A Mol Liga-alapszakasz utolsó játéknapján az OB I-es bónuszpontok jelentik a tétet. A tegnapi SC Csíkszereda–Újpest mérkőzést követően a közös liga rájátszásának kialakult a menetrendje. Ma három mérkőzésen lehet szurkolni a kedvenc csapatoknak.
Magyar idő szerint 13:45-kor kezdődik az SC Csíkszereda–Újpest párharc második felvonása. A hazaiak tegnap simán nyertek a tartalékos lilák ellen, az azóta Roczanov sérülése miatt tovább fogyatkozott vendégek győzelmi esélyei ma is szerények. A mérkőzést a legfrissebb verzió szerint felvételről, 16:30-tól közvetíti a Sportklub Tv.
Az idei szezon minden korábbinál kiegyenlítettebb. Bár a Dab.Docler nagyon ellépett a mezőnytől, a másik négy csapat körbeverése miatt az alapszakasz utolsó játéknapja előtt még három klub pályázik a bónuszpontokat érő két helyre az OB I.-ben. Az Újpest ebbe a küzdelembe már nem szólhat bele, a tőle egy, illetve két egységgel lemaradt Ferencváros, illetve Vasas este fél hattól hazai pályán még szerezhet pontokat. A Ferencváros van nehezebb helyzetben, hiszen a szezonban eddig ellenállhatatlan Dab.Docler látogat Erzsébetre. Reményt adhat a zöldeknek, hogy ahhoz a három csapathoz tartoznak, akiknek már sikerült pontot rabolniuk az éllovastól. A Vasas a Miskolcot fogadja, papíron ez a feladat ígérkezik könnyebbnek, de a borsodiak fogadkoznak.
Ha a Ferencváros legalább egy pontot szerez, megelőzi az újpestieket, a káposztásmegyerieknek ehhez rendes játékidőben szerzett győzelemre van szükségük.
csatoimi 2010.01.17. 12:07:03
Ezzel a temat lezartam. Hajra, jegkorong!!!
0rs 2010.01.17. 12:10:59
csatoimi 2010.01.17. 12:24:22
Uteapu 2010.01.17. 12:25:34
csatoimi 2010.01.17. 12:31:02
Uteapu 2010.01.17. 12:32:36
csiki hokis 2010.01.17. 12:37:52
csatoimi 2010.01.17. 12:46:35
2010.01.17. 13:15:39
@csatoimi:
streamet nem tudtok az élő adáshoz? +köszönném ha tudtok ilyet..
pokerface (törölt) 2010.01.17. 16:08:29
Én azt írtam konkrétan, hogy Árpiról azét nem feltételezném, hogy ennyire elszakadjon a cérna mivel fejlett hokikultúrát megjárt sportoló és nyílván nem ott tartana ahol most van...
mik vogymuk 2010.01.17. 16:18:02
mik vogymuk 2010.01.17. 16:19:44
Fugeute 2010.01.17. 16:41:47
Azért ne lepődjön meg senki, ha Újvárosban esetleg nem lenne ez a fene nagy különbség a kiállításokban.
A hangulat is más lesz - minden értelemben.
No meg a végeredmény is.
Zsootika 2010.01.17. 16:45:26
csatoimi 2010.01.17. 16:56:22
Rock me Amadeus 2010.01.17. 17:00:15
Meg Borbás góljánál se ordította Léderer, hogy vezetünk, úgyhogy így unalmas a közvetítés.
Fugeute 2010.01.17. 17:14:25
pörgessük tovább
Én meg azt remélem, a szeredai játékosoknak nem lesz okuk bármit is kikiabálni, mert fentről - hogy egy szurkolótársamat idézzem - legfeljebb hóvirágeső hull majd a nyakukba.
rumanigge 2010.01.17. 17:26:22
2002-ben a Dunaferr - Alba Volán döntő utolsó mérkőzésén mondta Spiler István, hogy az NHL-ben a következő lehetséges szabálymódosítás az lesz, hogy 5 mp-nél tovább nem lehet majd a kapu mögött (trapézban) tartózkodni.
A románok megelőzték az NHL-t, be**arok.....
csatoimi 2010.01.17. 17:26:34
SportClub 2010.01.17. 17:29:48
De másképp szép meccs volt.:)
Rock me Amadeus 2010.01.17. 17:42:56
Ennyi erővel az SC-sek nem támadták meg, tehát az egész csapat passzív volt.
Fugeute 2010.01.17. 17:44:02
Azt azért fontosnak tartom leszögezni, hogy a szeredai drukkerek 95 százalékával bármikor meg tudok inni nem kevés csíki sört a kantinban.
Írta már valaki: meg kell oldani a vendégkispad feletti rész teljes szeparálását plexivel, az öltözőbejárat felett is. Az sokat segítene. Mert így csak a harag, a keserűség gyűlik. Kinél ezért, kinél azért.
76ers 2010.01.17. 17:47:16
Rock me Amadeus 2010.01.17. 18:02:22
2010.01.17. 18:15:07
brainska (törölt) 2010.01.17. 18:18:32
brainska (törölt) 2010.01.17. 18:19:33
brainska (törölt) 2010.01.17. 18:21:42
76ers 2010.01.17. 18:36:03
Spigott 2010.01.17. 18:46:31
brainska (törölt) 2010.01.17. 18:53:18
Spigott 2010.01.17. 19:17:56
naeztaztáneccerértemhejj 2010.01.17. 19:45:52
freddyD 2010.01.17. 19:55:09
rmad 2010.01.17. 19:56:44
Spigott 2010.01.17. 19:57:08
CTZ78 2010.01.17. 19:57:21
Spigott 2010.01.17. 19:57:52
CTZ78 2010.01.17. 19:58:38
OliBLOOD 2010.01.17. 19:59:05
regi.icehockey.hu/magyar/fegy09.php
Spigott 2010.01.17. 19:59:49
OliBLOOD 2010.01.17. 20:00:02
Nem értem ezeket a feltételezéseket. Nemrég a Vasas szurkolók jöttek ilyennel.
freddyD 2010.01.17. 20:00:06
Spigott 2010.01.17. 20:00:18
CTZ78 2010.01.17. 20:00:33
OliBLOOD 2010.01.17. 20:01:05
CTZ78 2010.01.17. 20:01:06
Spigott 2010.01.17. 20:01:12
Spigott 2010.01.17. 20:03:25
Spigott 2010.01.17. 20:06:18
Xardas 2010.01.17. 20:06:28
zsoci :)
Xardas 2010.01.17. 20:07:25
Spigott 2010.01.17. 20:10:22
Spigott 2010.01.17. 20:11:11
CTZ78 2010.01.17. 20:12:10
Xardas 2010.01.17. 20:13:06
Persze ez a négyesdöntő előtt nem jelent semmit, de azért szép :)
Spigott 2010.01.17. 20:15:22
CTZ78 2010.01.17. 20:16:12
Miskolcifan 2010.01.17. 20:16:26
kisby 2010.01.17. 20:27:14
forestjr 2010.01.17. 20:27:17
budspencer 2010.01.17. 21:16:23
Nem értem. Hol van ilyenkor az edző? Na mindegy, kimérgelődtem magam pedig reménykedtem, hogy megleckéztetik a Starst. Talán a negyedik sor ment jól, legalább akart, hajtott a többit nem értékelném.
Miskolcifan 2010.01.17. 21:30:59
Pont arról írtam pár napja én is,hogy egyszerűen nem tudják a játékosok,hogy kinek mi a dolga előnyben...Dühítő nagyon.