A Canadiens nyerte a harmadik meccset a Keleti-főcsoport döntőjében. A kanadai csapat 5-1-re győzte le a Philadelphiát, ezzel 2-1-re szépített a párharcban.
A brutális első Flyers-győzelem után már a második meccs is kiegyenlítettebb volt, ezen pedig egyértelműen jobb voltan játszott a Montreal. Nemcsak a kapura lövések, helyzetek és gólok tekintetében is felülmúlta ellenfelét a Canadiens. A már 13 gólnál tartó Mike Cammalleri nyitotta a gólok sorát. A Flyers-kapus, Michael Leighton 172 perc és 55 másodperc után nyúlhatott maga mögé megint a playoffban. Ezzel Brian Boucher maradt a franchise csúcstartója 2000-es, 184 perc 45 másodperces góltalansággal. A Philadelphia 4-0 után szépített. A meccs legjobbja a két gólpasszig jutó Roman Hamrlik lett, a fiatal PK Subban pedig három asszisztot jegyzett. Érdekesség, hogy Danny Briere és Simon Gagne is Quebec államban született, és korábban mindketten elmondták, hogy gyermekkorukban a Canadiensnek szurkoltak. A negyedik találkozót megint Montrealban játsszák, szombaton, közép-európai idő szerint este kilenckor.
Rájátszás, 31. játéknap - 2010. május 20.
Montreal Canadiens-Philadelphia Flyers 5-1 (2-0, 2-0, 2-1)
Gól: Cammalleri (Subban, Hamrlik), Pyatt (Lapierre, Moore), Moore (Pyatt, Gorges), Gionta (Hamrlik, Subban), M. Bergeron (Subban, Gomez, ee.), ill. Gagne (Carcillo, Pronger). Kapusok: Halak 25/26, ill. Leighton 33/38.
Keleti főcsoport, negyeddöntők | ||||||
Washington Capitals (1.)-Montreal Canadiens (8.) | 3-4 | |||||
New Jersey Devils (2.)-Philadelphia Flyers (7.) | 1-4 | |||||
Buffalo Sabres (3.)-Boston Bruins (6.) | 2-4 | |||||
Pittsburgh Penguins (4.)-Ottawa Senators (5.) | 4-2 | |||||
Elődöntők | ||||||
Pittsburgh Penguins (4.)-Montreal Canadiens (8.) | 3-4 | |||||
1-3 | 2-1 | |||||
Boston Bruins (6.)-Philadelphia Flyers (7.) | 3-4 | |||||
3-2 | 4-5 |
Döntő | ||||||
Philadelphia Flyers (7.)-Montreal Canadiens (8.) | 2-1 | |||||
05.22. | 05.24. | 05.26. | 05.28. |
Nyugati főcsoport, negyeddöntők | ||||||
San Jose Sharks (1.)-Colorado Avalanche (8.) | 4-2 | |||||
5-2 | ||||||
Chicago Blackhawks (2.)-Nashville Predators (7.) | 4-2 | |||||
Vancouver Canucks (3.)-Los Angeles (6.) | 4-2 | |||||
Phoenix Coyotes (4.)-Detroit Red Wings (5.) | 3-4 | |||||
Elődöntők | ||||||
San Jose Sharks (1.)-Detroit Red Wings (5.) | 4-1 | |||||
4-3 | 4-3 | 2-1 | ||||
Chicago Blackhawks (2.)-Vancouver Canucks (3.) | 4-2 | |||||
4-2 | 1-4 |
Döntő | ||||||
San Jose Sharks (1.)-Chicago Blackhawks (2.) | 0-2 | |||||
05.21. | 05.23. | 05.25. | 05.27. | 05.29. |
Stanley-kupa, döntő | ||||||
0-0 | ||||||
Lacquo 2010.05.21. 11:02:14
wan2bee 2010.05.21. 11:50:39
BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2010.05.21. 12:27:17
Durván fújjolták Prongert meg Briert tegnap!
wan2bee 2010.05.21. 12:30:25
wan2bee 2010.05.21. 12:30:58
Walmer 2010.05.21. 13:39:03
Kiábrándító volt. a Flyers úgy játszott, mintha minden egyes játékosa összeszarta volna magát.
A montrealiak, meg éhes tarbosaurusok módjára vetették rá magukat a Flyersre.
Pillanatnyi kétség nem volt.
SweFan 2010.05.21. 14:06:00
kiralyfi 2010.05.21. 15:00:07
SweFan 2010.05.21. 15:38:20
sean76 2010.05.21. 16:29:43
Amúgy, így máskor is meglephetnek;)
Lacquo 2010.05.21. 18:27:02