Mindhárom harmadot megnyerte a vendég Sanok Miskolcon. Hét edzés után nem válthatta meg a világot a négy finn, akik valójában hárman voltak. A starsos magyarok csak eggyel jártak jobban Pöstyénben.
Azért csak hárman, mert Juha Saloranta megsérült. A 20 éves csatár izomhúzódás miatt a mérkőzés elején kivált a játékból. A hírek szerint az orvos legalább egy hétre tette felépülési idejét, így próbajátékának kimenetele nehezen jósolható meg.
A találkozó jelentős érdeklődést váltott ki a borsodi megyeszékhelyen. Több mint négyszáz néző látogatott el a gyönyürű jégcsarnokba a csapat 2008/09. évi debütálása alkalmából.
A vendégek jóval előrébb járnak a felkészülésben. A tízcsapatos lengyel élvonalban tavaly nyolcadik csapat már a negyedik tesztmeccsét játszotta, gyakorlatilag kész sorokkal. Faith mester viszont most kezdi keresni a hatásos összeállításokat. Ennek a jegyében telt a 0-5-tel végződött hatvan perc.
Erre mutat az is, hogy egy hangos szó nem hagyta el a szlovák mester száját a találkozó után az öltözőben. Szokatlanul. Egyheti fejlődés könnyen lemérhető lesz jövő pénteken, a lengyelországi visszavágón. Fotóalbum a mérkőzésről itt.
A hazai Pöstyén honlapja szerint a Lokomotíva Nové Zámkyban "Kandal, Szvacnek, Holecdi, Majoroš, Grošll" is ott volt a pályán a két másodosztályú szlovák csapat találkozóján. A 43. percig 0-0 volt az állás, majd beindultak a hazaiak, és négyig meg sem álltak, 4-0 lett a vége. Sokat ne időzzünk ennél a meccsnél, inkább szurkoljunk annak, hogy a Nitra színeiben jobban mutatkoznak be válogatottjaink szombaton.
július 21., Magyarország U20-UTE 7-2 (helyszín: Budapest, Jégcentrum)
Gólszerzők: Kóger, Maszlov, Somogyi, Dancsfalvi, Magosi, Tóth, Fekti, illetve Mihály, Berta.
július 22., Magyarország U20-UTE 7-6 (Budapest, Jégcentrum)
G.: Kóger, Nagy G., Szepessy, Pavuk 2, Tóth, Wéber, illetve Berta, Magosi, Virág T., Borbás 2, Győri.
július 23., Magyarország U20-UTE 6-1 (Budapest, Jégcentrum)
G.: Tóth, Dancsfalvi, Nagy 2, Pavuk, Orbán, illetve Győri.
július 24., Magyarország U20-UTE 2-5 (Budapest, Jégcentrum)
G.: Wéber, Jankovics, illetve Szepessy, Borbás, Berta, Nagy G., Roczanov.
július 24., HK Levice (SVK-3.)-HC Csíkszereda 3-9 (Léva)
G.: Petres 2, Szőcs, Antal Zs., Péter, Lőrincz, Sevcik, Bíró, Góga.
július 25., Ardo Nitra (SVK-1.)-HC Csíkszereda 1-3 (Nyitra)
G.: Petres, Virág, Pupák.
július 27., HK 99 Ruzinov (SVK-2.)-HC Csíkszereda 5-2 (Pozsony)
G.: Kramny, Mihály E.
július 28., HK Trnava (SVK-2.)-HC Csíkszereda 3-0 (Nagyszombat)
G.: -
augusztus 7., Dunaújváros-Lok. Nové Zámky (SVK-2.) 2-0 (Dunaújváros)
G.: Misal, Orbán.
augusztus 8., Miskolc-KH Sanok (POL-1.) 0-5 (Miskolc)
G.: -
augusztus 8., Piestany (SVK-2.)-Lok. Nové Zámky (SVK-2.) 4-0 (Pöstyén)
G.: -
augusztus 9., Ardo Nitra (SVK-1.)-Kazcink-Torpedo (RUS-2.) (Zólyom) 13.00
augusztus 10., Dunaújváros-HK Trnava (SVK-2.) (Dunaújváros) 17.30
augusztus 11., HK 99 Ruzinov (SVK-2.)-Dunaújváros (Pozsony) 17.00
augusztus 12., Topolcany (SVK-2.)-Lok. Nové Zámky (SVK-2.) (Nagytapolcsány) 17.00
augusztus 12., Miskolc-HC Kosice (SVK, junior) (Miskolc) 18.30
augusztus 14., Bp. Stars-Lengyelország (Budapest, Jégcentrum) 17.30
augusztus 15., Bp. Stars-Lengyelország (Budapest, Jégcentrum) 17.30
augusztus 15., Lok. Nové Zámky (SVK-2.)-Ferencvárosi TC (Érsekújvár) 17.30
augusztus 15., KH Sanok (POL-1.)-Miskolc (Sanok) 19.00
augusztus 15., Dunaújváros-Alba Volán (Dunaújváros) 17.00
augusztus 15-17., Csíki Sör Kupa. Résztvevők: SC Csíkszereda, Progym, Steaua Bucuresti, HC Csíkszereda
augusztus 16., Miskolc-HK LK Presov (SVK-2.) (Sanok) 16.00
augusztus 17., HK Spisská Nová Ves (SVK-2.)-Miskolc (Sanok) 16.00
augusztus 19., Trebisov (SVK-2.)-Bp. Stars (Tőketerebes) 17.00
augusztus 20., HC Csíkszereda-KH Sanok (POL-1.) (Igló) 15.00
augusztus 20., HK Spisská Nová Ves (SVK-2.)-UTE (Igló) 18.00
augusztus 20., Lok. Nové Zámky (SVK-2.)-Dunaújváros (Érsekújvár) 17.00
augusztus 21., UTE-KH Sanok (POL-1.) (Igló) 15.00
augusztus 21., HK Spisská Nová Ves (SVK-2.)-HC Csíkszereda (Igló) 18.00
augusztus 21., Topolcany (SVK-2.)-Dunaújváros (Nagytapolcsány) 17.00
augusztus 22., UTE-HC Csíkszereda (Igló) 14.00
augusztus 22., Alba Volan-Briancon (FRA-1.) (Székesfehérvár) 19.00
augusztus 22., HC Kosice (SVK, junior)-Miskolc (Kassa) 18.00
augusztus 22., Ruzinov (SVK-2.)-Lok. Nové Zámky (SVK-2.) (Pozsony) 17.00
augusztus 23., Alba Volan-Briancon (FRA-1.) (Székesfehérvár) 19.00
augusztus 24., Dunaújváros-Briancon (FRA-1.) (Dunaújváros)
augusztus 26., Lok. Nové Zámky (SVK-2.)-Piestany (SVK-2.) (Érsekújvár) 17.00
augusztus 26., Bp. Stars-HK Trebisov (SVK-2.) (Budapest, Jégcentrum) 17.30
augusztus 26., Dunaújváros-HK 99 Ruzinov (SVK-2.) (Dunaújváros) 17:30
augusztus 27., Alba Volán-Hokej Sumperk 2003 (CZE-3.) (Sosnowiec) 17:00
augusztus 27., Lok. Nové Zámky (SVK-2.)-Topolcany (SVK-2.) (Érsekújvár) 17.00
augusztus 28., Hockey Härnösand (SWE-3.)-Alba Volán (Sosnowiec) 17:00
augusztus 28., Bp. Stars-HK 99 Ruzinov (SVK-2.) (Budapest, Jégcentrum) 17.30
augusztus 28-30. besztercebányai négyes torna. Résztvevők: Dunaújváros, HC 05 Banská Bystrica (SVK-1.), HC Sareza Ostrava (CZE-2.), GKS Tychy (POL-1.)
augusztus 28., Miskolc-HK Mihalovce (SVK-2.) (Miskolc) 18.00
augusztus 29-31., Gyilkostó Kupa. Résztvevők: Progym, HC Csíkszereda, Szokol Kijev (UKR-1., BLR-1.), HK Trebisov (SVK-2.)
augusztus 29., HK Levice (SVK-3.)-Ferencvárosi TC 17.30
augusztus 30., Alba Volán-??? (Sosnowiec, helyosztó)
szeptember 2., Dunaújváros-Alba Volán (Dunaújváros)
szeptember 2., Nitra (SVK-1.)-Lok. Nové Zámky (SVK-2.) (Nyitra)
szeptember 5., Graz 99ers (EBEL)-Alba Volan (Graz)
szeptember 12., Vienna Capitals (EBEL)-Alba Volan (Bécs)
szeptember 14., Alba Volan-Vienna Capitals (EBEL) (Székesfehérvár)
Az SC Csíkszereda augusztus 24. és szeptember 8. között svédországi edzőtáborozáson vesz részt. Ez idő alatt négy edzőmérkőzést terveznek, de az ellenfelek és az időpontok még nem fixek.
A Steaua Bucuresti esetében csupán a csíkszeredai tornáról értesültünk. Amint új információhoz jutunk, frissítjük az adathalmazt.
hokikori 2008.08.09. 08:26:38
A Lokomotíva Nové Zámky a magyar válogatott játékosokkal megerősítve most a szlovák második vonalban ha nem tévedek nyolcadik helyen végzett csapat ellen vérzett el.Fogjuk rá ezt is és a miskolciak vereségét is az idény eleji első tapasztalatszerzésre és bízzunk benne, hogy mindkét csapatnál egyre szebb eredmények születnek már a felkészülés során is.
hokikori 2008.08.09. 16:43:54
A honlapra kitettek egy 2-8-as eredményt, de hogy kinek a szemszögéből (félek attól, hogy a Nyitra)értendő a negatív eredmény és hogy ki mit tett hozzá a mérkőzéshez az ebből még nem derül ki.www.hkmnr.sk/
hokisap(u)ka 2008.08.09. 18:56:31
hokikori 2008.08.09. 18:59:40
(válogatott játékosaink)is aktív szerepet vállaltak?
hokisap(u)ka 2008.08.09. 19:02:14
hokikori 2008.08.09. 19:10:29
Akkor várok türelmesen a kellemes hírekre.
MeLa · http://www.heliforce.hu 2008.08.09. 21:04:44
Góly Nitry: 15. M. Gálik, 16. Majoroš, 18. a 27. P. Poljaček, 20. a 44. Čaládi, 21. a 32. Bednařík
MeLa · http://www.heliforce.hu 2008.08.09. 23:36:19