A saját munkájából mindenki annyit próbált megspórolni, amennyiről azt gondolta, hogy az még belefér, és úgysem lesz baj belőle, emelte ki a súlyos jesenicei vereség fő okát Énekes Lajos Fehérvár-edző. Az EBEL-ben ilyet nem lehet gondolni, mert nagyon hamar bekövetkezik a baj, tette hozzá. A magyar bajnok péntek után vasárnap sem tudta megszakítani sorozatát, hatodik EBEL-vereségét szenvedte el a szlovén városban.
"Hosszú utazás utáni módon kezdtük a mérkőzést, gyorsan gólt kaptunk. Utána voltak ígéretes támadásaink, de befejezések nemigen, egyenlítő gólunkon kívül még egy lövést küldtünk kapura az első húsz percben, ami természetesen nagyon kevés. A hazaiak jól kezdtek, de már ekkor is látszott, hogy ez a Jesenice az utóbbi évek legkönnyebben verhető Jesenicéje. Az első harmad után korrigáltunk a hibákon, a szünetben átbeszéltek a pályán is visszaköszöntek, támadásban aktívak lettünk, 16:9 arányban nyertük ezt a periódust. Sajnos gólt kaptunk ismét, így az utolsó húsz percre 2-1-es hátrányban mentünk ki. Ezzel együtt ez volt az a harmad, amellyel nagyjából elégedettek voltunk.
A harmadik harmadban kiegyenlítettünk, 2-2 után úgy éreztem, jó esélyünk van a győzelemre. Ezt követően azonban abszolút nem az elképzeléseinknek megfelelően alakult a mérkőzés. Elkezdtük kapni a szokásos kiállításokat, amelyek miatt egy szót nem szólhatunk, noha nem mindig és nem mindenkinek fújják be ezeket. Jöttek az úgynevezett lusta kiállítások, amikor valamelyik játékosunk a korcsolyázómennyiséget visszahúzással próbálja kompenzálni. Igazán bosszantó, hogy ezt a legtöbbször ártalmatlan helyzetben tesszük, most is a kapu mögött a sarokban vagy a pálya középső harmadában kaptunk ilyeneket. Ezen a mérkőzésen az emberhátrányos védekezésünk borzasztó gyengére sikeredett. Ebben a harmadban négyből három gólt hátrányban kaptunk. Mindháromban nem úgy játszottuk a védekezőjátékot, ahogy begyakoroltuk, és ahogy várható lett volna, volt valaki, aki hibázott. Mintha nem mertünk volna úgy játszani, ahogy szoktunk.
A kapuban Hetényi Zoltánnak olyan hibája nem volt, ami miatt elmarasztalást érdemelne. Annak ellenére, hogy a góloknál épp nem voltak a jégen, játszott a negyedik sorunk is, persze kevesebbet, mert sok volt a speciális játék, és ezekben elsősorban nem ők vannak a játéktéren. Flinta Botond a második harmad végéig sok lehetőséget kapott, a harmadikban kevesebbet, Benk András most nem lépett jégre. Ezt a mérkőzést magunknak tettük nehézzé és a végén kicsit szégyenteljessé. Ezért nem is pihenhetünk, hétfő hajnalban hazaérünk, délután már edzünk is, na meg átbeszéljük a történteket. Keddig igen sok dolgunk van. A Jesenice ellen túl sok biztató jel nem volt a játékunkban, úgy érzem, a csapat szerkezetén újfent alakítanunk kell valamelyest."
Jarmo Tolvanen, a Fehérvár vezetőedzője a mérkőzés után a következőképpen értékelt: "Mindenki láthatta, hogy a harmadik harmadban összeomlott a játékrendszerünk. Nagyon elégedetlen vagyok a védekezésünkkel, sok emberünk olyan hibákat vétett, amelyek megengedhetetlenek. Az első két harmad alapján azt gondoltam, legalább egy pontot el tudunk hozni Jesenicéből, de ez a terv egy perc alatt meghiúsult. Ha még agresszívebbek lettünk volna, talán tartjuk a lépést a Jesenicével. Nyugodt munkára van szükségünk, haladnunk kell tovább. A szezon elején vagyunk, még mindenre van esélyünk."
Kollégája, Ildar Rahmatullin megemlítette, hogy minden győzelem édes, főleg, hogy három vereség után végre két pontot szereztek. Ezzel együtt csapata játékát nem minősítette jónak, és utalt rá, voltak nehéz pillanataik. A reakciók alapján megállapíthatjuk, egymás után két győzelmi lehetőséget szalasztott el az EBEL-ben a magyar bajnok.
exL:1 2009.09.21. 11:11:53
Pierre 2009.09.21. 11:30:39
minek ide a Tolvanen, meg a Lajos... hogy eddig nem jöttek rá erre!
Raon 2009.09.21. 11:32:02
KCs 2009.09.21. 11:36:37
Dany 2009.09.21. 11:37:20
yeti2 2009.09.21. 11:39:53
Raon 2009.09.21. 11:47:10
Egyébként ha kötkedni akarnék, azt mondanám, azért is hülyeség amit írtál, mert ilyen alapon akkor semmi értelme nem lenne az időkéréseknek, hisz ott nyilván nem fog az edző semmi újat mondani, csak kiemelni valamit fél percben, amit a játékosok előtte már éveken át hallgathattak.
KCs 2009.09.21. 11:54:45
Saját magadnak mondasz ellent. Igazad van, hogy ezek lélektani dolgok, éppen ezért nem az olyan típusú, értelemre ható módon lehet megoldani őket, mint hogy explicite felhívod a figyelmet a szabálytalanságok káros következményeire.
Sokkal inkább egy önbizalomra és egymás iránti bizalomra épülő légkör megteremtésével, ahol senki nem saját maga akar - tudat alatt akár - megoldani mindent, hanem csapatban gondolkodva, a társaiba vetett hitére építve a legegyszerűbb, leghatékonyabb megoldásokkal igyekszik játszani. Ugyanakkor - és ebben áll a dolog nehézsége és egyben szépsége is - ez nem szabad, hogy könnyelműségbe, flegmaságba csapjon át, mondván, hogy majd a másik megoldja.
qx92 2009.09.21. 11:59:41
A kommenteket olvasva arra kovetkeztettem hogy Mihaly Arpi jol nyomja a Volanban is es ennek orulok ha nem igy van valaki cafoljon meg hogy ne legyenek teves elkepzeleseim
qx92 2009.09.21. 12:01:27
Dany 2009.09.21. 12:01:35
Uteapu 2009.09.21. 12:03:04
A szabálytalanságok zöme helyezkedési hiba,lassúság vagy lassú reagálás,de ezt mindannyian tudjuk.Ezen lehet változtatni sok munkával.Hiba nélkül nincs játék,a hibákat kell minimalizálni.Össze fog ez jönni.
Raon 2009.09.21. 12:05:12
Egyébként nem tudtam, hogy sportolsz, ezek szerint rosszul emlékeztem, elnézést. Szabad érdeklődni, hogy mi az? (én kispályán focizok)
Raon 2009.09.21. 12:07:14
vaze 2009.09.21. 12:24:24
egyébként szerintem ez a Volán az eddigi a legerősebb, az első "mikrociklusból" is van még hátra két meccs, talán kicsit több türelmet érdemelnének ezek a játékosok, de a szurkoló meg persze hajlamos a "dödögésre"
Pierre 2009.09.21. 12:27:36
2009.09.21. 12:32:55
Persze én is bosszús vagyok a 3 vereség miatt, de 4.-ből 1 győzelem azért már van, az pedig a Salzburg ellen!!
Ennek alapján azért tudnak a fiúk, csak össze kell érni a lehető leghamarább, hogy a hajó közelében maradjunk.. Türelem, türelem :-))
KCs 2009.09.21. 12:34:40
Horiko 2009.09.21. 12:42:22
Nagyon nehéz időszakon vannak túl, és vannak jelen pillanatban is. Szerintem Tolvanen és Énekes Lajos sem hibáztatható, nem lehet azt mondani, hogy ez csak az ő hibájuk. Valaki már írta korábban valamelyik bejegyzéshez, hogy nagyon hiányzik egy igazi vezéregyéniség a csapatból, néha tényleg úgy botorkálunk a pályán mint egy hadvezér nélküli hadsereg. Nem biztos, hogy olyan problémánk van amit egy két edzői jó tanáccsal rendbe lehet rakni. Ami elszomorít az az, hogy egyenlőre nem látom a kiutat ebből a lelki válságból ami most a fiúkat körülveszi. Nem akarok neveket írni de tényleg vannak olyan játékosok (magyarok)akik a tavalyi önmagukhoz képest sokkal gyengébben teljesítenek.
Elképesztően szép megmozdulásokat láttam tőlük tavaly most viszont szinte semmit. Természetesen nem szeretném túl dramatizálni, azért profi játékosokról beszélünk, meg fogják oldani ezt, és át fognak lépni a nehézségeken.
brekeke888 2009.09.21. 12:44:52
ardea 2009.09.21. 12:51:29
Jól játszanak a srácok, az erejük rendben van, hajtanak, a szünetek után kitűnik, hogy felfogják az utasításokat, gyakran látom, hogy megcsinálják a begyakorolot formációkat, stb.
Tudja valaki, hogy dolgozik-e velük pszichomókus? Sport specialista pszichomókus? A tudatosság az összezuhanás (kapott gól, sorozatos kiállítás, stb.) után sokat dobna a csapaton! És ez tanulható!
Simán látom a pályán, hogy melyik az a pillanat, amikor a kapus tiszta ideg lesz, és onnantól bizonytalanabb a teljesítménye, vagy pl. mikor egy-egy játékos igazságérzete sérül egy-egy bírói ítélet kapcsán, és ezt újabb szabálytalansággal torolja. Higgadtság kell, ha nem megy önállóan, akkor segítség kell hozzá. Ha meglenne, akkor a kapust jobb koncentrációra sarkallná az előbb még bosszantó helyzet, a mezőnyjátékos meg felpörögne, és majd-most-megmutatom mentalitással örömhikizna a továbbiakban.
Szerintem megérné...
A lélektani vonalhoz még egy szössz:
Emlékeztek, amikor a Bull elleni meccsen lecsúszott Alen gatyája? Elég feszült volt a jégen a hangulat, mindenki ezerrel koncentrált, látszott, hogy fejben is le vannak fárasztva a srácok rendesen. Aztán Alen totyogott a kispad felé széttárt karokkal, próbált igyekezni, mert hát folyt a támadás. Elég röhejes volt. A játékosok mosolyogtak, nevettek, ki-ki vérmérséklete szerint, aztán csoda: érezhető volt a srácok között egy felszabadultabb valami, amit bevittek a jégre is. Könnyedebb lett a játék, biztosabb a győzelem. Csak én éreztem így???
szeméremajax 2009.09.21. 13:04:49
Hát nem tudom. Egyrészt láthatóan jó formában van a finn,és így kívülről nem tűnik fáradtnak vagy ezzel összefüggően dekoncentráltnak. Másrészt a rossz kezdés után szerintem nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a tényleg jó képességű, de némileg meccshiányos Hetényivel próbálkozunk. Nem állítom, hogy ezért kaptunk ki Jesenicében, de nem tartom kizártnak, hogy köze volt ennek a döntésnek a végeredményhez.
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2009.09.21. 13:15:57
szeméremajax 2009.09.21. 13:30:40
Horiko 2009.09.21. 13:39:11
Alen gatyója: Egy vicces pillanat volt amit abban a momentumban valahogy mindenki lereagált, de csak egy pillanat volt semmi több, nem hiszem, hogy ettől megváltozott volna a csapat játéka.
kapusLaci 2009.09.21. 13:53:44
Mindannyian tudjuk hogy ebbe a ligába csak egy kapus egyedül nem nyerhet meg mérközést.
Szerintem ha Hetének meglesz az elegendö tapasztalata,ö fog lenni a legjobb magyar kapus.
De ehez lehetöséget kell adni neki,mert csak edzéssel senki se tud fejlödni tapasztalatot szerezni.
A Volán hullámvölgy miatt nem izgatom magam,a tavaly jo kezdés után nagyon visszaestünk,az idén gyenge kezdés után leszünk nagyon jok...
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2009.09.21. 13:57:29
ha úgy nézzük, hogy Hete a gyengébb kapus, és tegyük fel, hogy ez általános vélekedés, akkor mi a csapattársak "reakciója": valószínűleg jobban figyelnek hátul. Sokszor előfordul, hogy a másodikszámú kapust ezzel támogatják a többiek, és a csapat is jobb eredményt ér el. (persze nem mindig)
szeméremajax 2009.09.21. 14:03:16
Horiko 2009.09.21. 14:39:53
Nem kell csk.-nak lenni ahhoz, hogy valaki vezér egyéniség legyen. Csicso sem volt mindig az. Nem tudom, hogy ki lenne erre képes..... egy biztos valahogy tovább kell lépnünk.
igazmondó1170 2009.09.21. 16:02:14
Nem rajta múlt a meccs,sőt,amilyen hibákat elkövettek hátul a "sztárok"...Gratula nekik! Éljen Rasztyo és a többi,akik cserben hagyják a kapusokat!
kapusLaci 2009.09.21. 16:25:43
De azért megirhatja bárki a véleményét.
Én is megirtam Hetéröl már többször is,szurkolok neki ugyanugy mint minden kapusnak akik a magyar klubbokat vagy válogatottat erösitik!
Szanee · http://www.bluebrothers.eu/ 2009.09.21. 16:37:00
FrankK 2009.09.21. 16:42:55
Most pedig lehet , hogy nem leszek népszerű de én úgy gondolom védőink közül sokan nem közelitik meg az EBEL szintjét sőt még a tavalyi védőink szintjét sem. Ha lehetne én akit most meghagynák Tokaji, Horváth, Jobb , Ackeström , Maklári. Lecserélném Alent, Ondrejciket, Flintát 3 légiós védőre, amivel minőségi javulást érnénk el.
Szerintem a csatárok megfelelőek a tervek eléréséhez. Elomo bár kapura nem veszélyes (sajnos) viszont gyors, jól kezeli a korongot és nehéz is elvenni tőle.
Szóval én 3 csere lehetőséget védőkre "pazarolnám".
igazmondó1170 2009.09.21. 16:59:43
Az én cserém: Maklári menjen,Flinta maradjon.
KCs 2009.09.21. 17:01:38
Megjegyzem Alén valószínűleg Ackeström mellett nem ilyen mutatókkal rendelkezne...
KCs 2009.09.21. 17:02:44
igazmondó1170 2009.09.21. 17:05:38
De köszönöm,hogy Te ilyen figyelmes vagy! :)
KCs 2009.09.21. 17:21:39
igazmondó1170 2009.09.21. 17:25:54
KCs 2009.09.21. 17:28:52
check 2009.09.21. 17:48:58
Én csak a Salzburg meccset láttam, de ott is szembetűnő volt, hogy a csapat alapvetően fegyelmezetle, sok indokolatlan kiállítást szed össze (ott akkor 2 PP góllal jött vissza a meccsbe a Salzburg). A másik, amiben alapvetően a problémát látom (szintén az előbbi meccs és néhány beszámoló alapján), hogy Tolvanen mester egyrészt feleslegesen és nem jól kevergeti a sorokat. Pedro megy grindelni Kovácsékhoz, amikor ő egy igazi góllövő, míg Vas Jankó, akinek a fizikuma is megvan ehhez és az AHL-ben ki is nevelték meg Ladányiékkal játsza a játékot. Ez csak egy példa volt, de ugyanez megvan a bekkpároknál is meg a többi sornál is. Ehhez kapcsolódik, hogy úgy tűnik a szakvezetés sem bízik igazán a csapat egy részében, egyes sorok és védők rengeteg időt vannak jégen, ez gyorsan kiégeti őket amellett, hogy nem is eredményes.
Kicsit hagyni kéne érlelődni a társaságot, a nehezebb embereknek meg beleverni a fejébe (akár a bárddal is ha másképp nem megy), hogy nem szabálytalankodunk a semleges meg a támadó harmadban és megjönnek az eredmények.
csatoimi 2009.09.21. 17:57:05
KCs 2009.09.21. 17:57:09
FrankK 2009.09.21. 18:06:59
Azért azt ne várd el tőlem , hogy sajnáljam mert nem egy jó védővel van együtt - légióst nem ezért hozzunk.
Erre lennék kíváncsi mire gondoltál: "Sok más mellett"
@check: Igazad van sok mindenben pl Pedró-Vas Jankó csere, de én kíváncsi lennék arra is Elomo mit tudna egy másik sorban ?
igazmondó1170 2009.09.21. 18:12:20
FrankK 2009.09.21. 18:15:00
qx92 2009.09.21. 18:23:01
amugy mi a gond Flintaval miert akarjatok kirakni nem mindenki de valakinek volt egy ilyen hozzaszolasa.
Szerintem Flinta jo bekk eroszakos nem fel utkozni csak meg tapasztalatlan de ha nem jatszik akkor soha nem lessz tapasztalt meg mindig nem mondott senki semmit arrol hogy Flinta hogyan teljesitett a Jesenice ellen pedig en nagyon kivancsi vagyok erre.
igazmondó1170 2009.09.21. 18:30:52
FrankK 2009.09.21. 18:33:58
Flinta 4 pontot ér ha padon ül akkor is , nem azért küldeném el mert nem tehetséges hanem az EBEL szabályzata miatt-mert azért egy légiós szintjén még nem játszik .
csatoimi 2009.09.21. 18:38:34
qx92 2009.09.21. 18:44:55
@FrankK: az hogy jatszik-e egy legios szintjen az nagyban fugg attol hogy milyen legioshoz hasonlitod es sajnos a Volannak az utobbi evekben nem igazan volt szerencseje a legiosokkal , a 4 pontra pedig az a megoldas hogyha honositjak minnel hamarabb , nem tudom ez egesz pontosan , hogy mukodik de gondolom valahogy fel lehet gyorsitani ezt a dolgot ez mar a csapatvezetokon mulik
LaCok 2009.09.21. 19:34:16
szeméremajax 2009.09.21. 19:44:02
exL:1 2009.09.21. 19:47:35
KCs 2009.09.21. 19:49:28
szeméremajax 2009.09.21. 19:59:27
OTeR 2009.09.21. 21:29:59
+Jobb nagyon jó felnőtt az EBELhez, sztem csak dícséret illeti!
Jobbot az elsősorba!!!
OTeR 2009.09.21. 21:31:59
Mindenki ismerkedik egymással!
KCs 2009.09.21. 21:36:10
F. Kapus 2009.09.21. 21:38:18
F. Kapus 2009.09.21. 21:39:19
KCs 2009.09.21. 21:55:41
vaze 2009.09.21. 23:13:46
F. Kapus 2009.09.21. 23:21:49
F. Kapus 2009.09.21. 23:22:38
vaze 2009.09.21. 23:31:22
F. Kapus 2009.09.21. 23:38:35
vaze 2009.09.21. 23:50:55
uprmedia 2009.09.22. 09:18:21
Most vagy ilyen gyengék vagyunk, de akkor ne álmodozzunk Szlovéniában feljutásról, vagy a szakmai munkával van valami gond. Kicsit olyan Talmácsi-szerűnek érzem a történetet, ahol a világbajnok az utolsó helyen motorozik. Én emlékszem, hogy nemrég még olyan hangok voltak, hogy ezzel a keretettel símán a nyolcban kell lennünk, ill. a négy közé jutés sem elképzelhetetlen. Sajnos, nekem teljesen az.
KCs 2009.09.22. 09:38:09
Igen, a védekezés néha az eddigi meccseken igen gáz volt - de kapott a Salzburg is már hét gólt idén, a Klagenfurt hatot, semmi példa nélküli nem történt.
Ma újabb meccs, amelyen valóban javulni kell - és a csapat javulni is fog remélem.
uprmedia 2009.09.22. 09:44:54