezét, mert a magyar fiatalok között ritka, hogy egy játékos a támadásban és a védekezésben egyaránt ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtson. Ez Dömötör erőssége. Mind a két kapus kiválóan védett, igazi fejtőrést jelent, hogy melyik meccsen kit állítsak a ketrec elé. A csatárok között több jó teljesítmény is akadt, így most nehéz lenne mindenkit felsorolnom. Talán annyit érdemes kiemelni, hogy Nemes és Hardi irányítanak a pályán, remek szervezők, Dósa és Sebők pedig a posztjukon jól játsszák a szerepüket."
A pihenőnapokra is komoly terve volt a magyar bajnokcsapat edzőjének. "Minden nap gyakorlunk, ezt előre eldöntöttük kollégáimmal, Marton Tiborral és Szongoth Kristóffal. Nemessel például csak egy alkalommal edzett együtt a társaság, hiszen ő az utolsó nap csatlakozott hozzánk. Ezt a két napot is munkával töltjük, és kihasználjuk, hogy végre teljes a csapat. De természetesen a közös szórakozásra is jut idő. Egy kis csapatépítést tervezek, bowlingozásra vagy paintballozásra is szeretnék időt szakítani."
(fotó: Maris Gorbunovs)