11 forduló után utolsó a magyar bajnok az EBEL-ben. A legfontosabb mérkőzéseket elvesztettük, helyenként kilátástalanul játszunk, itthon a sokadik vereséget szenvedtük el. A kialakult helyzet azt kívánja, hogy leporoljuk legendás rózsaszín szemüvegünket, és észrevegyük, ez az egész mégsem olyan aggasztó, amilyennek első ránézésre tűnik.

Kezdjük a számvetéssel. A nyári igazolásokról elmondható, hogy Vas Jánost és Kóger Dánielt nem sikerült pótolni. A régi hiányosságok maradtak, bulit keveset nyerünk, az emberelőny továbbra sem megy. Ulf Weinstock, az új edző nem ért el eredményeket, a csapat nem tudja megvalósítani az általa elképzelteket, érezhetően fogy a levegő körülötte. Egy sorunk eredményes, egy másik veszélyesnek mondható, de kettőben még a gólveszély sincs benne, jellemzően saját harmadunkban védekeznek kétségbeesetten.

Több játékosunk EBEL-korszakának leggyengébb idényét produkálja, a legfeltűnőbb e tekintetben Kovács Csaba, de Fekete Dániel és Nagy Gergő is ide sorolható. A külföldiek beleszürkülnek a csapatba, ez alól egyedül Kranjcot menthetjük fel. Sokszor kilátástalan a játékunk, olyan néhány perces periódusokat produkál a csapat, amelyek eldöntik a meccseket, ez bizonyára mentális és pszichikai okokra visszavezethető probléma.

A behatárolt pénzügyi lehetőséget csak az említés szintjén érdemes felhozni, hiszen alapfeltételként fogadtuk el ezt a hátrányt, tetszik, nem tetszik, így van alapon. A ligában egyedül a Fehérvárban nincs húzóerőt jelentő légióssor, amely segít a bajban. Enélkül komplikált a helyzet, csak saját hajunknál fogva ráncigálhatjuk ki magunkat a nehéz szituációkból. A magyar játékosokat nem felmenteni kívánjuk az eddigiek alól, amikor megemlítjük, nem kétséges, a légiósállomány különbsége döntött a legtöbb eddigi meccsen. Még a két szlovén csapatban is található egy-egy gólképes importsor.

Nincs következménye a gyengébb játéknak, a folyamatos rossz teljesítménynek. Egy-egy tragikus mérkőzés után következik a nagy elbeszélgetés a vezetőkkel, ebben az idényben az előszezonnal együtt számolva eddig három ilyenről van tudomásunk. Ezeket nagyon pörgős produkció követi, majd minden megy tovább úgy, mint annakelőtte.

A fiatalítás, a beígért átjárás az EBEL- és a farmcsapat között várat magára. Pedig a múlt heti salzburgi példa bizonyítja, jégkorongban egy-két játékos hiánya nem jelent gondot, ha a csapat akarata egy irányba mutat. Nem tudjuk, de feltételezzük, a formán kívüli vagy fáradt játékosok rövid pihentetése hosszú távon megtérülhet. Sajnos nem mondhatjuk, hogy a farmcsapat fiataljai kivételes teljesítményükkel döngetik az EBEL-csapat kapuját, de ha másért nem, az előbbi érdekek miatt lehetőséget kaphatnának alkalmanként.

Most pedig vegyük föl azt a bizonyos szemüveget. 11 mérkőzésből 5-ször pontot szerzett a Fehérvár, nemegyszer óriási bravúrral. A több gyengébb játék ellenére a bajnokság ötödénél mindössze egy pontra van az a helyezés, amit célul tűztek ki a vezetők a csapat elé, a hetedik helyhez pedig két pont kellene.

Több mérkőzésen is bizonyította a társaság, hogy a legjobbak ellen is versenyképes. A hazai találkozók közül a Medvescak, a Klagenfurt, a Salzburg elleni, az idegenbeliek közül a grazi, a linzi és a salzburgi ide sorolható. Így megállapítható, hogy a meccsek több mint felén nem teljesített rosszul a brigád, kedvenceinkben továbbra is van győzelmi potenciál.

A csapat azért csapat, hogy együtt sírjon, együtt mulasson. Sajnos ez az érték tűnik el gyakorta, de kell legyen megoldás. Megtalálása elsősorban az edzők, másodsorban a vezetők feladata. A hullámzás és a kiszámíthatatlanság a legnagyobb gond, ez is orvosolható, sokkal inkább, mintha arról lenne szó, hogy eleve esélytelenek vagyunk.

Könnyen kerülünk nagy hátrányba, a gyenge periódusokat általában óriási feltámadás követi. Többször későn, mint a Linz ellen is, de mérhetetlen energiák árán szedi össze magát a csapat. Érdekes módon e hatás ingerküszöbe ebben a szezonban a négygólos hátrány. Ilyenkor a csapat megnyugszik, már nincs tét, és régi önmagát tudja adni.

A magyar válogatott szempontjából is nézve vannak pozitívumok bőven. Orbán Attila és Maklári Erik olyan teljesítményt nyújt a védelemben, amely alapján azt gondolhatjuk, egy-két év múlva mind az EBEL-ben, mind a válogatottban meghatározó szerepet játszhatnak. Előbbi egy lépéssel előrébb jár ezen az úton, a tűzben is meg-megállja helyét, utóbbi kevesebb jégidőt kap, de megbízható, végtelenül fegyelmezett és görcsmentes játékáért máris dicsérhető.

Nyilván kiemelkedik Sofron István is, aki már nem csak energikus, de gólerős játékárt is dicsérhető. Hozzájárulnak ehhez társai, Ladányi Balázs és Vas Márton, de látható, a 20-as egyedül is jól oldja meg a helyzeteket. Hetényi Zoltánra hatalmas teher hárul, a ligában messze mi kapjuk a legtöbb lövést, 15 százalékkal többet, mint az utánunk következő csapat. Ilyen lövésszám mellett óhatatlanul becsúsznak hibák a kapus részéről, de legtöbbször jól tartja a csapatot.

Az elmúlt két évben kialakított fehérvári oroszlánbarlang mítosza oda, de ez négy-öt jól sikerült hazai meccsel visszahozható. A közönség meghatározó része a türelmetlen bekiabálások ellenére kitart a csapat mellett, továbbra is több mint háromezren vannak kint, a vereségek ellenére megtapsolják a szurkolók a csapatot, mert egy kivételtől eltekintve nem érezhette a publikum azt, hogy a fiúk nem hajtottak végig.

Bőven vannak aranytartalékok a Fehérvárban. Ackeström, Mihály, Palkovics és Kovács meghatározó játékosai kell legyenek ennek a csapatnak. Ha közülük csak ketten át tudnának lendülni a hullámvölgyön, felzárkóznának az első sor mögé, sokat jelentene.

Látni kell, van miből építkeznünk, de a sikerhez a beígért lágiós centerre szükség lesz. A linzi győzelem, a salzburgi játék, a Medvescak magabiztos legyőzése, az az erő, amivel vert helyzetből képes felállni a csapat, előremutató. Meg kell oldani, hogy kétharmadnyi jó játékkal szembeni félharmadnyi gyengébb produkció ne vezessen biztos vereséghez. A szerencse is adós nekünk, ez igaz. Énekes Lajos szavaival élve az is lehet, mi is adósak vagyunk az akarattal. De anélkül, hogy a játékosok bízzanak az edzőben, higgyenek neki, anélkül, hogy az edző megtalálja a kulcsot a csapat összekovácsolásához, nem megy.

11 meccs ment el, azt mondhatjuk, valamennyit elfecséreltünk a szezonból. A liga átlagához mérve gyenge teljesítményt nyújtó csapatoktól kaptunk ki, közvetlen riválisaink vertek minket, alsó hangon 4 ponttal többet kellett volna eddig szerezni, más kérdés, voltak győztes meccseink, amelyektől eredetileg kevesebbet várhattunk. 43 forduló még van, bármi, de tényleg bármi előfordulhat még. A mostani listavezetőből lehet utolsó, a ligautolsó előreszaladhat a 4-5. helyre is pillanatok alatt. Ahogy már mondtuk is, hátrányunk a céllal szemben 1 pont, azaz egy mérkőzés.

A magyar jégkorong Mohácsa továbbra is messze van, még ha ebben a pillanatban úgy is tűnhet, hogy a kelleténél sokkal közelebb kerültünk hozzá. Ez semmiképp sem örömteli, de hosszú még a szezon.