"Mindig akkor a legrosszabb egy játékosnak, ha nem megy a játék. Vannak ilyen periódusok, és ilyenkor jönnek a hibák. A játékosnál senki nem érzi jobban, hogy mi a helyzet, hogy rosszul játszik, hogy hibázik." Ladányi Balázs Sapa Fehérvár AV19-csatár gondolatai ezek, akivel időről időre elbeszélgetünk a válogatottal és a klubcsapattal kapcsolatos aktuális kérdésekről. A szezonban először tesszük ezt, az EBEL-rajtot megelőző este. A 11-es nyári élményeit olvashatják tovább után.

"Az EHC München elleni két mérkőzés után olyan fásultság ült a csapat tagjaira, hogy nem is értettük igazán, mi van velünk. Naponta két-három kemény edzésünk volt akkoriban, lehet, emiatt történt az egész, de az biztos, hogy semmi nem volt jó, semmi nem volt rendben. A mérkőzéseken nem tudtunk rendes fordulatszámon pörögni, nem mentek a lábak. Elég hosszú ideig tartott ez a szakasz, és nem csak a szurkolók, de mi, játékosok is kezdtünk türelmetlenek lenni a helyzettel kapcsolatban. Pánik nem volt, sokat beszélgettünk csapaton belül és a vezetőkkel is arról, mi lenne a megoldás.

Aztán átálltunk napi egy edzésre, és azóta minden jobb lett. Lehet, mentálisan volt sok a terhelés azelőtt, nem tudom. A múlt heti csapatépítő tábor és összetartás jó ötlet volt, segített az is a helyzet megoldásában. Mindenesetre a játékunk, a munkánk és a közérzetünk is jobbá vált a múlt hét eleje óta. Az edzések ritmusa is más, pörgősebb lett, elkezdtük élvezni a tréningeket, ettől jobb lett a hangulat is, mindennek eredménye egyértelműen látszott a hétvégi emléktornán.

Belátom, a nehéz időszakban kétszer nekem is elgurult a gyógyszerem, de mindenki biztos lehet benne, hogy a tétmérkőzéseken ugyanolyan fegyelmezetten játszom majd, mint tavaly, amikor 52 mérkőzésen összesen 6 kétperces kiállítást kaptam. Nyilván nem minden olvasót érdekel ez a rész, de szeretném elmondani, hogyan láttam ezt a két esetet, mert bár a lelátón sok olyan szurkoló ül, akinek NHL-szintű játékelméleti és -gyakorlati ismeretei vannak, de a pályán játék közben sok minden máshogy tűnik.

Az elsőnél, Dunaújvárosban azt éreztem, hogy uralhatnánk a mérkőzést, de a fegyelmezetlenségek miatt szinte végig hátrányban játszunk. Egy problémás esetnél még én mentem oda Nathan Martzhoz, hogy hagyja a fenébe az egészet, próbáltam fékezni a dulakodást, nyugodt voltam. Sokkal később történt, hogy sípszó után Azari Zsolt hátulról nekiment Horváth Andrásnak, ezért kaptam fel a vizet. Utánakorcsolyáztam, és eltörtem rajta a botomat. Hibáztam, megkaptam érte a kiállítást, és a csapaton belüli házirend szerint a fegyelmezetlenségem miatti büntetést is, amit megérdemeltem.

A második eset a farmcsapatunk elleni meccsen történt. Nagyon barátságos hangulatú találkozón testkontaktus is alig volt. Majd egy olyan ütközést következett, aminek egy házi meccsen még véletlenül sem szabad előfordulnia. Az egyik egyébként teljesen jó fej fiatal játékosunk úgy ütközött térddel Palkovics Krisztiánnal, mint két évvel ezelőtt a Salzburg elleni mérkőzésen a Volán tengerentúli védője, akit több mint tíz meccsre eltiltottak azért.

Én voltam hozzájuk a legközelebb, ezért egyből odakorcsolyáztam a fiatalemberhez, kérdőre vontam, közben kesztyűvel kétszer rávágtam a fejére, az ijedtségen kívül semmi bántódása nem esett. Érezte ő is, hogy nem kellett volna ez a térdelő mozdulat, ezt követően ő jött oda elnézést kérni. A csapatban többen mondták, hogy ők is ugyanúgy reagáltak volna, ha helyettem ők vannak a legközelebb az esethez, többen attól tartottak, Palkovics nem fog felállni az ütközés után. Kis híján kivette fél évre a csapat egyik legjobbját a játékból, ez megengedhetetlen, ezt magyaráztam el a vétkesnek mérkőzés közben.

De térjünk is vissza a csapathoz és a játékhoz. Remélem, az a produkció, amit szombaton és vasárnap nyújtottunk, nem csak fellángolás, hanem a szezon nagy részére is át tudjuk menteni. Természetesen nyilván lesznek hullámvölgyek, de az a fontos, hogy ezek minél rövidebbek legyenek. Úgy látom, mostanában emberelőnyben egyszerűen be tudjuk vinni a korongot, meg tudjuk játszani, fel tudunk állni, még helyzeteink is vannak. Ha ezeket be tudjuk lőni, akkor lehet mindenki elégedett, ez a feladat. Az emberhátrányos védekezésre egyelőre nem sok panasz lehet.

Az Ulf Weinstock-féle letámadásos taktikával a hétvégén nem volt probléma. Amikor lehetett, mentünk előre, amikor nem lehetett, visszazártunk. Amikor hibáztunk a taktikai elemek megvalósításában, akkor improvizáltunk, többször jól, mint rosszul. A taktika maximálisan bejött, ráadásul csapatként dolgoztunk. Voltak hibák, de azért csapat a csapat, hogy ha valaki hibázik, a másikunk segítségére siessen és próbálja kijavítani. A hétvégén látott elemeket szeretnénk megvalósítani az egész szezonban, nagyjából ezt a szisztémát gyakoroltuk a felkészülés során.

Ha átlagban nagyjából ehhez hasonló teljesítményt nyújtunk a szezonban, akkor nem lesznek problémáink. Amikor gödörben voltunk, azért voltam bizakodó, mert azt gondoltam, három hónap alatt nem lehet elfelejteni jégkorongozni. Mindig akkor a legrosszabb egy játékosnak, ha nem megy a játék. Vannak ilyen periódusok, és ilyenkor jönnek a hibák. A játékosnál senki nem érzi jobban, hogy mi a helyzet, hogy rosszul játszik, hogy hibázik. A hegesztő és a szerszámkészítő is hibázik, de én nem értek a hegesztéshez és a szerszámkészítéshez, ezért baromira nem szeretnék beleszólni abba, hogy jó-e a hegesztés, jól működik-e a szerszám. A jégkorong is ilyen összetett problémakör, kívülről sokszor könnyűnek látszanak a dolgok, de a valóság ettől olykor távol áll.

Ebben a szezonban is reálisnak érzem a rájátszásba jutást, azt gondolom, ez a minimális elvárás velünk szemben, és magunkkal szemben is. Ha tavaly sikerült, idén sem adhatjuk alább, bármilyen módon be kell kerülnünk a playoffba. És ha már ott leszünk, akkor jó lenne egy lépcsőfokkal feljebb lépni a létrán, mert ott már bármi lehet. Persze nem lesz könnyű, mert a másik kilenc csapat is nagyjából így gondolkodik erről a kérdésről."