A szabad ügynök mellett másik kedvenc tükörfordításom a fizetési sapka. Ez az NHL-ben és az NFL-ben maximalizálja a játékos bérekre fordítható összeget egy-egy csapatnál. Tehát nyilván bértömegplafon és nem bértömegsapka. Ha már tükör, lehetne fizetési kupak is. Annak legalább lenne értelme. Az vigyáz arra, hogy a fizetés ne folyjon túl.
Magyarországon a Kádár-rendszer igyekezett nivellálni az életszínvonalat. Próbálták a vagyonképzést korlátozni, alulról pedig valamennyire felfelé tolni a szegényeket. Valami hasonló az elképzelés a leginkább üzletszerű bajnokságoknál is. A 2004-2005-ös lockout óta bevezetett plafon nem a puha szocializmust, hanem a nyitott versenyt hivatott szolgálni. A versenyt, ami hosszú távon is nyitott marad, mert nem alakulnak ki tartós, kiegyenlíthetetlen különbségek. De hogyan lehet versenyt támogatni piaci korlátozással? Egyszerűen. A verseny természetéből fakadóan a piac a természetesen adott határai között a Hegylakó-elv szerint működik: csak egy maradhat. Elég megnézni a Premier League-et, ahol a négy zsíros klub, a Fat Four évtizedek óta meghatározza a nagy-britanniai versengést. Az elitbe kerüléshez legalább egy arab sejkre van szükség. A Manchester City így próbálja kinyírni a Unitedet a városban. Az NHL sosem volt ennyire zárt, de 2005 előtt itt is néhány 6-10 éves távon uralkodó csapatról beszélhettünk. Minden kornak megvolt a maga fontos rivalizálása, ami éppen az uralkodó dinasztia és a trónkövetelő vagy valamelyik helyi örök második között zajlott.
Egy csapat ma kb. 60 millió dollárt költhet fizetésre, egy játékosra legfeljebb 12 milliót évente. Egy hazai OB I.-es középcsapat ennek a fél százalékával rendelkezik, a Sapa Fehérvár AV19 nagyjából a 2 százalékával. Soknak tűnik ez a pénz, de mégis sokaknak szűk a cipő (a sapka). Nagyon nehéz megtartani egy sikercsapat jó játékosait. Hirtelen mindegyik többet ér. Vinnék is őket, mennének is az új sikerek színhelyére. Az áruk elindul felfelé, otthon meg nem tudják őket mind megfizetni. A Blackhawks-keret úgy szétszéledt, mint annak a rendje.
A fizetési plafon nélkül nagyon hamar elszállnának az árak, és nagy szakadékok alakulnának ki. A mindannyiunkban lakó Lázár János viszont azt mondja, hogy pofátlanul nagy pénzt keresnek már most a hokisok. Ha nem lesz kollektív szerződés a következő szezonra, akkor az a kapzsiság miatt lesz. A THN számításai szerint az 1991-92-es Pittsburgh Penguins tagjai mai árfolyamon 10 millió dollárt kaphattak, míg a posztjuknak és tudásuknak megfelelő mai játékosokból álló álom-Pittsburgh valamivel 75 millió fölött keresne. Pedig az a bajnokcsapat sem hulladék játékosokból állt: Lemieux, Jagr, Hrdina, stb. Szóval, el vannak szállva már ezek a kölykök is.
Az érem másik oldala, hogy az amerikai fő csapatsportok közül a hokival lehet a legrosszabbul keresni. A focisták rövidebb karrierjük alatt több pénzt tudnak összerakni, a kosarasok hosszú karrierjéről nem is beszélve. A másik fontos ellenérv a smucigság ellen, hogy a tiszta játékot csak magas fizetésekkel lehet biztosítani. Kinek lenne kedve eladni egy meccset a sportfogadás miatt, amikor kedvenc sportjával jól élhet? Aki bukik, annak ugrik az állása, és a sportkarrier utáni reputációja is. Amerikában nem is divat már a bundázás.
Talán az lenne a jó megoldás, ha a fizetések be lennének fagyasztva egy ideig, viszont a kieső bevételek a piacról érkeznének, szponzori és egyéb szerződések formájában. Ennek a hátulütője, hogy nem segíti a gyengébb, hagyományok nélküli hokipiacok felzárkózását. Ha ez az ára, nekem mindegy, kap-e csapatot Las Vegas. Ugyanakkor valószínű, hogy az erős társadalmi támogatottságú, de szerényebb fizetőképességgel rendelkező hagyományos kanadai piacokra visszatérhetne a liga. Ha Quebec Cityben tüntetni is eljárnak 15 éve elvesztett csapatuk visszaszerzéséért, bizonyára ennék a sztárjaik által reklámozott kukoricapelyhet is. Az érem másik oldala, hogy nekünk, akik távol vagyunk bármilyen piactól, igazán izgalmas az utóbbi évek melegövi csapatainak a játékát követni.
Az NHL egy nagyon gondosan karban tartott piaci modell szerint működik. A modell néha nagyon csuklik, de önmaga korrekciójára mindig képes. Nekünk akkor jó, ha a játékosok boldogok. A tulajdonosnak akkor, ha mi boldogok vagyunk. A játékosnak akkor megy jól a sora, ha a tulajdonosnak is jól megy a sora. A fizetési plafon a legfontosabb eszköz ennek a kényes egyensúlynak a fenntartásához. Látványsportok kedvezményes támogatása ide vagy oda, a hazai bajnokságban sajnos sokára lesz aktuális ez a kérdés.
