A Washington franchise-rekordot döntött. A tavalyi keleti első, a Boston csak az utolsó pillanatokban jutott tovább. Meglepetésre kiesett az erősnek vélt New York Rangers és a tavaly főcsoportdöntős Carolina. A Florida szurkolói 10 éve nem láttak playoffmeccset. A Keleti konferencia alapszakaszának értékelése következik hajtás alatt.
Keleten csak két változás történt a legjobb nyolcban a tavalyihoz képest. Az előző szezonban 10. Buffalo Sabres nyerte a Northeast-divíziót, és a playoffban folytathatja az Ottawa Senators is, amelynek szurkolói óriási csalódásként élték meg a 2009-es kiesést.
Valami hasonlót érezhetnek most a New York Rangers hívei, amelynek bukása a konferencia egyik legnagyobb meglepetése. Bár távozott a klubtól Nyikolaj Zsergyev, majd Nik Antropov, a kiesés így is váratlan. Főleg azok után, hogy szezon előtt érkezett Marian Gaborik, Ales Kotalik és Vaclav Prospal, majd a téli kereskedéseken Olli Jokinen. Épp utóbbi volt az, aki a mindent eldöntő büntetőt elhibázta a Philadelphia elleni ki-ki meccsen.
A tavaly főcsoportdöntőt játszó Carolina pocsék szezonkezdetének köszönheti, hogy nem került a legjobbak közé. Októberben csak két, novemberben három győzelmet szerzett , hiába produkált fantasztikusan idén, ez már kevés volt a továbbjutáshoz.
Nemcsak Keleten, az egész ligában a Washington gyűjtötte a legtöbb pontot, 54 győzelemmel, 121 ponttal franchise-rekordot döntött, megszerezte a President Trophyt.
A New Jerseyben Martin Brodeur minden létező kapusrekordot átírt a szezonban. Ő lett az NHL történetének legtöbb percet pályán töltő játékosa (60 963), a legtöbb meccsen pályára lépett (1030), valamint a legtöbb gól nélküli meccsen védő kapus (104), áprilisban pedig karrierje 600. győzelmét aratta.
A címvédő Pittsburgh negyedik lett, csakúgy, mint tavaly, ugyanakkor ebben a szezonban több győzelmet és pontot szerzett, mint 2009-ben. Az Ottawa el tudta viselni Danny Heatley távozását, elsősorban Daniel Alfredsson és Jason Spezza nyújtott kimagaslót, valamint a veterán orosz csatár, Alekszej Kovaljov, aki a szezon végén megsérült, könnyen lehet, hogy ki kell hagynia a rájátszást.
Az Atlanta szezon közben elveszítette legjobbját, Ilja Kovalcsuk New Jerseybe szerződött, így hiába teljesített erőn felül Makszim Afinogenov és Nik Antropov, a Thrashers megint lemaradt a playoffról. Tampában sem boldogok a szurkolók. Nem sokat ért Steven Stamkos nagyszerű szezonja (51+44), Vincent Lecavalier-vel és Martin St. Louisszal ezúttal sem tudták bevinni a Lightninget a playoffba.
John Tavares kevés volt a New York Islanders jó szerepléséhez, bár sokat javult a tavalyi ligautolsó, de ez még nem elég a legjobb nyolchoz. A Florida és a Toronto szurkolói lassan megszokják, hogy számukra április elején vége a szezonnak. Előbbi 2000, utóbbi 2004 óta marad le a rájátszásról.
A Keleti konferencia végeredménye:
1. Washington Capitals 82 – 54 – 15 – 13 318-233 121 pont
A Caps története legjobb alapszakaszán van túl, annak köszönhetően, hogy Alekszandr Ovecskin mellett Nicklas Backström is felnőtt a feladathoz. Mindketten 100 pont fölött zártak, és Alekszandr Szjomin is eddigi legjobb szezonján van túl. A csapat legjobbja: Alekszandr Ovecskin, 72 meccs, 50+59.
2. New Jersey Devils 82 – 48 – 27 – 7 222-191 103 pont
A Devils sorrendben tizenharmadszor van ott a legjobbak között. Ilja Kovalcsuk érkezésével tovább erősödött a keret, az orosz az Atlantából hozott mutatóival együtt a csapat legponterősebb játékosa lett. A csapat legjobbja: Zach Parise, 81 meccs, 38+44.
3. Buffalo Sabres 82 – 45 – 27 – 10 – 235-207 100 pont
A Sabres a tavalyi pocsék szereplés után idén megnyerte a csoportját. Amikor legutóbb ez történt – 2007-ben –, a konferencia-döntőig menetelt. Tyler Myers elsőévesként és védő létére lett csapata ötödik legtöbb pontot szerző játékosa. A csapat legjobbja: Derek Roy, 80 meccs, 26+43.
4. Pittsburgh Penguins 82 – 47 – 28 – 7 – 257-237 101 pont
A Penguins semmi különöset nem csinált az alapszakaszban, így is simán továbbjutott. A Crosby, Malkin, Goncsar hármas 236 pontot termelt. Főleg a szezon első felében rengeteg sérülés gátolta a munkát. A csapat legjobbja: Sidney Crosby, 81 meccs, 51+58.
5. Ottawa Senators 82 – 44 – 32 – 6 – 225-238 94 pont
Heatley távozása mégsem érintette annyira érzékenyen a Senst, mint azt előre jósolták. Volt egy nehéz időszaka a csapatnak, amikor Milan Michalek, Jason Spezza és Daniel Alfredsson is sérült volt. A csapat legjobbja: Daniel Alfredsson, 71 meccs, 20+51.
6. Boston Bruins 82 – 39 – 30 – 13 – 206-200 91 pont
A tavalyi keleti első csak nagyon nehezen jutott el a playoffba. A Vezina-trófeás Tim Thomas helyett Tuukka Rask produkált nagyszerű évadot, jó eséllyel pályázik az év újonca díjra. Továbbjutásuk a Buffalo elleni meccsen dőlt el, ahol minden idők leggyorsabb három emberhátrányos gólját lőtték, 64 másodperc alatt. A csapat legjobbja: Patrice Bergeron, 73 meccs, 19+33.
7. Philadelphia Flyers 82 – 41 – 35 – 6 – 236-225 88 pont
Csak az alapszakasz utolsó meccsén dőlt el a továbbjutása. A Flyers sokáig magabiztosan állt playoffos helyen, de aztán a két kezdő kapus – Ray Emery és Michael Leighton – megsérült, sőt a farmcsapattól igazol Johan Backlund is. A végén Brian Boucher bravúrjai hozták meg a sikert. A csapat legjobbja: Mike Richards, 82 meccs, 31+31.
8. Montreal Canadiens 82 – 39 – 33 – 10 – 217-223 88 pont
Mike Komisarek, Alekszej Kovaljov és Saku Koivu, valamint a klub 100 éves történetében először csapatkapitány nélkül vágott neki a szezonnak a Canadiens. Edzőt, GM-et, tulajdonost váltott, a zaklatott szezonnak nyolcadik hely lett a vége. A csapat legjobbja: Tomas Plekanec, 82 meccs, 25+45.
9. New York Rangers 82 – 38 – 33 – 11 – 222-218 87 pont
A novemberi és januári negatív mérleg vezetett a Rangers bukásához. Pedig a szezon előtt jelentősen erősödött a keret, sokan már bajnoki álmokról beszéltek. Hiába nyert meg utolsó 10 meccséből hetet a csapat, a legfontosabbat, a Philadelphia ellenit elbukta. A csapat legjobbja: Marian Gaborik, 76 meccs, 42+44.
10. Atlanta Thrashers 82 – 35 – 34 – 13 – 234-256 83 pont
Még Ilja Kovalcsuk távozása után is volt esélye a playoffra a csapatnak. Makszim Afinogenov és Nik Antropov nagyszerű idényt produkált, de ez most nem jött össze. A csapat legjobbja: Nik Antropov, 76 meccs, 24+43.
11. Carolina Hurricanes 82 – 35 – 37 – 10 – 230-256 80 pont
A pocsék szezonkezdetet már nem tudta korrigálni a Canes. Két hónap után csak öt győzelme volt, október 10. és november 13. között 14 meccsen kapott ki. A csapat legjobbja: Eric Staal, 70 meccs, 29+41.
12. Tampa Bay Lightning 82 – 34 – 36 – 12 – 217-260 80 pont
A Rangers kiesése mellett a másik meglepetés, hogy a Tampa remek kerettel három éve képtelen a rájátszásba jutni. Az újjáépítés már megkezdődött, Brian Lowton GM és Rick Tocchett főedző lemondott. A csapat legjobbja: Steven Stamkos, 82 meccs, 51+44.
13. New York Islanders 82 – 34 – 37 – 11 – 222-264 79 pont
Ha úgy nézzük, az Islanders 18 pontot javult tavaly óta, ami jelentős előrelépés, de a playoffhoz kevés. Az új Gretzkyként beharangozott Tavares feleannyi pontot csinált, mint nagy elődje első NHL-es évében. A fiatal csapat így is sokáig a playoff közelében volt. A csapat legjobbja: John Tavares, 82 meccs, 24+30.
14. Florida Panthers 82 – 32 – 37 – 13 – 208-244 77 pont
Tíz éve nem láttak playoffmeccset Sunrise-ban. Egyetlen sztárjuk, a kapus Vokoun kevés a sikerhez. A Panthersnek ebben a szezonban esélye sem volt. Ha jövőre sem sikerülne, az már NHL-rekord lenne. A csapat legjobbja: Stephen Weiss, 80 meccs, 28+32.
15. Toronto Maple Leafs 82 – 30 – 38 – 14 – 214-267 74 pont
Hiába ígérnek már évek óta a vezetők ütőképes csapatot, idén sem sikerült ilyet összerakni Torontóban. A Maple Leafs a szezon első nyolc meccsének egyikét sem tudta bírta megnyerni, amire még nem volt példa a klub 1917 óta íródó történetében. A csapat legjobbja: Phil Kessel, 70 meccs, 30+25.
A csapatok neve után a meccsek, majd a győzelmek, vereségek és a hosszabbításban elveszített meccsek száma szerepel. Utána gólkülönbség és a pont. A csapat legjobbjánál azt vettük figyelembe, aki az egész szezont ott játszotta végig.
Bpstars 2010.04.13. 16:28:03
- ez a canes ellen volt.
B Dániel · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2010.04.13. 17:07:53
Buchek8 2010.04.13. 17:32:59
Thresher 2010.04.13. 18:39:38
Thresher 2010.04.13. 18:40:10
Dukla Trenčín 2010.04.13. 18:52:18
FRee · http://www.amatorhoki.hu 2010.04.13. 18:57:50
Kiraly 2010.04.13. 19:14:26
En is lattam es szerintem nem volt jobb az a csapat. Szerencses volt a csapat hogy a donto be bejutott Detroit ellen - konnyu volt az ut nekik. Az elozo evbe es a kovetkezo szezonbe nem is jutott a playoffba. Szerintem ez a 2010 verzio erosebb.
csatoimi 2010.04.13. 19:49:37
Buchek8 2010.04.13. 20:12:29
Dukla Trenčín 2010.04.13. 20:13:01
Hunhockey29 2010.04.13. 20:43:32
Csikibika88 2010.04.13. 21:15:32
Bpstars 2010.04.13. 21:20:19
Buchek8 2010.04.13. 22:15:02
sean76 2010.04.13. 22:31:03
Tillasz 2010.04.13. 22:49:35
Thresher 2010.04.13. 23:31:17
stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2010.04.14. 10:50:52