Kedden hat órakor kezdődik az ifjúsági bajnokság döntője. A Dunaferr és az Alba Volán párharca három nyert mérkőzésig tart. Az első találkozó Dunaújvárosban lesz.
Vladimir Babic, a Dunaferr SE vezetőedzője örömmel számolt be arról, hogy hazatért Amerikából Pavuk Attila, az ifiválogatott csatára. A támadó Dunaújvárosban nevelkedett, második idényét húzta le az amerikai egyetemi bajnokságban. Mivel a tengerentúlon végzett a szezonnal, nevelőegyesületében folytatja a vb-felkészülést. Már a keddi találkozón pályára léphet. "Két sor védőnk, három sor támadónk van. Az első mérkőzés nagyon nehéz lesz, a taktikai fegyelem dominál majd. Lényeges, hogy kevés kiállítást kapjunk, mivel öt az öt ellen lehet igazán jól játszani. A sok emberelőny nem tesz jót a mérkőzésnek egyik oldalon sem. Sonkoly a múlt héten beteg volt, de tegnap már edzett, ő kezd a kapunkban. Gungl Szilárdon kívül mindenki egészséges, és játszik."
Fekti István, az Alba Volán edzője azt emelte ki, az elmúlt három évben elvesztették az ifjúsági bajnokság döntőjét a fehérváriak. Ezt a sorozatot szeretnék most megszakítani. "Ehhez idegenben is nyernünk kell, az első két meccsből legalább egyszer fontos lenne sikerrel zárni a találkozót. A bajnokság során egyszer már győztünk Dunaújvárosban, büntetőkkel. A Dunaferr jó erőkből áll, ráadásul erősödtek is Pavukkal. Nálunk egészséges mindenki, három teljes sorral utazunk. Bízhatunk abban, hogy 10-12 játékosunk többször-kevesebbszer szerepelt a farmcsapat által játszott 40-nél is több meccsen. A felnőttek között szerzett rutin fontos lehet a Dunaferr ellen."
pengekettő 2009.03.10. 15:56:28
KCs 2009.03.10. 16:49:49
b.. 2009.03.11. 15:12:46
Most aztán okosat mondtál!