Kanada és az Egyesült Államok 16 mérkőzést játszott az olimpiák történetében. Tízszer Kanada nyert, háromszor az USA, ugyanennyi döntetlen volt. Legutóbbi csatájukat a múlt héten vívták, az amerikaiak nyertek 5-3-ra. 2006-ban Torinóban nem találkoztak, 2002-ben Salt Lake Cityben pedig 5-2-re győzött Kanada a döntőben. Hazai csapat harminc éve nyert legutóbb olimpiát, az Egyesült Államok tett csodát Szovjetunió ellen Lake Placidben. Hajtás alatt még egy kis statisztika és sok-sok nyilatkozat.

A mostani a hatodik olyan olimpia, amikor playoff rendszerű a lebonyolítás. Azóta nem fordult elő, hogy veretlenül diadalmaskodjon valamely csapat. Ryan Milleréket most egy győzelem választja el ettől. Legutóbb 1988-ban a szovjetek nyerték meg minden találkozójukat. A döntőbe a két leggólerősebb csapat jutott. Érdekesség, hogy Sidney Crosby az egyenes kieséses szakasz három meccsén mindössze egy pontot szerzett, a németek ellen ő lőtte csapata ötödik gólját.

Roppant furcsa, hogy a magyar idő szerint vasárnap este negyed tízkor kezdődő mérkőzést két kanadai játékvezetőre bízták, ráadásul az egyik vonalazó kolléga is hazai lesz. A négyesbe egy finn vonalbíró fért még be. Meglepő, hogy az utolsó meccs előtt a kanadai táblázat élén két szlovák játékos áll.

Mike Babcock kanadai szövetségi kapitány felfokozott hangulatban várja az összecsapást: "Nagyon szeretnénk, ha a Crosby, Iginla, Staal támadósor offenzívebb játékot mutatna. Jó lenne, ha ismét gólt lőnének, tudom, ez az ő vágyuk is. Nem érdekel, milyen név van a hátakra írva, nem teszek különbséget játékosaim között. Egy a fontos, több gólt kell lőnünk, mint az ellenfél. Fontos, hogy több időt töltsünk a kapujuk előtt. Az első mérkőzésünkhöz képest még több kipattanóra van szükségünk, hogy Ryan Miller mögé tudjuk lőni a korongot. A csoportmeccsen sok lehetőséget kihagytunk, és nem volt elég ilyen helyzetünk. Tudjuk, hogy egész Kanada ránk figyel. Aranyat akarunk nyerni az országunknak, mindenkinek, aki értünk szurkol, de elsősorban magunknak akarunk bizonyítani. Azt gondolom, ez a fajta nyomás pozitívan hat játékosaimra. A mai élsportolók adrenalinfüggők, és ennél a hangulatnál jobban semi nem tudja őket feldobni. Aki járt az olimpiai faluban, kétféle sportolót láthatott, felajzottat és összetörtet. Ahogy járom Vancouver utcáit, látom, mindenki emelt hangulatban szurkol Kanadának, és fantasztikus, mennyire élvezik az olimpiai eseményeket. A védelmünk nagyon aktív, néha aktívabb, mint a támadóink. De ezt is kérjük tőlük. Boyle, Doughty, Keith, Niedermayer ilyen típusú játékosok. Erre is építhetünk."

Babcock háromszor vett részt hetedik mérkőzésen Stanley-kupa-döntőben. Feltették neki a kérdést, össze tudja-e hasonlítani azokat az olimpiai döntővel. "Ezek olyan élmények, amelyek élete végéig elkísérik az embert. Emlékszel azokra, akikkel átélted, és tudod, valami különöset hajtottál végre. Most imét egy életre szóló lehetőséget kaptunk, és jól akarjuk megoldani a feladatot. Ezért jöttünk az olimpiára. Mindig megéreztem, mikor kell motiváló beszédet tartanom az öltözőben, és mikor nem. Ezúttal nem kell sokat mondanom. Roberto Luongo nagy dolgot csinált az elődöntőben. Minden játékosnak adódnak pillanatai pályafutása során, amikor nevet, még nagyobb nevet szerezhet. Kapusunk ezúttal élt ezzel a lehetőséggel. Nagy ember lett belőle. Hazai pályán játszik, imádja, amikor a közönség egy-egy védése után üvölti, hogy Louuuu."

"Izgalmas, hogy épp az amerikaiak lettek a legnagyobb ellenfeleink – nyilatkozta Sidney Crosby. – Magabiztosak vagyunk, de nem bízzuk el magunkat, tudjuk, a legnehezebb mérkőzésünk még hátravan. Nagyon erős csapatot alkot ellenfelünk, játszottunk velük alig egy hete, megtapasztalhattuk, mit tudnak. Kanadai színekben küzdhetünk, ez feldob minket, tele vagyunk energiával. Az emberek azt várják, hogy ez egy még intenzívebb, még érzelemgazdagabb mérkőzés lesz. Pedig ha elvonatkoztatunk mindentől, akkor ez is csak egy a többi közül. Csak a végén a győztes olimpiai bajnokká válik."

"Sorunk nem lőtt sok gólt mostanában, de nem gondolom, hogy nem jól mentünk – magyarázkodott Eric Staal. – Sok lehetőségünk volt, de nem nagy gond, hogy kimaradtak, mert nyertünk. A következő meccsünkön olyan csapattal játszunk, amely ellen jó eredményt érhetünk el erősségeink révén. Ismét jó meccskezdésben bízunk. Az előző két alkalommal így kezdtünk, és ez megkönnyítette a dolgunkat. Ez fontos tényező lehet a döntőben is. Nem a visszavágás hajt minket az USA ellen, hanem az, hogy ez maga az olimpiai döntő. Aranyéremért jöttünk, győzni akarunk."

"Az amerikaiaktól elszenvedett vereség ébresztő volt számunkra – jegyezte meg Ryan Getzlaf. – Kemény, jó hokit játszik az Egyesült Államok, de felkészülten várjuk a döntőt. Uralnunk kell a korongot. Az lenne a nagy dolog, ha ők jönnének előre, ahogy csak tudnak, mi pedig elszednénk tőlük a korongot, és visszatámadnánk. Nem tudom, hogy nagy meccs lesz-e, de hátborzongató élményre számítok."

Scott Niedermayer véleménye: "Mindkét csapatban sok nagyszerű fiatal játékos van. Ha a csapat jól védekezik, akkor a védők könnyen tudnak támadólag fellépni."

A sokat dicsért Roberto Luongo egész életében keményen dolgozott azért, hogy itt lehessen: "Ryan Miller kiváló kapus, de nem tartok tőle. A csatáraiktól tartok. Az amerikaiak észak-amerikai stílust játszanak, pontosabban, északi-délit, klasszikus NHL-es hokit. Nem mondhatom, hogy korábban nem láttam még hasonlót."

Chris Pronger szerint "izgamas ebben a játszmában részt venni, de csak részt venni nem elég. Előbb-utóbb minden torna véget ér, az utolsó lépést kell megtennünk e folyamatban. Tudjuk, keményen akarnak kezdeni, de mi is ezt tervezzük. Még keményebbek leszünk az elején, mint az oroszok ellen voltunk."

Az amerikaiak talán visszafogottabbak. "Ryan Millerrel a kapuban kezdünk – jelentette be Ron Wilson szövetségi kapitány. – Magabiztos volt eddig, és az a célunk, hogy a döntőben is megtisztítsuk a kapu előtti területet. Nagyon jól tudjuk, mire számíthatunk Kanadától. Megnéztünk róluk egy csomó videót. Jó néhányukat edzettük különböző csapatokban, ismerjük az erősségeiket. Miller olvassa a játékot, tudja, ki hogyan lő. Egyszóval miatta nem aggódom. Sokkal jobban izgat, miként tudjuk megfelelőképpen ostromolni Luongo kapuját. A kanadai csapat tele van szupersztárokkal, akik gól- vagy pontkirályok, NHL-es csapataik legjobbjai, különböző díjakat nyertek, mindannyian kiemelkedő fizetésért játszanak. Egyértelműen a világ legjobb játékosai ellen játsszuk a döntőt, akik ráadásul saját közönségük előtt szerepelhetnek. Csak azt kértem a mi fiataljainktól, nyugodjanak meg, lazítsanak, ez kell legyen életük meccse. Valami olyasmi következik vasárnap, amire örökké emlékezni fognak. A saját játékunkat igyekszünk játszani. Ha Kanada nagy erőkkel nekünk esik, meghozzuk a megfelelő intézkedéseket. De azt nem éljük túl, ha fedezékbe vonulunk. Bele kell állnunk a csatába, meg kell próbálnunk támadni. Nem játszhatunk kivárásra, mert láttuk, mi lett azokkal a csapatokkal, amelyek nem akartak építkezni, csak várták, hogy Kanada hibázzon. Nekünk kell kikényszeríteni azokat a hibákat. Mindkét válogatott az észak-amerikai stílusra épít: gyorsaság, támadás, lövés, ütközéssel befejezett akciók. Nem akarunk változtatni ezen."

"Mindenki izgatott, de majd meglátjuk, mire megyünk – mondta Ryan Suter. – Az a helyzet, hogy mi semmit sem veszíthetünk. Kimegyünk, és játszunk egy jót. Persze nagyon keményen odatesszük magunkat. Azokat a dolgokat akarjuk folytatni, amiket eddig is mutattunk, és jól tudunk csinálni. Tudjuk, hogy Kanada egyből ránk akar majd repülni. Jobbak akarnak lenni nálunk, de mi is jobbak akarunk lenni. Nagyon sok jó kaliberű játékosuk van, a kanadai a legtehetségesebb csapat a tornán, ez nem vitás. Odahaza az utolsó meccsünket több mint nyolcmillióan nézték. EZ a hokiválogatott esetében nagy szám, és reméljük, tovább nő a döntő alatt."

"Az előző győzelmünk Kanada ellen a torna egyik fordulópontja volt – filozofált Ryan Miller. – Megmutattuk, meg lehet verni ezt a Kanadát is. Attól, hogy döntőt játszunk, nem változik meg minden. Ez jégkorong, amit jégen játszanak ütőkkel és koronggal. Kimegyek a jégre, és bízom benne, hogy a szerencse mellém áll a kellő pillanatokban."

"Bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk őket verni – utalt vissza a csoportmeccsre David Backes. – Az erőbedobásunkat és a játék színvonalát tovább akarjuk emelni. Ez lesz pályafutásom legnagyobb meccse. Aranyérmet viselni a nyakadban fantasztikus élmény lehet. Nincs esélyese a döntőnek, valódi párviadal áll előttünk. Sokan azt mondják, lecsaptuk a kanadaiakat a csoportmeccsen. Én azt mondom, felébresztettük őket."

A fiatalok közt is fiatal Bobby Ryan azt mondja, "csak NHL-játékosok szerepelnek a döntőben, ezért nyilván ennek megfelelő hoki várható. Minden milliméterért meg kell majd dolgozni. Az érzelmeinket kontrollálnunk kell, mert a közönség a kanadaiak hetedik embere lesz. Úgy gondolom, velünk ellenséges lesz a nézősereg, de jópofa lesz az egész."

"Az egész tornán jól játszottunk, már csak ezért is hihetünk magunkban – állapította meg Zach Parise, aki éppenséggel lassan lendült bele. – Nagyon izgatott a csapatunk. Van pár játékosunk, akik idegeskednek, de ezt jó dolognak tartom. Hallottam, hogy külön is figyelnek rám a kanadaiak, ami felvillanyoz. Több gólveszélyes játékos is van csapatunkban rajtam kívül."

Chris Drury kifejezetten örülök annak, hogy korán, helyi idő szerint délben játszanak, ezért korán is kelnek vasárnap. "Ez nem garancia semmire, de fellelkesít a tudat, hogy nemsokára csatába indulunk a világ legjobbjai ellen."