A másik két páros is lejátszotta első meccsét. A Pittsburgh Penguins otthonában, a Dallas Stars San Joséban nyitott győzelemmel. Óriási csatában győzött a Pens.
Óriási csatában, reménytelen helyzetből hozta vissza az első meccset a Pittsburgh, hiszen New York Rangers 24 perc után már három góllal vezetett. Az első harmadban Martin Straka nyitott. A második játékrészben alig több mint három és fél perc alatt Chris Drury és Sean Avery révén már megnyugtatónak tűnt a Rangers előnye. Aztán belehúzott a Penguins. 14 másodperc alatt Jarkko Ruutu és Pascal Dupuis találataival jöttek vissza.
Hallatlan izgalmakat hozott az utolsó húsz perc. Előbb szemvillanás alatt fordított a Penguins, Marian Hossa és Petr Sykora 20 másodperc előnyt szerzett. Scott Gomez a harmad felénél egyenlített, majd az utolsó előtti percben emberelőnyös helyzetből Crosby szúrta rá, Malkin beleért, így ő lett a gólszerző, de a kanadaié az érdem.
A Pens játszott többet emberelőnyben, 6-3 volt az arány a meccsen. A Pittsburgh negyedszer játszik a New York Rangersszel a playoffban, háromszor már továbbjutott ellenük; idáig mind a négy alkalommal nyerték az első találkozót. A Penguinsben Malkin két pontot szerzett, Ryan Malone és Sidney Crosby is 2-2 gólpasszt adott. A Rangersben Michal Rozsival 3 asszisztot jegyzett, Marc Staal és Jaromir Jagr 2-t.
Hosszabbításban dőlt el a Dallas San Jose elleni vendégjátéka a Stars javára. Húsz percig nem esett gól, a második harmadban előbb Michalek szerzett vezetést a Sharksnak, majd Mike Modano és Brenden Morrow révén fordított a Stars. Az utolsó harmadban a 17. percig kellett várni az újabb gólra, amit a hazaiak szereztek, Jonathan Cheechoo révén. Mivel több gól nem esett, jöhetett a hosszabbítás. 4 perc és 39 másodperc telt el, amikor jött a mindent eldöntő találat. A playoffban már az ötödik gólját elérő, ezen a meccsen duplázó Morrow Norström átadását vágta be kapásból. A kapura lövéseket 27-18-ra a San Jose nyerte, Turco 25 lövést fogott. A Dallasban Ribeiro 2 gólpasszt adott.
Keleti főcsoport, negyeddöntő
Montreal (1.)-Boston (8.) | 4-3 | 4-1 | 3-2 | 1-2 | 1-0 | 1-5 | 4-5 | 5-0 |
Pittsburgh (2.)-Ottawa (7.) | 4-0 | 4-0 | 5-3 | 4-1 | 3-1 | |||
Washington (3.)-Philadelphia (6.) | 3-4 | 5-4 | 0-2 | 3-6 | 3-4 | 3-2 | 4-2 | 2-3 |
New Jersey (4.)-NY Rangers (5.) | 1-4 | 1-4 | 1-2 | 4-3 | 3-5 | 3-5 |
Nyugati főcsoport, negyeddöntő
Detroit (1.)-Nashville (8.) | 4-2 | 3-1 | 4-2 | 3-5 | 2-3 | 2-1 | 3-0 | |
San Jose (2.)-Calgary (7.) | 4-3 | 2-3 | 2-0 | 3-4 | 3-2 | 4-3 | 0-2 | 5-3 |
Minnesota (3.)-Colorado (6.) | 2-4 | 2-3 | 3-2 | 3-2 | 1-5 | 2-3 | 1-2 | |
Anaheim (4.)-Dallas (5.) | 2-4 | 0-4 | 2-5 | 4-2 | 1-3 | 5-2 | 1-4 |
Keleti főcsoport, elődöntő
Montreal (1.)-Philadelphia (6.) | 1-0 | 4-3 | 04.26. | 04.28. | 04.30. | 05.03. | 05.04. | 05.06. |
Pittsburgh (2.)-NY Rangers (5.) | 1-0 | 5-4 | 04.27. | 04.29. | 05.01. | 05.04. | 05.05. | 05.07. |
Nyugati főcsoport, elődöntő
Detroit (1.)-Colorado (6.) | 1-0 | 4-3 | 04.26. | 04.29. | 05.01. | 05.03. | 05.05. | 05.07. |
San Jose (2.)-Dallas (5.) | 0-1 | 2-3 | 04.27. | 04.29. | 04.30. | 05.02. | 05.04. | 05.06. |
Keleti főcsoport, döntő
0-0 | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. |
Nyugati főcsoport, döntő
0-0 | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. |
Stanley-kupa, döntő
0-0 | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. |
tom40 2008.04.26. 20:24:08
noelwalrus · http://thewalrus.blog.hu 2008.04.27. 17:46:15
noelwalrus · http://thewalrus.blog.hu 2008.04.27. 22:45:42