Az Alba Volán jövő évi csapatáról – elsősorban az érkező játékosokról – kevés hír került nyilvánosságra eddig, de az már biztos, hogy a felkészülési időszak végén izgalmas programok várnak a székesfehérvári jégkorongozókra.
Ocskay Gábor szakosztály-igazgató tájékoztatása szerint augusztus 20-án hazánkba érkezik a három magyar válogatottat is foglalkoztató HC Briancon. Ladányi Balázs, Szélig Viktor és Vas Márton a Dunaferr aranykorszakának lezárulta óta, több éve nem lépett jégre együtt Fehérváron. Most többször is megtekinthetjük őket, augusztus 21-től naponta, a tervek szerint esténként 7 órakor.
A Briancon szurkolói oldalán olvasható a francia ezüstérmes játékosmozgásának pillanatnyi állása. A partent felirat a távozókat, az arrivent az érkezőket mutatja.
A magyar csúcstalálkozó akkor lenne az igazi, ha a címben szereplő Ocskay nemcsak a klub elöljáróját jelentené, hanem az Ocskay–Palkovics csatárduó is Székesfehérváron maradna. A páros mérkőzés tervéről az Alba Volán Blue Brothers nevű szurkolói csoportja már napokkal ezelőtt beszámolt honlapján. Ide tartazó hír, hogy az Alba Volán megkezdte felkészülését a 2008/09-es szezonra.
Ezt követően – egészen pontosan augusztus 27-én – Lengyelországba utazik a magyar bajnok. Sosnowiecben erős hatos torna vár a kék-fehérekre. A lengyelek a résztvevők pontos listáját még nem küldték meg, annyi biztos, hogy a házigazdán és a Volánon kívül egy-egy finn, svéd, fehérorosz és cseh csapat indul. Mint már hírt adtunk róla, ehhez a csapathoz igazolt az UTE előző évi pontkirálya, a szlovák Lezo.
kislacko · http://ppm.powerplaymanager.com/hu/online-sport-menedzser-jatek.html 2008.05.28. 10:20:27
hokikori 2008.06.07. 21:48:03
www.erstebankliga.at/8f234634abc92fd30763c1e63b89d9bf.html?arrSave[ArticleID]=3031