Aki tud jegyet szerezni, özönöljön pénteken Pozsonyba, a szlovák döntő utolsó, hetedik mérkőzésére. Jelzőkkel nehezen leírható mérkőzésen, hosszabbítás után, a Miskolci Jegesmedve-edző fiának góljával kiegyenlítette hátrányát a kassai HC.
Harmadszor sem sikerült bajnokká emelkednie a Slovan Bratislava csapatának. Ezzel még nem szállt el minden reményük, sőt. Az úgymond lélektani tényezőket leszámítva végül is jobb helyzetben vannak, pénteken otthonukban fogadhatják a kihívó HC Kosicét.
Mellettük szól az is, hogy az elődöntők során egyszer már nyertek hetedik csatát, a Dukla Trencin ellen. Abban a párharcban is fel tudtak állni zsninórban elszenvedett három vereség után. A koreográfia a megszokott volt, sok tekintetben. Vezetett a Slovan, sokkal többet lőtt kapura a kassai csapat, zsúfolásig telt ház volt.
A második harmadban kialakult 2-2-es eredményen csak a 63. percben változtatott Juraj Faith gólja.
negyeddöntő
Slovan Bratislava (1)-Zilina (8) | 4-0 | 6-2 | 5-3 | 2-1 | 7-0 | |||
Kosice (2)-Poprad (7) | 4-1 | 3-2 | 5-0 | 5-3 | 3-4 | 6-4 | ||
Martin (3)-Dukla Trencin (6) | 3-4 | 4-2 | 5-4 | 4-2 | 2-3 | 4-5 | 3-4 | 2-3 |
Skalica (4)-Zvolen (5) | 4-2 | 7-1 | 7-4 | 1-4 | 3-4 | 7-1 | 8-2 |
elődöntő
Slovan Bratislava (1)-Trencin (6) | 4-3 | 4-1 | 3-4 | 1-3 | 0-3 | 5-2 | 4-1 | 2-0 |
Kosice (2)-Skalica (4) | 4-3 | 4-1 | 3-1 | 0-3 | 2-4 | 3-0 | 2-3 | 5-4 |
döntő
Slovan Bratislava (1)-Kosice (2) | 3-3 | 4-2 | 5-1 | 2-0 | 0-4 | 1-5 | 2-3 | 04.11. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 5 rubrika esetén 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.
szenator 2008.04.10. 12:24:41