Az egyik ismert ausztriai jégkorongos honlap, a hockeyfans.at pontozta és sorba rendezte az EBEL tíz csapatát. Az első 6 helyre kerültek az osztrák résztvevők, őket a Medvescak és a Fehérvár követi, a szlovének mögöttünk vannak. Négy szempontot osztályoztak ötös skálán, fél pontot is adtak: a kapusokat, a védekezést, a támadópotenciált és az edzőt. A Fehérvár 11,5 pontot kapott a 20-ból. Természetesen ez csak játék, nem mély szakmai elemzés, de érdekes lehet, miként látnak minket kívülről az ellenfelek.
A Jesenice 10, a Ljubljana 9,5 egységgel zárt mögöttünk. Érdekesség, hogy a hetedik helyen végzett Medvescak három ponttal előzi meg a Volánt, pont annyival, amennyire a listavezető Salzburg van tőle. Ez azt jelenti, hogy az osztrákok szerint az első hét után szakadék van, a magyar és a szlovén csapatok hátránya jelentős.
Némileg ellentmond a helyezésre vonatkozó szöveges prognózis, eszerint a Fehérvár a 7–9. helyen zárhat. A többi csapatra pillantva elmondható, a Volánénál gyengébb védelmet nem találtak a mezőnyben, hozzánk hasonlóan 2,5 ponttal csak szlovéneket díjazták. A többi kategóriában 3 pontot kaptunk. Érdekesség, hogy két edző kapott maximális pontszámot: Bill Gilligan, a grazi mester, aki máskülönben osztrák szövetségi kapitány, és magyar kollégája, a Medvescak edzője, Ted Sator.
A cikkben értékelték azokat a törekvéseket, amelyeket a székesfehérváriak tesznek a versenyképesség érdekében évek óta: "Az EBEL-ben egyetlen más csapat sem lép előre olyan fokozatosan, mint a Fehérvár. A magyarok a 2007/08-as szezonban jöttek, és tavaly jutottak először a rájátszásba. Következetes munkával haladnak előre, minden évben tesznek egy lépést. Ez tükröződik a magyar válogatott teljesítményén is. A csapat nagy részét továbbra is magyar játékosok alkotják."
Nem felejtették el észrevenni azt sem, hogy csapatunk legjobb pontszerzői magyar csatárok, eltérően a liga összes más klubjától. Hetényi Zoltánt a liga tán legjobb fiatal kapusának nevezték, de megjegyezték, a nem túl acélos tavalyi védelembe csak egy oszlop érkezett idén, a szlovén Ales Kranjc. A csapat eredményességét meghatározza majd a védekezés minősége, vélték, és rámutattak, nagyon sok lövést engedélyezett az ellenfeleknek a Fehérvár az előző szezonban.
csatoimi 2010.09.15. 14:58:49
-Toboz- 2010.09.15. 15:13:06
bagyula 2010.09.15. 16:52:17
Az ertekeles hoki szempontbol realis, sot akar hizelgonek is mondanam. Meg most sem fogom fel, hogy mi tortent a tavalyi szezonban ugy oktober vege-december kozott! :) Persze a playoff sem volt kutya!
Skandinávia-mánia 2010.09.15. 17:22:57
Nem is olyan buták ezek! :D
peterbalogh 2010.09.15. 18:39:08
hüjeliba 2010.09.15. 19:12:30
Én németül nem tudok, így a angolra fordítva olvastam el. Ha kicsit messzebbről nézed, akkor úgy is lehetne fordítani, hogy bár román állampolgár, de magyar származású.
Nem kell ebben kötözködni, most olvasom a többit, alapos és sok munka van benne.
Érdekes ,hogy a Zágrábnál ő is egyértelműen "horvát útlevéllel rendelkezőnek" jellemzi a játékosokat külön kiemelve azt két- három a helyben született, nevelődött fiatalt akik tavaly pályára léptek.
Tehát tudja a különbséget a honosított és a nemzetiségű között. Sőt külön öröm,hogy a Csiki csapatot egyszerűen magyarozta.
üveg 2010.09.15. 19:34:48
-Toboz- 2010.09.15. 19:50:33
-Toboz- 2010.09.15. 19:51:29
-Toboz- 2010.09.15. 19:52:08
brainska (törölt) 2010.09.15. 20:07:11
@peterbalogh: ezt hívják szerintem távlatos és megalapozott ítéletnek. a válogatottak jelenlegi pozíciója másodlagos, itt klubcsapatokat minősítettek. persze azt, hogy mi lesz belőle (illetve hogy a prognózis mennyiben állja ki a valóság királyvizének próbáját), az nagyon a jövő zenéje - és persze ez egy hasonló MOL Liga-elemzésre is érvényes :)
bagyula 2010.09.15. 20:36:04
kapusLaci 2010.09.15. 20:59:14
Szoljanka 2010.09.15. 21:15:54
kapusLaci 2010.09.15. 21:18:46
De ti kiszurkoljátok,meg a Norbee irta hogy már Villach-bol pont vagy pontok lesznek.
Ugy legyen!Hajrá Volán még azért is!!!
kapusLaci 2010.09.15. 21:20:24
bagyula 2010.09.16. 09:10:31
-Toboz- 2010.09.16. 15:52:36
-Toboz- 2010.09.16. 15:53:40