Mesés találkozón győzött 4-1-re Trencsénben a Slovan, így sor kerülhet a mindent eldöntő találkozóra Pozsonyban. Szerda délután Sille Tamásék a túlélésért játszanak.
Elképzelhető, hogy a Trencin hármas győzelmi szériájára hasonlóval tud válaszolni a Slovan. Jelenleg kettőnél tartanak, a párharc 3-3-on áll.
A rájátszásban már megszokott telt ház várta a csapatokat. Az első harmadban mindkét fél szerzett egy gólt emberelőnyből. Hiába lőttek többet a trencséniek, a vendégek pontosabban tették mindezt. Három gyors góllal egyértelművé tették, hogy kedd este elmarad a Dukla Trencin ünneplése, nem jutnak a döntőbe.
Érdekes lesz az utolsó mérkőzés, mindkét csapat nyert már mindenhol, otthon, idegenben, előnyös és hátrányos szituációban egyaránt. Jósolni nem érdemes, megnézni a találkozót annál inkább.
Mint ahogy izgalmas lesz a Skalica-Kosice csörte is. Ebben a párharcban mindkét csapat viszonylag magabiztosan hozta hazai találkozóit. Sőt a Skalica még egyszer sem vesztett odahaza az idei rájátszásban. A logika szerint tehát ezen az ágon is a hetedik meccs dönt majd. Legyen úgy!
negyeddöntő
Slovan Bratislava (1)-Zilina (8) | 4-0 | 6-2 | 5-3 | 2-1 | 7-0 | |||
Kosice (2)-Poprad (7) | 4-1 | 3-2 | 5-0 | 5-3 | 3-4 | 6-4 | ||
Martin (3)-Dukla Trencin (6) | 3-4 | 4-2 | 5-4 | 4-2 | 2-3 | 4-5 | 3-4 | 2-3 |
Skalica (4)-Zvolen (5) | 4-2 | 7-1 | 7-4 | 1-4 | 3-4 | 7-1 | 8-2 |
elődöntő
Slovan Bratislava (1)-Trencin (6) | 3-3 | 4-1 | 3-4 | 1-3 | 0-3 | 5-2 | 4-1 | 03.27. |
Kosice (2)-Skalica (4) | 3-2 | 4-1 | 3-1 | 0-3 | 2-4 | 3-0 | 03.26. | 03.28. |
döntő
0-0 | 03.31. | 04.01. | 04.04. | 04.05. | 04.07. | 04.09. | 04.11. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 5 rubrika esetén 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.
branyik 2008.03.28. 08:47:56