A 33. forduló után három 28 pontos csapat áll az EBEL-táblázat utolsó három helyén, közülük az egyik az Alba Volán. A székesfehérváriak 2-1-re kikaptak hazai pályán a Jesenicétől, a részletekről olvasóink már beszámoltak. A szlovénok az első harmadban szerzett vezetést a harmadik elején megduplázták, hazai részről Nathan Martz szépített. Helyszíni emberünk közlése szerint két kapuvasat ütöttünk, az egyiket az 59. percben.
A Graz kiesési rangadót bukott Ljubljanában, az Olimpija 4-2-re győzött Brendan Yarema vezérletével, így tehát ez a két csapat is 28 ponttal áll. 4-2-re hozta a Vienna Capitals elleni találkozóját az Innsbruck is, amely öt ponttal meglépett üldözőitől.
A maradék két eredmény az élbolyból: Villach–Red Bull Salzburg 3-2, Klagenfurt–Linz 4-1.
miki78 2008.12.14. 21:13:55
Remélem javulunk! 5 nap pihi, pénteken este meccs!
Ennél csak jobb lehet!
Hajrá!
ekj 2008.12.14. 21:15:54
(Raon vagyok, Ekj az öcsém, az ő gépéről írok)
ovechkin8 2008.12.14. 21:35:33
Akkor most hányadik a Volán a tabellán?
Pénteken megverjek a Bécset!:D5:2 re:D
Hajrá Volán!
alpec 2008.12.14. 21:35:52
Csak remélni tudom, hogy:
1. és ez alap: kirángatjuk magunkat valahogy a gödörből,
2. az Olimpiának lesz még hullámvölgye /sérülést persze nem kívánnék soha, de.../
Pénteken indítsuk meg a Nagy Ünnepi Offenzívát!ű
Mi mindenesetre ott leszünk, eredménytől függetlenül!
Hajrá, hajrá, előre!
FrankK 2008.12.14. 21:40:33
Sajnos ma azt a győzniakarást sem lehetett látni ami miatt megtellik a csarnok . ha veszíttünk akkor is.
Sajnos id. Ocskay Gábor elhiszi, hogy meg lesz a rájátszás ha hoz egy légióst ,hát nem, minimum 2 jó csatár kell. Véleményem szerint nem fogjuk így elérni 40 pontot sem...
Két variáció van vagy feladjuk az idei szezont és sporolunk jővőre (huú remélem nem ez áll fenn)
Vagy két minőségi légióst hozzunk úgy, hogy vagy Forsyth vagy Sator megy, így meg lenne rá a pénzkeret. (közel 20 mérkőzés óta nem nyertünk a rendes játékidőben valamint nincs is emberelőnyős játékunk) Lajos majd vezeti a csapatot.
Hajrá Volán!!!!!!!!!!!
FrankK 2008.12.14. 21:42:53
A playoff 8 csapatos, idén nincs középszakasz, az alapszakasz végén az utolsó 2 kiesik!
alpec 2008.12.14. 21:44:40
FrankK 2008.12.14. 21:48:07
Ted Sator: Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, hiszen barkácsolt sorokkal álltunk fel és a belüket is kidolgozták. Látni kell, hogy kevés olyan csatárunk van, akik képesek a kapuba juttattni a korongot. Ez az emberelőnyös játékunkon is megmutatkozik. Mihamarabb két támadót kell igazolnunk, hogy céljainkat el tudjuk érni.
Igaza van a "Nagy Embernek" !
Crossrock 2008.12.14. 21:54:46
tomf 2008.12.14. 21:56:08
beth01 2008.12.14. 22:01:07
F. Kapus 2008.12.14. 22:04:39
A Volán ma letöltötte az első eltiltást. Tehát 12 mérkőzés óta kb. 30%-kal nagyobb terhelés van minden egyes játékosán, mint az ellenfelekéin. Ráadásul további két biztos pont is hiányzott a csapatból, Byström és Nagy személyében. A háromból két sor olyan összeállításban játszott, ahogy eddig még szinte soha. Így sikerült egy góllal kikapni a szlovén válogatott 80%-át foglalkoztató, két szuper légióssal megerősített Jesenicétől. Az utolsó öt percben két tiszta kapuvasat ütött a csapat, a másodiknál Hocevar azt sem tudta, mi a helyzet. Igaz, ezzel együtt sem érdemelt ma a Volán pontot, de végig hajtott, nem ment, ennyi.
Még ha a meccsen én is sokat bosszankodtam a hibák miatt, még ha tényleg lassúnak tűnt a csapat, még ha gyenge az emberelőnyös játék, akkor is. Érdemes végiggondolni az egészet.
És érdemes a tabellára nézni. Nulla pont hátrányban van a csapat a rájátszásért folytatott küzdelemben 33 forduló után. Ezt azért nehéz a tavalyi év teljesítményéhez mérni.
alpec 2008.12.14. 22:05:03
Viccet félretéve, ami engem felháborít /úgy, hogy nem ismerem a részleteket/ a tetves tévé közvetítés. határozottan emlékszem, hogy még másfél hónappal ezelőtt is úgy hirdetett a Volán, hogy vegyél jég vagy palánkfelületet, mert adja a meccseinket a tévé. Ilyenkor mi a fasz van?
Nem tudom, hogy jelentkezett-e végül hirdető, de ha igen, akkor én hirdetőként és Volánként is nagyon dühös lennék.
Sajnos banánország vagyunk banántévével, ahol az adott szó semmit nem jelent.
Hajrá, hajrá, illéri!
beth01 2008.12.14. 22:05:29
kiralyfi 2008.12.14. 22:10:41
alpec 2008.12.14. 22:15:50
Ennek ellenére abban egyetértünk, hogy óriási a fejlődés tavalyhoz képest /az Interliga döntőt nem is említem, amikor legyalázott minket a Jesenice/ és ez a csapat méltó a feltétel nélküli szeretetünkre!
Hajrá, Volán!
Hajrá, Volán!
terminatrix 2008.12.14. 22:21:02
Prince09 2008.12.14. 22:34:53
Hajrá VOLÁN...
M.Lac 2008.12.14. 22:51:30
Kinek nem inge, ne vegye magára!
exL:1 2008.12.14. 23:26:53
Thomas_AV 2008.12.14. 23:49:04
M.Lac 2008.12.15. 00:15:56
bezso 2008.12.15. 00:17:23
bezso 2008.12.15. 00:29:50
Kellene valami jóértelemben vett hangulatkeltés a pénteki meccs előtt, hogy újra 3000-nél több néző bíztassa a helyszínen. Azért is kellene valami, mert tv-s meccs lesz (ha minden igaz), ami néhányakat otthon tarthat. Remélem a héten a blog is, ahogy már megszoktuk élen fog járni a "toborzásban".
Rex · http://albavolanesen.blog.hu/ 2008.12.15. 00:31:46
Első meglátásom, hogy az idén most játszott a legrosszabbul a csapat mindent egybevetve. Nem érdemeltünk pontot, sajnos ez a helyzet. A csapatból senki sem játszott, vagyis talán pont az volt a probléma, hogy mindenki játszott de senki sem jégkorongozott. Mindazonáltal nem értem, nem egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért kell kifütyülni a saját játékosainkat???????? Igen én is bosszankodtam egy két órdító hibán, én is anyáztam, én is mérgelődtem, de könyörgöm, ez szégyen, szégyen, hogy ma a közönség kifütyülte a volán játékosokat, vagyis egész pontosan kettőt, nevet nem fogok mondani, de akik ott voltak tudják miről és kikről beszélek. Undorító, és nagyon felháborít. Nekem is volt olyn rész amikor egyszerűen nem tudtam szívből szurkolni, mert annyira dühös voltam, na de nem fütyültem ki a saját csapatom. Aki ezt tette, remélem tükörbe néz és vagy változtat, vagy soha többé be nem teszi a lábát a jégpályára. Na mára ennyit. F.Kapus, most nagyon sokáig elszámoltam, mielőtt ezt megírtam, de ezek útán is úgy éreztem, hogy ezt le kell írnom. Csak a módján változtattam kicsit. Erről ennyit. Hajrá Volán, Hajrá Székesfehérvár!!! Fog még szólni az a Füttyös teli torokból, én érzem. Ki jövünk ebből a gödörből mert ezek vagyunk mi. Ez Fehérvár. Mi fel fogunk tudni állni. Hajrá Volán!
M.Lac 2008.12.15. 00:40:26
exL:1 2008.12.15. 00:40:39
Raon 2008.12.15. 01:22:55
1. Nagyon kevesen voltunk. A Volán honlap jól hangzó 3000 nézőt ír, az NS 2500-at - én az elmúlt tíz év tapasztalatával azt mondom, olyan 1900-an (nagy jóindulattal 2200-an) lehettünk. Jelen helyzetünkben ez sajnos már információ.
2. Többen említették, hogy a szurkolás egy nagy nulla volt. Ez igaz. De nézzük a dolgok másik oldalát: amint a második harmadban Sofiék (és megint a HARMADIK sor, nem a sztárok!) felébredve elkezdtek csúszni-mászni a jégen, amint az utolsó harmadban egymás után kettőt lőttünk kapura, robbant a csarnok. Azt kell mondjam, a közönség nagy része kritikus ugyan, de ez valahol érthető. Ha van játék, szurkjolás is van. Ha nincs játék, a többség nem szurkol. Nem mondom, hogy egyetértek ezzel, de abszolút megértem a jelenséget.
3. Elképesztően fáradt a csapat, elképesztően tartalékosak voltunk. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy olyan gyermeteg megoldásokat láttunk, amelyeket tanítani kellen, hogy hogy nem szabad. Szuper pl. indítás címen állandóan ellőtte a korongot a védők elöl. Ezek a palánkravágom-körbelövöm felszabadítások annyira nem működnek, hogy az embernek néha az az érzése, az ellenfél direkt erre játszik, és a játékosai a palánkhoz helyezkednek, mert így a brutál centermunka helyett gond nélkül a támadó harmadban tarthatják a korongot, és a második hullámban jövők óriási kavarodást tudnak okozni. Sok gólt kaptunk mostanában ezekből.
4. Ilyen indiszponált védőmunkát rég láttam, de a védők rossz formája főleg az indításoknál jött ki: ha ma van egy jól passzoló védőnk, vagy négyszer vezethettünk volna egy az egyben a kapusra a korongot (kétszer így is vezethettük, egyikből sem lett semmi).
5. A csatárok nem lőnek kapura. Ilyen kevés lövéssel nem lehet meccset nyerni. Esetleg abban bízhattunk, hogy a kapus nincs bemelegítve, és hátha úgy benyel egyet. Pedig a lövőhelyzetek megvannak, egyszerűen nem lövést választanak a játékosok, inkább egy rossz passz jön.
6. Az emberelőnyünk kezd borzalmassá vállni. Valaki írta, hogy minek kell kifütyülni a játékosainkat. Hát én azt mondom, ma, amikor az ötödik előnyben sem bírtunk másfél perc után felállni (pedig sorban kaptuk az esélyt a felzárkózásra), akkor bizony kijárt a fütty. Ennyire elképzelés nélkül terelgetni a korongot... egy ilyet a csapata iránt bármit is érző szurkoló nem hagyhat figyelmen kívül - és vagy még inkább bíztat, vagy anyáz. Ez ugyanannak a feszültségnek a két pólusa, teljesen felesleges emiatt pálcát törni xy emberek felett.
7. Nem az a baj, hogy kikaptunk. A Jesenice jobb csapat, és emellett szerintem eleve óriási bravúr a csapatunktól, hogy a máshol rendre 5-6 gólokat lövő sztárcsapatokat hazai pályán 2-3 gólon tartjuk. A baj szerintem az, hogy minden tekintetben mélyponton vagyunk, és jelenleg nem látni kiutat. Már a játékosok között sincs meg az összhang, és ezt a látványt nehéz elviselni. Pedig ezek a fiúk tudnak, ha akarnak, hiszen 0-2 után hirtelen úgy elkezdtek hajtani, hogy ihaj. Ha ezt nem akkor kezdik, hanem előbb, pont lehetett volna a vége - mert nem sokszor lesz ilyen rossz formában a Jesenice sem.
8. Én tisztelem a játékosokat, és szerintem a fenti érvelések tanusítják, hogy megértem a problémák nagy részét, de azt mondom, azért nem kell túlzásba vinni a nagy megértést, meg a folyamatos toleranciát sem. Mondjuk ki, hogy ma a fiúk sok mindent megtettek, de összességében nagyon bénák voltak, és minden tekintetben megérdemelték ezt a vereséget. Akik eddig vitték a csapatot, mélyponton vannak, akik meg a háttérben voltak, azóta sem mutattak semmit. Pedig legalább némi küzdést felmutathatnának, mint mondjuk Sofi, aki ma is bizonyította, hogy egyszer majd belőle lehet az új magyar hokiisten. Mert olyan nincs, hogy ő ne szívvel-lélekkel játsszon.
9. Tudom, a személyeskedésnek semmi értelme, de azt gondolom, hogy egy ilyen meccs után, egy ilyen értelmetlen, elkerülhető vereség után egy játékos se vigyorogjon a levonuláskor csoki után kapkodva - vagy ha igen, ne csodálkozzon, ha emiatt pár szurkolótól kap a fejére. Nevet nem írok, az infó innen is el fog jutni az illetőhöz. Különböző emberek vagyunk, a kudarcot mindenki másképp dolgozza fel, de azért egy profi sportolónak legyen már annyi esze, hogy ügyeljen az ilyen apró részletekre.
10. Nagy gond nincsen, még így is meglehet a rájátszás, csak változtatni kell a dolgokon. Sator mester amúgy nagyon jól látja, hol a probléma - nem rajta fog múlni, ez sajnos alapvetően pénzkérdés.
Amit a csapat megtehet, az az, hogy kicsit erősíti az összetartást, a játékosok jobban kisegítik egymást, és megpróbálnak változtatni az alap sémáikon, mert az ellenfelek szemlátomást alaposan kielemezték már a Volán játékát. Az (alaposan megfogyatkozott) erőnk arra megy el, hogy béna átadásokat próbálunk valahogy megjátszani. A legtöbbet itt lehetne segíteni: pontosabb passzok kellenek. Vagy ha az nem megy, kapura kell lőni az istenit, egy közepes lövés is többet ér a sokadik elakadt indításnál.
11.
Ja, és a nevünket váltsuk át Sofi Fc-re, és az ő példaértékű titáni akaratával mindenkit beledöngölünk a jégbe! :)))
Raon 2008.12.15. 01:30:03
Elnézést, innen lemaradt egy :/ - mielőtt bárki azt gondolná, hogy a szakmai stábnál jobban akarom érteni a dolgokat a magam szurkolói nézőpontjából.
flush 2008.12.15. 01:31:45
legalább 5 sorra való játékos keretük van. A szezon előtt is tudtuk,hogy a Volán nem a leg tőkeerősebb csapat. Ehhez képest szenzációs volt amit a 2 eltiltásig csináltak.Mindezt ezekkel a légiósokkal. Nagyon megérdemlik, hogy biztassuk őket, bármi is történik!
Jussi 2008.12.15. 01:33:35
Én meg úgy érzem,hogy nem csak mi vagyunk a csapatért,hanem ők is miértünk.Ha visszagondolsz például a tavalyi évre,amikor körömszakadtáig küzdött a csapat,de sorban kikapott,akkor is ünnepeltük őket.De akkor,amikor nincs két értelmes passz,mert néhányan alibit játszanak,akkor ne mi legyünk már a hibásak.
Sajnos ma a Csapat a tudása 20%-át sem adta.
Hagytuk,hogy a Jesenice addid tököljön a kapu mögött a támadásépítéssel,mig valaki közülünk el nem tévesztette a helyét.Rossz volt a taktika is ma(akik ismernek,elnézést érte)4-1-et már nem játszik senki sem,mert kiugrással könnyű átjátszani a bekkeket.Kapuskérdés sznitén nem egyszerű.Első gól egyértelműen az övé.Kapu mögöti játék?ÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááááááááááááááááá.Még meglehet a rájátszás!(különben ugrik a jutalmam!:-((((
Míg az ellentől haza tudták vinni az idegenben edződötteket,addig nálunk erre szinte esély sem volt.A svéd 2-ben biztos izgibb 100 meccsen 2 pontot ccsinálni,mint az EBELben fejlődni.
Üdv ninfe k
bojl 2008.12.15. 03:39:14
INNENTŐL KEZDVE SENKIT NEM AKAROK MEGLÁTNI ÉJSZAKÁZNI.... BLABLABLA (AKINEK NEM INGE...)
PIHENJETEK AMENNYIT TUDTOK,ÉS PÉNTEKEN MUTASSÁTOK MEG MINDENKINEK HOGY MIT TUDTOK!!!!!!!!!!!!!!!!! FOREVER VOLAN!!!!!!!
brunzwik 2008.12.15. 03:40:29
Hát én is leirom mit láttam ma.(vagyis ahogyan én láttam).
Az hogy ez volt minden idők legrosszab volánja ,az nem igaz láttam én már a volánt 10 parc alatt 4 gólt kapni a Fradi ellen. Ja az igaz ez nem mostanában volt.
De ami a mai meccset illeti:
1. Az,hogy az első sorunk ki van az érthető náluk többet nincs senki a jégen,és sajnos nem csak fizikálissan vannak elfáradva,hanem fejben is.
2. A második sorunkat megölték a Benk Andrással,igen leirom a nevét mégha kapok is a fejemre emiatt. A szezon kezdete óta olyan gyengén játszik,hogy nem hiszem el,hogy az edzők ezt nem veszik észre. Lassú, a korongot rosszul kezeli,rosszul helyezkedik és még sorolhatnám. Én bevallom igen is kifütyültem és ki is fogom. egyszerüen nem értem mit látnak benne. Szerencsétlen Martz hiába adna jó passzokat ha nincs kinek .Én azt javaslom a Benk Andrást le kell tenni a farm csapatba. (és jöhetnek a negatív kritikák ,de ez akkor is az én véleményem)
És mielött az jön ki,hogy divatszurkoló vagyok annak elmondom már több mint 18 éve kitartok a csapat mellet és nem csak amikor megy neki.
3. A harmadik sorunk nagyszerű szerintem a Sofi és a Hegyi nagyot alakitott ma, Jobb Dávid kicsit még bizonytalan de egyre javul. Ondrejcik is nagyot játszott bár volt néha egy kis hiba.
4. A légiosaink ugy ahogy vannak nagyon nullák kivétel a Martz de a többi szerintem nem tudja azt a pluszt hozzátenni mint amit a többi csapatnál.
Lehet megint megköveztek,de az orosz és a szovjet utódállamokból lehetne igazolni fiatal 18 év körüli játékosokat.
Ezt arra alapozom,hogy nekik nagy kiugrási lehetőség az EBEL,emlékezzünk csak Galvins-ra most a KHL-ben vitézkedik.
A technikai tudásuk meg lenne és a motiváltsággal sem lenne baj,és talán pontértékben is kisebbek lennének.(bár ebben nem vagyok biztos)
Szóval nekem ez a véleményem.
U.I: A szurkolás tényleg nem volt ma jó. Ja és a füttyel és a bekiabálásokkal én egyetértek,ne csak mi gondolkozzunk el,hanem némely játékosra is ráférne a tükörbe nézés.
2008.12.15. 07:15:23
Miért is baj az, ha a "csőcselék" hangja (ha már így nevezel párezer szurkolót...) az 56.-ik percben jön meg? Ezért a produktumért 4 perc szurkolás járt, sem több sem kevesebb. Nem hinném, hogy magyarázkodnom kellene a fenti véleményemért, ha munkahelyeden ilyet produkálsz min. lebaxnak. Ha kevesen vagytok, mondjuk betegség miatt, akkor helyettesítened kell. Ha több hétig, akkor több hétig.
Sator mondta, a játékosok a szórakoztatóipar részei, és tegnap cseppet sem szórakoztam rajtuk legalábbis 56 percig. Igenis kell a kritika a csapat felé, ettől kerek a sajt... sztem... Azért a végére rittyentek egy Hajrá Volánt!
M.Lac 2008.12.15. 08:21:03
Remélem, hogy péntekig kellő idő jut a pihenésre, regenerálódásra és a formajavításra! Talán pénteken végre igazi hokit játszik a Csapat, a tömeg pedig óriásit szurkol! Addig is a legjobbakat Mindenkinek!
2008.12.15. 08:34:58
van olyan, hogy egy csapat nem érdemel szurkolást, de az égeszen drasztikusan más szituációkra vonatkozik, mint amilyenben most a volán van. tegnap szarul játszottak, de nem lélektelenül.
2008.12.15. 09:05:58
Valaki annyival beéri, hogy csak nézi a meccset, valaki énekel, üti a plexit (gáz), dobol, nádihegedül stb.. Ha viszont rosszul játszanak, akkor ennek is lehet hangot adni kultúráltan. Ha másképp nem akkor úgy, hogy inkább elharapja a száját hangosabb káromkodás helyett... Én tegnap ezt tettem, és valóban mindössze 4 percet szurkoltam, mert ekkor éreztem, hogy a csapat a pontokért és a közönséget szórakoztatóan játszik. Ezért ugyanúgy belépőt fizettem, azaz támogattam a csapatot a nehézségek ellenére is. Szóval nem a lovon háttal ülés esete forog fenn, csak fogadjuk el, hogy mindenki másképp reagálja le a szitut és talán ez így van rendjén..
Video Tóni 2008.12.15. 09:58:34
munkagep 2008.12.15. 10:41:03
scip_ 2008.12.15. 10:54:09
Ezzel kicsit lenyugodtam :))
Ha valaki tud esetleg nagyobb felbontású képpel szolgálni nagyon szívesen fogadom. Úgy meg tudnám jelölni a forrást is :).
Hajrá Volán!
PS.: remélem nem írtam el rajta semmit. Már nagyon fáradt vagyok...
Szoljanka 2008.12.15. 16:37:54
Szerintem az a jó 2500 ember, sokkal többet áldoz hétről-hétre a VOLÁNért, mint egy szezonbérlet...
A Csőcseléknek lehet véleménye, csak mert nem a közvetítőállások alatt állunk? Van egy ember aki megszerette velem igazán a Volánt, kezdősípszó után rögtön kezdjük a: "Győzni kell..."-t... és nem csak a 56. percben szurkolunk...
HAJRÁÁÁ VOLÁÁÁN!!!
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2008.12.15. 16:54:09
Ja és bocsi a zavaros írásért..:)
Ui.: Egy, két háá, négy... ;)
pakero 2008.12.15. 17:37:00
Az utóbbi időben több olyan megnyilvánulás is történt a szurkolással kapcsolatban (csőcselék, aki nem kiabál ne is jöjjön meccsre stb.) ami felháborító! Lassan verseny, rivalizálás lesz abból hogy ki a nagyobb Volán szurkoló. Szánalom! Mindenkinek köszönetet kell mondani aki kijön a jégpályára. Hogy nem üvölt torka szakadtából? - hát Istenem, van aki így van a ki úgy. Jó hogy nem osztjuk fel bal és jobb oldalra a lelátót. Hová vezet ez???? Tegnap én sem ordítottam ki a hangom, pénteken mehetek meccsre? Olyanok kezdenek kioktatni engem és másokat is a csapat szeretetéről, akik azt sem tudták mi az a jégkorong amikor mi már Jászberénybe, Újvárosba jártunk hokimeccsre, és hóban sárban fagyoskodtuk végig a nyitott pályás találkozókat.
Kedves Laci! Amit Bluebrothers néven tesztek, az példamutató, köszönet érte! Tudom hogy te is Pestről érkezel, mint ahogy én is a kedvesemmel. Ez még jobban emeli munkásságod, munkásságotok értékét. De azért a fogalmazással kicsit óvatosabban kellene bánni, mert sok embert sikerült ezzel megsérteni, mégha ők ennek nem is adnak ennek hangot itt a fórumon.
Üdv minden Volán szurkolónak
russia 2008.12.15. 18:23:15
KCs 2008.12.15. 18:41:13
vaze 2008.12.15. 19:46:50
"A svéd 2-ben biztos izgibb 100 meccsen 2 pontot ccsinálni,mint az EBELben fejlődni."
Mert nekem erről csak a Waczak szálló ugrik be: che?
Video Tóni 2008.12.15. 22:19:50
Raon 2008.12.15. 22:49:53
Egyébként a jelenséget nézve igazad van.
Video Tóni 2008.12.15. 23:10:08
Raon 2008.12.15. 23:16:54
Szuper nemszeretete amúgy érdekes kérdés - a játéka kétségtelenül magas szintű (a hibák ellenére is), nyilatkozataiban szerintem nagyon profi, én magánemberként nem ismerem, így nem feltételezek róla rosszat, csak azt látom, hogy mintha egyes csapattársai sem jönnének ki jól vele. Valami oka ennek is kell legyen.
Video Tóni 2008.12.15. 23:57:00
russia 2008.12.16. 17:51:00