Hiába lőtt sokkal többet mindkét pozsonyi mérkőzésen a vendég Kosice, sima vereségeket szenvedett. Nem utolsó sorban a két kapus közötti minőségi különbség miatt.
Hétfőn és kedden is 8025 néző, azaz telt háznyi tömeg látogatott a Slovan otthonába. Errefelé természetes, hogy a döntőben ennyien várták mindkét meccsen a csapatokat. Az alapszakasz első két helyezettje megérdemelten jutott a fináléba, megérdemli a kiemelt figyelmet is.
Mind a két meccsen hamar gólt szerzett a Slovan, és ezt követően két-, illetve háromgólos előnyre tett szert. Az első találkozón fel tudott kapaszkodni a kassai együttes. A második harmad elején csak egy góllal maradtak el ellenfelüktől. Kedd délután azonban eesélyük sem volt moderált vereség elérésére.
Mindezek ellenére még ne temessük a HC Kosicét. Mint már írtuk, a rájátszásban hibátlan a hazai mérlegük, hétből hétszer nyertek. Pénteken és szombaton ők lesznek a vendéglátók. Különben is, messze a vége, sok minden történhet addig.
negyeddöntő
Slovan Bratislava (1)-Zilina (8) | 4-0 | 6-2 | 5-3 | 2-1 | 7-0 | |||
Kosice (2)-Poprad (7) | 4-1 | 3-2 | 5-0 | 5-3 | 3-4 | 6-4 | ||
Martin (3)-Dukla Trencin (6) | 3-4 | 4-2 | 5-4 | 4-2 | 2-3 | 4-5 | 3-4 | 2-3 |
Skalica (4)-Zvolen (5) | 4-2 | 7-1 | 7-4 | 1-4 | 3-4 | 7-1 | 8-2 |
elődöntő
Slovan Bratislava (1)-Trencin (6) | 4-3 | 4-1 | 3-4 | 1-3 | 0-3 | 5-2 | 4-1 | 2-0 |
Kosice (2)-Skalica (4) | 4-3 | 4-1 | 3-1 | 0-3 | 2-4 | 3-0 | 2-3 | 5-4 |
döntő
Slovan Bratislava (1)-Kosice (2) | 2-0 | 4-2 | 5-1 | 04.04. | 04.05. | 04.07. | 04.09. | 04.11. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 5 rubrika esetén 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.