A válogatott keretbe hét játékost adó dunaújvárosiak kérésére már ma lejátsszák a második Brassó-Dab.Docler mérkőzést. Összefoglalónk is van. Tovább után a részletek.
Tegnap újabb nagy verést kapott a Brassó, egyelőre nem igazán látszik az alagút vége. Szerencsétlenségükre a mezőny jelenlegi legjobb formában levő csapata vendégeskedik náluk, így nem lesz könnyű összeszedni magukat. Antal Előd edző a mérkőzés után morális problémákat látott, korábban az ellenfelek erőnléti problémákat említettek a brassóiaknál, komoly edzői feladat lesz gatyába rázni a nyáron a tavalyi Mol Liga győztes HC Csíkszereda hazai húzójátékosaival erősítő csapatot. Velük ellentétben a Dab.Docler sem erőnléti, sem morális gondokkal nem küzd, úgy néz ki, mostanra MacCallum mesternek azt is sikerült elérnie, hogy a csapat a megnyugtató vezetés megszerzése után se engedjen ki. A csapat fölényesen vezeti a Mol Ligát, ma újabb lépést tehetnek a négyes döntő felé.
A tegnapi, kissé viharos véget ért Újpest-Ferencváros mérkőzésről összefoglalónk is van, melyet alább nézhetnek meg.
A három újpesti és két ferencvárosi játékos eltiltását eredményező bunyót szintén meg tudjuk mutatni.
Az utolsó 100 komment: