A szapporói siker után lassan a mezgyártó cég varrodavezetője is megszólal már, és ez így van rendjén. Legyen a siker mindenkié. Kovácsai közül két ember nevét mindenki az elsők között említi. Kercsó Árpádét és id. Ocskay Gáborét. Mi is így gondoljuk. A magunk módján mondunk köszönetet. Kercsó Árpáddal kezdjük.

1949-ben Gyergyószentmiklóson született. Édesapja kőfaragó, édesanyja tanítónő volt. 28 éves koráig jégkorongozott, hátvéd poszton szerepelt a Gyergyószentmiklósban és a Galaci Dunában. Pályafutása csúcsa két bronzérem volt a felnőtt román bajnokságban. 1976-ban edzői diplomát szerzett a román TF-en. Tanulmányait három évig Galacon végezte, a jégkorong-szakedzői egy esztendőt Bukarestben.

1977-ben kezdte el a gyakorlati munkát. A gyergyói Csomafalván vállalt állást. "Azokban az években az volt szokásban, hogy a román edzőket Erdélybe, a magyarokat román területekre küldték dolgozni. Én szándékosan kerestem olyan helyet, amely senkinek nem bántja a szemét, és senki nem akar eltávolítani onnan." A kalandos években vadregényes körülmények között dolgozott a fiatalokkal. A Maros folyó egyik zsilipjét kinyitva árasztották el a pályát vízzel, amely a nagy hidegben megfagyott. "Azért kellett a gyermekeknek hajnali ötre járniuk edzésre, mert a jég ekkor volt a legjobb állapotban. Persze volt, amikor több centi víz nem fagyott át. Ilyenkor csak korizni tanultak a srácok. Ha valaki elesett, hazarohant átöltözni, nehogy megfázzon", meséli. Ebben a csapatban nőtt fel az UTE edzője, Baróti Zsolt, továbbá Csata Csaba és Csíki Csaba. Sokszoros válogatottak, bajnokok lettek felnőtt korukban. Összesen 14 román válogatott hokis került ki innen. Az utánpótlás-válogatottakkal többen A csoportba jutottak.

Négy év után szülővárosába távozott a tréner. Itt érkezése hírére építették fel a pályát. Ám Kercsó ekkor már érezte, nem az ő világa az erdélyi jégkorong, nincsenek meg a fejlődés lehetőségei. Erről és a magyar–román válogatott mérkőzések érzelmi hátteréről két évvel ezelőtt beszélt a csik.ro portálnak.

Nézzék meg képeinket 1.

Elkezdte szervezni Magyarországra költözését. "A hatóságok keresztbe tettek, ahol tudtak. Másoknak egy évet kellett várniuk, nekem kettőt. A dunaújvárosiak kitartóan vártak rám, és amikor megérkeztem, azonnal hozzáláttam a munkához. Mindent az alapoknál kellett kezdeni. Talán nem haragszik meg rám, ha elmondom, de emlékszem, Szélig Viktor fehér műkorcsolyával a lábán szó szerint lépkedett a jégen. De rajta kívül is alig néhányan voltak a hokisok. Mondtam, végigjárom az iskolákat, hogy kiválasszam a tehetségesnek tűnő gyermekeket. Mondták a klubnál, hogy nem lehet, a kézilabda- meg a fociedző már több mint hatvan gyereket összeírt, azok nekik kellenek. Kértem, adják oda nekem közülük azokat, akik nem felelnek meg. Nem adtak senkit. Pedig volt köztük néhány nagyon ügyes gyerek. Emlékszem jól, hogy Torma Gábort is kiválasztottam, de focizni akart. Végül is csak összegyűjtöttem jó néhány játékost. Belőlük lettek jó néhányan a mai válogatott meghatározó játékosai: Szélig, Ladányi, Tokaji, Horváth."

Itt sem fogadták mennyi körülmények. "Jó sokáig csak szabadtéri pályánk volt. Állandóan fújt a szél, délutánra mindig gödröket vájt a jégbe. Ezért reggelente deszkákkal letakartam az egész pályát. Amikor jöttek a srácok, ledobáltuk a fát. A másik gond az volt, hogy a vasgyár miatt egész nap szállt a vaspor. Egy pillanat alatt ellepte a jeget. Volt alkalom, hogy nem csúsztak a korcsolyák. Fekete volt minden. Slaggal öntöztük fel az egészet, Ladányiék lehúzták a vizet, és már mehetett is az edzés."

Az első eresztést követően Kercsó felnevelt még jó néhány generációt, keze alól került ki a Vas testvérpár, Peterdi, még később Benk és Hetényi. 16 évig volt otthona a Fejér megyei város, ahonnan 2001-ben a fővárosba költözött. "Voltak konfliktusaim, de ma már meg nem tudnám mondani, miért jöttem el Dunaújvárosból."

Közben sok éven át volt a magyar utánpótlás szövetségi kapitánya. "Sárközy Tamás elnökletével nagy lehetőséget biztosított számunkra a szövetség. 5. osztálytól 12. osztályig egy évben hat hónapot lehetett együtt az általam irányított ifi válogatott. Áprilistól októberig edzettünk, tornára jártunk, gyakoroltunk. Így nemcsak a dunaújvárosi fiatalokat edzettem, hanem több más tehetséges gyereket is. Ezért mondhatom, hogy a 22-es keretből 12 játékos edzője voltam, mert Ocskayt és Palkovicsot is közéjük számolom." Az újvárosi 9 és a fehérvári 2 játékoson kívül Gröschl Tamást sorolja még ide Kercsó, aki bár Újpesten nevelkedett, két fontos évet töltött ifiként a kezei alatt.

A Bp. Stars csapatához nagy tervekkel érkezett. Kétpályás új csarnok épült Káposztásmegyeren, amely kis túlzással a csapata otthona volt. Munkáját itt nem fejezhette be, elsősorban a vezetőséggel adódtak konfliktusai. Itt jegyezzük meg, nem könnyű ember hírében áll, általában viharos körülmények között vált munkaadót. "A Starst nagyon sajnáltam. Az 1992-93-as korosztály életem addigi legjobb játékosanyaga volt. Azt terveztem, hogy tovább maradok ott. Sok gond volt, és akkor még nem akartak felnőtt csapatot a vezetők."

Az első nagy balhék után a szülők kitartása még maradásra bírta, de 2005-ben a távozás mellett döntött. Külföldön játszó tehetségeink közül Galló Illés, Hári János, Hentes Kristóf és Bartalis István is évekig volt Kercsó-tanítvány. Ebbe a sorba tartozik jó néhány itthon maradt fiatal is, a szlovák kanadai táblázat első három helyezettje közül kettő, Hardi Richárd és Nemes Benjámin, valamint az egyik legjobb védő, Nagy Richárd is.

Érdeklődtünk, hogyan látja, azoknak a játékosoknak a helyzetét, akik aztán külföldre kerültek, és most a korosztály élmezőnyében vannak. "Egytől egyig nagy játékosok lesznek, ez nem vitás. Ezek a srácok már nem fognak elkallódni, az biztos."

2005-ben ismét egy új csapat, egy új csarnok és egy új feladat várta. Zalaegerszegre költözött, ahol a jégkorongnak híre-hamva nem volt korábban. "Ismét végigjártam az iskolákat, kiválasztottam a gyerekeket. Jó néhányan jelentkeztek első körben, ha jól emlékszem, 23-an jöttek le a jégre, közülük mindössze három volt tehetséges. Nagyon nehezen indult, mert itt mindenki focizni meg kosárlabdázni akar. A jelenlegi legnagyobb tehetségeim egyike, Mazzag Dani is focizott, nem is akart átjönni. Aztán a Bozsik-program keretében kiesett az egyik rostán, így került hozzánk. Ma 30-40 gyerekem van, a legidősebbek az 1996-os születésűek. Éppen most lesz három éve, hogy elkezdtem itt a munkát. Magyarországon nincs komoly ellenfelünk, de túlzás nélkül állíthatom, Európában is alig. Ha kinevetnek, akkor is állítom, a mostani tanítványaim közül öten szuperklasszisok lesznek, többen közülük az NHL-ben fognak játszani. Az NHL-es klubok egymást fogják túllicitálni értük. Annak idején nyomon követtem Anze Kopitar pályafutását, rengetegszer találkoztunk vele. Ezek a srácok 10-12 évesen felülmúlják az ő akkori tudásszintjét. Fejben és technikában is hihetetlen érettek. A tervem az, hogy 16-18 éves korukban bedobom őket a mély vízbe, és bemutatkozunk a magyar élvonalban. Így volt ez korábbi tehetségeimnél is, Ladányiék, Vasék szintén ilyen korukban robbantak be az élvonalba. Csak amit Ladányiék 16 évesen tudtak, azt ezek a srácok már 12 évesen simán hozzák."

Márciusban Zell am See-ben 1-1-et játszotta a Zalai Titánok az Explorers néven induló albertai válogatottal. "A kanadai csapatot 4000 jelentkező közül választotta ki az Edmonton központú állam válogatottjának edzője. A mérkőzés után beszélni akart velem, és azt mondta, a cseh élcsapatok csak bukdácsolnak a jégen hozzánk képest. Ez persze túlzás, de jelzi, hol tartunk. Ez az edző jövő áprilisban elhozza hozzánk válogatottját, ez is óriási megtiszteltetés. Na nem is csoda. A világkupán csak ellenünk kaptak gólt, és csak minket nem vertek meg." Itt van a hivatalos honlap.

"Arra nagyon büszke vagyok, hogy bár sok konfliktusom volt id. Ocskay Gáborral, azt mindig elismerte, hogy nekem van a legfegyelmezettebb csapatom. Sokat is tettem ezért, bármire hajlandó voltam. Volt, hogy a junior vb-n a srácok el akartak menni bulizni. Szilveszter volt, de másnap délelőtt játszottunk, így szó sem lehetett róla. Hajnali háromig ültem a folyosón, nehogy valaki mégis elmenjen, mert éreztem, erős a csábítás."

Játékosai szeretik, ragaszkodnak hozzá, nem felejtik el, mit köszönhetnek nekik. Elég csak elolvasni Vas Jánosról és Hentes Kristófról készült cikkünket. A játékosok szülei szinte egytől egyig telefonáltak a szapporói siker után.

Életéből majd mindent a hokira áldoz. Felesége és ötéves kislánya Budapesten lakik. Hétvégénként Dunaújvárosban egyesül a család. Nyáron egy hónap pihenőt engedélyez magának és a srácoknak. Aztán kezdődik minden elölről. De meddig még?

"Ez az utolsó csapatom, még egyszer nem kezdem el a nulláról. Még ki akarok nevelni egy olyan edzőt, aki az én tanítványom. Nem egy gyakorló edzőre gondolok, keresek valakit, aki az alapoktól tőlem tanulna el mindent." A jövővel kapcsolatos terveiről a videón részletesen beszél a 2007-ben mesteredzői címmel jutalmazott Kercsó Árpád.

A mesteredző sokszoros ifi, majd felnőtt bajnok, volt ifjúsági és felnőtt szövetségi kapitány. Büszke ifjúsági B csoportos világbajnokságon nyert ezüstérmére, "ha a szövetség nem húzza át terveimet a végén, biztos, hogy feljutunk", a junior B csoportos harmadik helyre és a Zell am See-i világkupa-győzelemre.

Mi a Kercsó-módszer lényege? "Megalkuvás nélküli munka. Kemény edző vagyok, a maximumot várom mindig, minden pillanatban. Ha nem azt kapom, szólok, ordítok. Fontos a fegyelem. Állandóan tanulok, képzem magam. Igazi nemzetközi szakanyag nem áll rendelkezésre, mert ezek ezen a szinten titkosak. Nézem az NHL-meccseket, ellesem, milyen figurákat játszanak a csapatok, hogyan mozognak a sztárok. Aztán ezeket lefordítom az általam nevelt korosztály szintjére. Elkezdjük gyakorolni a rávezető feladatokat. Sok sémánk van, sokszor és hosszasan gyakorlunk. Játékaim már ma is pontosan tudják, milyen meccsszituációban milyen döntést kell hozni. Még nem mindig képesek technikailag megcsinálni, de fejben, gondolkodásban már szinte készen állnak a nagy feladatra. És ez a lényeg."

Folyamatosan kap külföldi szerződési ajánlatokat. Állandó kérője a Kloten Flyers, Hentes Kristóf svájci csapata, és az osztrákok utánpótlás szövetségi kapitányi posztja is vár rá. Mindhiába. Mostanában nem megy el Zalaegerszegről. Legalábbis reméli.

Nézzék meg képeinket 2.

Munka akad bőven. A fiatalok mindennap edzenek. Közel három órát vannak a jégen. A hivatalos edzésidő két és negyedóra, ez alatt egy jégfelújításnyi idő van a pihenésre, ezen kívül végigmelózzák az időt a srácok. Hihetetlen a fegyelem. Tartanak a mestertől a gyerekek, de nagy tisztelettel néznek rá. Mialatt velünk beszélget, közben is úgy érezni, minden játékoson egyszerre tartja rajta a szemét. Nem is nagyon kell nógatni a gyerekeket. Akinél nem tapasztal kellő intenzitást, komoly beszélgetésre számíthat. Ezt a legtöbben szeretnék elkerülni, megszakadnak minden feladat elvégzése során.

Kercsó nem csábít gyerekeket máshonnan, jönnek maguktól. Most is négy erdélyi és több budapesti költözött le a kedvéért. Csak tehetségesekkel dolgozik, hamar kiderül, ki az, és ki nem, legfeljebb egy évet kapnak a bizonyításra.

Felvételeinken őszintén beszél a gyermekek bántalmazásáról szóló pletykákról, vagy arról, amikor tízezer Ferencváros-szurker tudakolta a jelszót, és nevét nem pozitív értelemben szőtte bele a rigmusba. "Legalább éreztem, hogy vagyok valaki", nevet az egészen.

"Az edzői tehetség velem született, 30 év után ezt nem nagyképűség kijelenteni. Olyan ez, mint egy világklasszis csatár esetében. Bármerre fordul, néz, bepattan róla a labda. Én eddig bárhol dolgoztam, nagyot alkottam. Mi kell ehhez? Jó szem, önbizalom, tudás, következetes munka." Ezek után adódik a kérdés, mi volt 31 éves edzői pályafutása során a legnagyobb tévedése? "Dunaújvárosból 40 gyerekkel utaztunk Gyergyóba edzőtáborozni. Akkor már jó sok játékosom volt. Volt egy dagi srác közöttük, akit nem tartottam sokra, az ötödik-hatodik sor között evickélt. Nem fért fel a buszra, itthon hagytuk. Tokaji Viktornak hívják az illetőt. Nem hittem, hogy ilyen szuper játékos lesz belőle."

Reménykedett benne, hogy egyszer feljutunk, tervként régen benne volt a levegőben. Életében először a 2001-es vb-n, a franciák elleni győzelem után gondolt arra, hogy egyszer feljuthatunk. Idén nem várta a sikert. Főleg, amikor tavaly kiderült, hogy Ukrajna lesz ellenfelünk. Ám látta, hogy az ukránok nem verik nagy arányban az ellenfeleket, akkor érezte, van esélyünk. "Hihetetlen öröm ez, nagyon jót tettek mindenkivel."

Az ukránok elleni döntő mérkőzést csak sms-ek útján tudta követni. A Zalai Titánok nemzetközi tornát rendezett. Szinte párhuzamosan játszottak egy svéd elit csapattal, a Nacka HK-val, amely az 1996-os korosztályban odahaza az egyik legjobb. "Amikor megjött a győzelem híre, lerogytam a padra, és csak annyit tudtam mondani, hogy A csoport. És elkezdtem sírni. Először nem értette senki, majd mikor kiderült, mi történt, az egész csarnok elkezdett ünnepelni. Végül mi is nyertünk, 2-0-ra."

Milyen lesz a magyar hoki 1, 5, 10 év múlva? "Eredményekről nem szívesen beszélnék, de a minőségről tudok valamit mondani. Nagyon jó úton indult el a jégkorong idehaza. Egy évtizede alig volt csarnok, alig voltak csapatok, 4-5 utánpótlás-nevelő klub volt. Ma már van egy csomó fedett pályánk, korosztályonként 12-20 csapat indul a tornákon. Mindenhol próbálnak jól dolgozni, de 15-20 év kell, amíg ez a munka megfelelő minőségű lesz, és beérik. Lehet, hogy most egy-két évig megragadhatunk az A csoportban. Kéne még három jó ember, és hogy ne sérüljön meg senki. A nyolcadik helytől lefelé a svájciakat leszámítva észben jobbak vagyunk mindenkinél. Néhány év múlva természetszerűleg visszaesés következik, mert ez az aranygeneráció megöregszik egyszer. A jövő nagyban függ a szövetség vezetőitől. Fontos, hogyan bánnak a tehetségeinkkel, hogyan tudják megtartani, motiválni a külföldre igazoló játékosainkat. Fontos, hogy ehhez a feladathoz megfelelő szövetségi kapitányunk legyen akkor is. Tartós A csoportról akkor lehet beszélni, ha mind a négy sorunk megfelelő színvonalú lesz, és még a negyedik sorba kerülésért is nagy harc lesz. Két sorral nem lehet versenyezni a legjobbak között."